A mongol tuvas törzsnek van egy hagyományos hangszere, a tsuur. A tsuur hangja mély és eleven, nagy hatással van a közönségre.

Az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen fekvő Canus-tó partján él egy misztikus törzs, a tuvas. Ez a mongol törzsek egyike. Tagjainak száma csak több mint 2000, akik generációról generációra pásztorkodnak és vadásznak, a hegyen hagyományos életmódot élnek. Ennek a misztikus etnikai törzsnek van egy hagyományos hangszere, a tsuur.

Szakértők véleménye szerint Kínának volt egy ősi hangszere, a hujia, mely 1600 éves múltra tekint vissza. A hujia nevű hangszernek sok fajtája van, az egyik a tsuur, ami máig fennmaradt. A tuvas törzs tagjai egy szép legendát is tudnak a tsuur eredetéről. A helybéli Taivan a legendáról mesélt tudósítónknak.

„Egy juhász pásztorkodás közben egy igen szép hangot hallott, amit követni kezdett. Végül egy üres törzsű fűszálat talált, amit megfújt a szél, és lám: szép hangon szólalt meg! A juhász magával vitt ebből a fűből, próbálgatta, lyukat fúrt rá, gyakorolt rajta. Ettől kezdve készítették a tsuur nevű hangszert."

A tsuur egy egyenes cső. A körülbelül 66 centiméteres csőtesten három lyuk van. 5-6 külön hangot ad, melyek igen kecsesek. A tsuur egy fajta fúvós hangszer.

Taivan azt mondja, hogy a tsuur zene nem a szórakoztatást szolgálja, hanem a tuvasok és a természet közötti kapcsolattartás módja. A tsuur nevű hangszer hangja eleven, érzésekben gazdag, az ünnepeken, az esküvőn és más vidám hangulatú eseményeken játszanak a tsuurun. A hangszer mesterei néha zenével vigasztalják a nehéz körülmények között élőket vagy a szerencsétlenül járt embereket. A tsuur hangja összeolvad a természettel.

De a helyi idegenforgalom fejlődését követően a tuvasok egyre inkább megnyíltak a külvilág felé, a fiatalok közül ma már kevesen tudnak játszani a tsuuron. Már nincs az élők között az öreg Evdes, az utolsó mestere a hangszernek. Munkh Evdes az idős ember második fia, aki tíz éve tanulja a hangszer megszólaltatását, és már egész darabokat is el tud rajta játszani.

„Tíz éve tanulom a játékot a tsuuron. Ez nemzetiségünk ősi kultúrájának része. Édesapám a legkiválóbb tsuurosok egyike volt, ezért kötelességemnek érzem a tanulást és ennek a tudásnak a továbbhagyományozását. Remélem, hogy eljön az a nap, amikor a világ zenekedvelői a tsuur hangjában gyönyörködhetnek."

Korábban egyesek nagyon aggódtak, hogy Evdes halála után a tsuur hangja is a feledés homályába merül. Munkhon kívül ma már a faluban egyre több fiatal kezdi tanulni a tsuur hangszer megszólaltatását.