A kínai harcművészetre - amelynek nem volt egységes neve - rengeteg kifejezést használtak az új Kína megalakulása előtt. A hagyományos kínai kultúra fontos része, láncszeme, a kínai sporttevékenység egyik fontos eleme. Kínában több mint 5000 éve alakultak ki az első rendszerezettnek mondható kötött küzdelmi formák. Az idők folyamán persze változott a kínai harcművészetnek szerepe. Ma már nincsenek háborúskodások, tömegmozgalmak, egyre kevésbé használták test-test elleni küzdelmekben. Ma már inkább harcművészet, a testedzés egyik módja, önvédelmi sport. A kungfut a kínai kultúra kiválóságának is nevezik.
A történelem során több harcművészeti ág, vagy stílus jött létre a különböző területeken. A déli formára jó példa a nanqua, Guangdong tartományban pedig a guangdongi wushu honosodott meg. Ezek jelentősen különböznek az északi stílustól, kevesebb lábtechnikát és rövidebb állásokat alkalmaznak.
A kínai harcművészet főleg a harci technikát, tehát a harci mozdulatokat, a támadási és védekezési taktikákat, valamint a fegyverek használatának a technikáját tartalmazza, elméleti és gyakorlati részből áll.
Az emberek a kínai wushu gyakorlásakor testük edzése mellett ennek egy másik jótékony hatását is élvezhetik: ez a qigong, vagyis a légzéstechnikai gyakorlatok rendszere.
A harcművészetek a qi táplálását és irányítását célozzák. Az összpontosítás által a harcművészek különleges mutatványokra képesek. A mai Kínában a Shaolin-templom szerzetesei turisták számára szokták bemutatni a wushut, illetve a qigongot.
A qi erejével kapcsolatban a kínai filozófia azon elképzelése, amely szerint a kozmikus qi, pára áthatja az univerzumot, a Shang- és Zhou-korból ered. Azt tartják, hogy a qi hozta létre a kozmoszt és a Földet, és belőle ered az egymást kiegészítő két ellentétes, yin és yang erő, a negatív és pozitív erő.
Manapság a harcművészetnek mély és messzemenő hatása van a mai kínai tömegkultúrára.