Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Élettel teli sivatag Xinjiangban
2010-07-14 11:05:11 CRI

Xinjiangot (Hszincsiang) sivatagi világnak is nevezik. A térképen jól látható, hogy a térség keleti részét a Kumtag-sivatag, a délit a Takla-Makán, a nyugati felét pedig a Tukei-sivatag foglalja el. A sivatagi tájak bűvös vonzerővel bírnak. A Kumtagban minden évben rendeznek kalandtúrákat, utazásokat és fotós rendezvényeket.

A Kumtag-sivatag fekszik a legközelebb a városokhoz, Shanshan járás mellett található, területe körülbelül 2500 négyzetkilométer. Évente több kalandtúrát rendeznek itt, így például a sivatagi rallit vagy a sivatagi triatlonversenyt.

Wang Fei, a sivatagi triatlon szervezőbizottságának képviselője elmondta, hogy miután kihirdetik a részvétel feltételeit, minden alkalmas vállalkozó kedvű bátran jelentkezhet. A verseny nem szokványos: a 29,8 kilométeres kerékpáros szakaszt például homokon kell megtenni. A megmérettetés három szakaszra oszlik, a különböző részidők összegét a végén számítják ki, a leggyorsabb nyer.

A verseny előtt egy Urumcsiből származó válogatott izgatottan mondta: az a legfontosabb, hogy részt vesz a versenyen, az eredmény nem számít. A távot végül négy óra alatt teljesítő, 26 éves ujgur nevező, Murat nyerte meg.

A sivatagi triatlonon kívül különleges esemény a sivatagi ralli is a Kumtagban. Sokak számára a sivatag unalmas és veszélyes, az igazi megszállottaknak azonban egészen egyedi élményeket nyújt a buckák közti vezetés.

Szabadidejükben a xinjiangi terepralli-rajongók összegyűlnek a sivatagban, kiválasztanak egy irányt, és egész nap mennek, közösen élik át a dűnék adta örömöket.

A sivatagi versenypálya 10 kilométeres hosszával nem számít hosszúnak, ellenben nagyon nehéz teljesíteni, komoly felkészültséget igényel a sofőröktől, rengeteg lóerőt pedig az autóktól. Most 60 versenyző vesz részt a versenyen, közülük többen először vágnak neki a sivatagnak. Zhao Zhimin a xinjiangi ralliklub felelőse elmondta: a versenyen a részvétel számít. Hogy miért vállalkozunk ilyesmire önkéntesen? Országunk fejlődik, az életünk javul, szeretünk vezetni a sivatagban, ösztöneinkkel érezni az élet örömeit.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China