Az 59 éves Li Honjie 2006 óta rutinszerűen nyújtja be egyik kérvényt a másik után a pekingi hivatalhoz. Minden hétfőn, szerdán és pénteken lakók csoportja megy a helyi lakhatási hivatalhoz, és követelik, hogy végre oldják meg az 1958 óta húzódó problémájukat. Több mint ötven évvel ezelőtt a „szocialista átalakulás" részeként a kormányzat kisajátította a magánkézben lévő ingatlanok kezelésének jogát.

A helyi kormányzat néhány héttel ezelőtt közölte Li családjával, hogy kulturális övezetté alakítják azt a területet, ahol a háza áll, hogy csökkentsék a belváros zsúfoltságát.

Azt akarták tudni, hogy kártérítés ellenében hajlandó lennék-e elköltözni, meséli Li. „De mi lesz a tulajdonommal, amely felett még mindig a kormányzat rendelkezik?" – kérdezi.

Májusban olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a shichahai-i területen 160 ezer négyzetméternyi hutongot, vagyis sikátorokkal szabdalt hagyományos pekingi lakónegyededet fognak lerombolni.

A helyi hivatal szerint nincs szó nagyszabású bontásokról, csupán a veszélyes épületek helyén fognak újakat építeni.

Li családja két nagy, 25 szobás ingatlannal rendelkezett ezen a területen, és az 50-es években 15 szobát bérbe adtak. A Kínai Népköztársaság megalakulása után hatalmas tömegek költöztek a fővárosba. A pekingi kormányzat arra utasította a több mint 15 bérbe adható szobával rendelkező ingatlantulajdonosokat, hogy ezeket a szobákat tegyék elérhetővé azok számára, akiknek nincs hol lakniuk. Más városokban ezt a határt 100-120 négyzetméterben határozták meg. Ugyanakkor gyakorlatilag bárkinek elvehették az otthonát függetlenül attól, hány szobát adott bérbe.

Ezt követően a kormányzat vette át a bérbe adott szobák kezelését, és a bérleti díj is az ő kasszájukba került. Az eredeti tulajdonosok 20-30 százalékos részesedést kaptak a díjból.