Az ókori kínai klasszikus költeményekből mutatjuk be „Az örök bánat dala" című verset. Ezt a közismert költeményt a Tang-dinasztia korában élt Bai Juyi költő az időszámításunk szerinti 806-ban tömör nyelvezettel, lírai hangon írta. A vers a császár és hitvese szerelmének tragédiáját beszéli el.

A vers fő alakja a Tang-dinasztia császára, Xuan Zong és hitvese, Yang Guifei. A költő a császár és szeretett hitvese szerelméről szóló népmondák alapján írta meg költeményét. Ebből megtudhatjuk, hogy Xuan Zong császárt annyira lekötötte Yang Guifei iránt érzett szerelme, hogy elhanyagolta az államügyeket, és ezzel súlyos bajt okozott az országnak. A költő ezzel a művével kívánta felhívni az utódok figyelmét arra, hogy vonják le a tanulságot ebből a negatív példából. De több mint ezer esztendeje az emberek inkább szerelmes költeményként emlegetik ezt az alkotást.

A vers fő gondolata az „örökké tartó bánat". Első része a trónra lépése utáni időszakot jeleníti meg. Xuan Zong nagyon vágyakozott a szerelem után, és sokat kereste a szerelmet. Végül rátalált a szépséges és bájos Yang Guifeira. Annyira szenvedélyesen beleszeretett hitvesébe, hogy hosszú időn át csak vele volt, s így elhanyagolta az államügyeket. Yang Guifei kihasználva az uralkodó iránta érzett szerelmét, nemessé avatta családtagjait. Mindez ahhoz vezetett, hogy hadurak lázadást indítottak az udvar ellen, ami fenyegetést jelentett a Tang-dinasztia uralmára.

A költemény első mondata így szól.

„Tang Xuan Zong császár az államügyeknél jelentősebbnek tartotta szerelmét."

Ez egy egyszerű mondatnak látszik, ám valójában az egész vers lényegét, vonzerejét magában hordozza, magyarázatot ad mindjárt az elején a verses formában leírt történet tragikus végére. Ezt követően a költő a császár és hitvesének a katonai puccs előtti luxuséletét írja le az udvarház palotájában. A vers életszerűen szemlélteti Yang Guifei szépségét és telt bájait, és azt, hogy miután az uralkodóház hölgyei közé került, kirívó szépségével és bájával a császár kedvence lett. Emiatt nemcsak ő maga élvezte a mámoros boldogságot, életet, hanem testvérei is magas hivatali beosztást kaptak, biztosított volt az előmenetelük. Mindez zavargásokhoz vezetett az országban. A költő hűen szemlélteti az uralkodóházi életet, realisztikusan mutatja be a történet két fő alakját, azaz a szerelemre szenvedélyesen vágyakozó Xuan Zong császárt és szép, telt bájos hitvesét. Ez azt tükrözi, hogy Xuan Zong szenvedélyes szerelme és az államügyek elhanyagolása a tragédia forrása.

„Az örök bánat dala" lírai hangon megírt elbeszélő költemény. A költő egy hagyományos kifejezési eszközzel él, azaz harmonikusan összekapcsolja az elbeszélés, a jelenetleírás kifejezési eszközeit és a lírai stíluseszközöket. A természeti környezet, a látvány és a jelenet leírásával fejezi ki a vers főhőseinek gondolatait, érzelmeit, lelkivilágát. A katonai puccs kitörése után Xuan Zong császár pánikszerűen menekült el a fővárosból, Changanból. A költő művészi eszközzel írta le a császár útját és annak természeti környezetét, a látványt: löszvidékeken, sziklafalba vájt keskeny, veszélyes útakon és magas hegyeken keresztül borús napokon, az ősz végén a hideg időben sietett célállomása, a mai Szecsuan tartomány felé. A császárt elkísérő csapatok zászlói is elvesztették fényüket a borongós időben. Az ilyen jelenetleírás még jobban fokozta a főhősök bánatának megjelenítését. Íme egy másik példa. Az ideiglenes császári palotában az esős éjszakán hallható harangszó is mély, félelmes csendet hordozott, az érzékletes jelenetábrázolás még félelmetesebbé tette a harangszót. Ez még jobban megerősítette a császár szomorúságának, bánatának és magányosságának leírását.

A lírai költemény második részében a költő röviden megfogalmazta: a menekülés során a Xuan Zongot kísérő csapatok nyomására a császár hitvese, Yang Guifei öngyilkos lett. Nagy részletességgel ábrázolja a lázadás leverése után az udvarházba visszatért császár lelkivilágát, ahol többé már nem találkozhatott kedvencével, Yang Guifeijel. Ahogy visszaemlékezett a vele eltöltött boldog napokra, könnyezni kezdet, és olyan nagy fájdalmat és bánatot érzett, hogy mágia segítségével kívánt még egyszer találkozni kedvencével. A császár megingathatatlan hűsége szerelméhez megmutatta egyszerű emberi voltát. Ez mind a mai napig nagyon meghatja az olvasókat.

A költemény utolsó mondata érzékletesen ábrázolja a császár és hitvesének esküjét a hetedik holdhónap hetedik napján, azaz a szerelmesek kínai napján.

„Az égen madárpárként repüljünk, a földön pedig összenőtt faágak legyünk; az ég és a föld hosszú-hosszú életű, de az is egyszer véget ér; akárcsak bánatunk, halálunk is végtelen!"

Ma az emberek gyakran idézik ezt a mondatot szerelmük iránt érzett hűségük kifejezésére.