A kínai hagyományos naptári év első hónapjának (nevezzük januárnak) 15. napján rendezik a hagyományos lampionünnepet. Ezúton szeretnénk ismertetni ezt a tavaszünnepet lezáró fesztivált, annak eredetét és a hozzá köthető szokásokat.

Ez az ünnep a kínai nemzet legnagyobb hagyományos ünnepének, a tavaszünnepnek része, annak utolsó napja. A lampionünnepet az első telihold ünnepének is nevezik, hiszen a hagyományos kínai időszámítás szerinti év első teliholdjának napjára esik, idén február 28-ára. Ezt az ünnepet Kína legnagyobb nemzetiségén, a hanon kívül több mint tíz nemzeti kisebbség is megtartja. Eredetével két írásos emlék foglalkozik. Az egyik feljegyzés szerint Han Wendi, a Nyugati Han-dinasztia császára időszámításunk kezdete előtt 180-ban a kínai hagyományos naptár szerinti január 15-én lépett trónra. Ennek emléket állítva nyilvánította lampionünnepnek január 15-ét. Később, időszámításunk előtt 104-ben nemzeti ünnepnek rendelték el ezt a napot. Az egykori határozat szerint a tereken, a lakásokban, különösen a forgalmas városnegyedekben és a kulturális központokban lampionokat kellett felaggatni, lampionfesztivált és –vásárt kellett rendezni. Minden évben ezen a napon este a császárok kimentek az udvarházukból a számtalan színpompás lampionnal feldíszített utcákra, terekre, ellátogattak a mulatságokba, hogy az átlagpolgárokkal együtt ünnepeljenek. Az emberek egész éjjel a lampionok fényében gyönyörködtek, lampionokkal feldíszített papírsárkányokkal játszottak és a lampionokkal kapcsolatos találós kérdéseket fejtegettek. Ezt követően is minden évben megülték az ünnepet, és egyre komolyabban vették azt. Az írásos emlékek szerint a Han-dinasztia időszámításunk szerint 58-től 75-ig uralkodó Yong-ping nevű császára a buddhizmus Kínában való népszerűsítéséért rendelte el, hogy lampionokkal aggassák fel a császári udvart, a templomokat, a kolostorokat és a lakóházakat. Később, a Sui-dinasztia idején már három éjszakán keresztül égtek a lampionok. A császárok meghívták a külföldi országok képviselőit, diplomatáit is, hogy velük együtt ünnepeljenek. Feljegyzések szerint 713-ban a Tang-dinasztia fővárosában, Changanban a lampionünnep alkalmából több mint 50 ezer különböző, színes lampionból egy 7 méter magas dombot alakítottak ki. Emelvényeket, dísztornyokat és faoszlopokat állítottak, amelyeket lampionokkal díszítettek, és mellettük mulatságot rendeztek, melynek legnagyobb látványossága a lampiontánc volt. A Song-dinasztia korában 6, a Ming-dinasztia alatt pedig már 10 éjjelre hosszabbították meg az ünneplést. Az utóbbi években Észak-Kínában elterjedt az úgynevezett jéglampionok felfüggesztésének szokása: a modern technológiát, a különféle lámpákat kapcsolják össze a kristálytiszta jégfaragásokkal, megkapó látványban részesítve így a látogatókat.

A lampionokat általában különféle színes papírokból készítik, és különböző motívumokkal díszítik. Nevezetes a száguldó lónak nevezett lampion, amelybe lapátos szerkezetet szerelnek. A szerkezet lapátjait lovakat ábrázoló motívumokkal díszítették. Amikor a gyertya ég a lampionban, a felszálló meleg levegőtől a lapátos szerkezet forogni kezd, és a szerkezettel együtt forognak a rajta levő lovak is, ami úgy néz ki, mintha a lovak száguldanának.

A lampionünnephez igen sok népszokás kapcsolódik. Az emberek ilyenkor nemcsak a különböző színű és formájú lampionok szépségében gyönyörködtek, hanem dobtáncot, sárkány- és oroszlántáncot jártak, népdalokat énekeltek, petárdákat lőttek fel. Ennivalót, szimbolikus papírpénzt áldoztak a halottaknak és őseiknek. A családtagok összegyűltek és a yuanxiao nevű ragadós, különféle gyümölcsökkel töltötte rizsgombócot ettek, hogy a család egységben, boldogságban és bőségben éljen.

A lampionünnepet az egész országban, különösen falun ma is ugyanúgy tartják, mint régen. Csak annyi az eltérés, hogy a városokban sokan családostul vendéglőbe mennek enni.

A lampionünnep második napján kezdődnek az új évben a mezőgazdasági munkák. A parasztok kimennek a mezőre, a pásztorok pedig állataikkal elindulnak a legelőkre.