Több mint 2000 éven keresztül a kínai hagyományos naptár, azaz a holdnaptár szerint az év utolsó, 12. holdhónapjának 23. napja a tűzhely urának a napja, amely idén az európai Gergely-naptár szerinti február 6-ra esik. A népszokás szerint ezen a napon minden családban elbúcsúztatják a Tűzhely Urát, aki az Égbe megy. Ez a kínai tavaszünnep, azaz a holdújév „előjátéka".

Kínában igen elterjedt szokás, hogy a kínai naptár utolsó hónapjának 23. napján elbúcsúztatják az Égbe induló tűzhely urát. A mesevilág szerint a tűzhely ura az Ég-isten által felavatott tűzhely-isten, aki felelős az összes családi tűzhelyért, ezért az emberek a családok védőisteneként tisztelik. A tűzhely-isten az előző év utolsó napjától a következő év december 23-ig mindvégig a konyhában marad, hogy védje, szemmel tartsa a családokat. December 23-án a tűzhely-isten felszáll az égbe, hogy beszámoljon minden család azévi jó és rossz cselekedeteiről, illetve viselt dolgairól az Ég-istennek, aki ennek alapján meghatározza az adott családot érő következő évi szerencsét és szerencsétlenséget, illetve áldást és átkot. Ezért tűzhely-isten beszámolója rendkívül fontos minden család számára. December 23-án minden család szertartást végez, amelyen jelképes papírpénzt égetnek, húst, gyümölcsöt, pálinkát áldoznak a tűzhely-istennek. Külön említést érdemel, hogy az emberek egy igen ragadós cukorkát ajánlanak fel a tűzhely istenének, hogy összeragadjon a szája és ne mondjon rosszat róluk az Ég-isten előtt. A szertartás végén az emberek letépik és beleteszik a tűzhelybe a tűzhely-isten képét, majd elégetik. A tűzhely-istene pedig a füsttel együtt felszáll az Égbe. Az év utolsó napján este aztán minden család ünnepet rendez, hogy szeretettel üdvözölje a tűzhely-isten visszatérését. Ekkor minden konyha falára kifüggesztik a tűzhely-isten új képét. Ezzel a tűzhely istene megint visszajön az emberek közé.

Réges-régen élt két testvér. Az idősebbet Zhang Dannak hívták és kőműves volt, az öccse pedig festő. Zhang Dan különösen jó tűzhelyeket rakott, ezért az emberek tűzhely-királyként tisztelték. A nagyobbik fiú emellett szeretett közvetíteni a családi súrlódások és ellentétek rendezésében. Amerre csak járt, mindig megbékítette a családtagokat, ha közöttük viták, illetve nézeteltérések keletkeztek. Később a szomszédok mindig hozzá fordultak segítségért, ha valamilyen kellemetlen dolog történt velük. Ezzel kivívta magának az emberek megbecsülését. 70 éves korában, december 23-án halt meg. Életében ő volt a családfő, mindenki rá hallgatott, teljes nyugalom „uralkodott" a családban. Halála után azonban megváltozott az élet. Fiai gyakran összevesztek és szét akarták szakítani a családot. A tűzhely-király festő öccse nem bírt velük. Ám aztán egy jó ötlete támadt: bátyja halálának első évfordulóján, azaz december 23-án este a festő hirtelen elkiáltotta magát: „a bátyám feltámadt". Az egész családot a konyhába hívta. A gyertyafényben a bátyja képe hol felderengett, hol eltűnt. Az egész család nagyon csodálkozott és nagyon félt. A festő öcs elmondta: „álmomban találkoztam a bátyámmal, akit az Ég-isten a tűzhely istenévé avatott. Miután megtudta, hogy családunk civakodik, nagyon megharagudott és be akart erről számolni az Ég-istennek, hogy az új évben megbüntessenek benneteket." A kőműves fiai nagyon megijedtek, letérdeltek, földig hajoltak és kedvenc édességét áldozták apjuknak, hogy bocsásson meg nekik. Ezután az egész család nyugalomban, boldogan élt, senki nem akart kiszakadni belőle. Később a szomszédok révén ez a hír az egész országban elterjedt. A valóságban persze a festő festette meg halott bátyját, és a képét a konyha falára ragasztotta, hogy megfélemlítse bátyja veszekedő fiait. Az emberek mindenhonnan eljöttek hozzá, ő pedig nem tehetett mást, mint bátyjának, tehát a tűzhely-királynak a képét ajándékozta nekik.