Zongora, gitár, basszusgitár, dob, szájharmonika és más nyugati hangszerek társaságában szólal meg több kínai hagyományos hangszer, a dizi, a xiao, az erhu, a sanxian. A nemzetiségi énekek mongol, tibeti és afrikai elemekkel keverednek, de felfedezhető a világzene, a klasszikus zene, a dzsessz és a new age. A végeredmény így sem szól idegenül, harmonikus, kellemes hangulata van, de még sem egyszerű. A próbák során sok dilemmával és nehézséggel kellett megküzdenie, még az is előfordult, hogy napokig nem jutott semmi az eszébe, aztán italozás közben szállta meg az ihlet, és néhány perc alatt mindent megoldott. Zhouzhuang után a Qinghai--tibeti-fennsíkra, a belső-mongol sztyeppére, afrikai törzsekhez, a kelet-kínai vidékre látogatott, sőt a bécsi templomi kórust is rögzítette. Úgy gondolta, hogy ezeket a megfoghatatlan dolgokat csak az álom és a zene képes visszaadni.

Az albumon található „A pipa nyelve" (Pipayu) című szerzemény két tévéfilmsorozat kísérőzenéjeként lett ismert. A többször ismétlődő szomorkás bevezetés zongorával indul, aztán megszólal a pipa, és az embernek olyan érzése támad, mintha a dal sírva mesélne a szerelemről.

Az album befejezése után a stúdiójában üldögélve ismét eszébe jutott a zhouzhuangi teázó. Vajon milyen érzés lenne, ha abban a teázóban hallaná újra a most befejezett lemezt?

Lin Hai zenéje közösségi élmény, Lin Hai a zene hangulatával szól az emberekhez.