Idén február 17-ére esik a kínai lampionünnep. Ehhez a hagyományos eseményhez több mese, monda fűződik. A következőkben egy ilyen történetről lesz szó.

A Tang-dinasztia végén a Huang Chao által vezetett parasztcsapatok északi irányba nyomultak előre, és támadást indítottak Huncheng város ellen. Már három napja tartott az ostrom, de nem sikerült bevenni a várost. Ebben a helyzetben Huang Chao, a parasztfelkelés vezére dühében a várost védő kormánycsapatok felé kiáltott. „Minden erőnket latba vetve be fogjuk venni a várost, és teljesen megsemmisítünk benneteket."

Közeledett a holdújév, és nagy hóesés, szokatlan hideg volt. Sok katonánál még nem volt téli kabát. Tudták, hogy amennyiben totális támadást indítanak, nagy lesz az emberveszteség és az anyagi kár. Ezért Huang Chao egy hegyvidéki támaszponton pihentette és öntött lelket megfáradt csapataiba, hogy a holdújév után újabb rohamot indítsanak a város védői ellen.

Hamar eltelt a holdújév. Minden család a liszt őrlésével volt elfoglalva, hogy elkészítsék a tangyuan nevű gombócot, ezzel köszöntve a shangyuan-ünnepet. „Amennyiben tisztában vagyunk saját és ellenségünk képességével, minden csatából győztesen kerülünk ki" -- olvasható egy ismert hadtudományi műben. Ennek alapján döntött úgy Huang Chao, hogy átadja a felkelőcsapatok vezetését helyettesének, ő maga pedig álruhát öltött, és úgy tett, mintha tangyuant árulna. Így a tömegben elvegyülve jutott be a városba.

A városban Huang Chao azt látta, hogy egy útkereszteződésnél sokan mutogatnak, ijedten néznek. Szemben jött egy rongyokban járó öreg ecetárus, aki bambuszdarabokat ütött egymáshoz, hogy ezzel hívja fel az emberek figyelmét. Huang Chao udvariasan megszólította az öreg árust. „Elnézést, mi történt az útkereszteződésnél?" -- kérdezte. Az ecetárus végigmérte Huang Chaót, majd miután eldöntötte, hogy megbízható emberrel van dolga, halkan a fülébe súgta. „Pár nappal ezelőtt Huang Chao csapatai élén megtámadta a várost, de nem járt sikerrel. Már vissza is vonult a hegyek közé. Úgy tűnt, hogy idővel vissza fog térni. A kormány azt parancsolta a városlakóknak, hogy minden erejükkel és élelmiszerrel is támogassák a város védőt. Nagy háború lesz ebből!" -- mondta az öreg árus.

Mindeközben ügető lovak nyerítésére lettek figyelmesek. Katonák érkeztek. „Figyelem emberek! Huang Chao álruhába öltözött, és a városban van, tangyuant árul. A városfal összes kapuját bezártuk. Aki látja őt, rögvest jelentse a hatóságoknál. Amennyiben ezt nem teszi meg, halálbüntetés vár rá és családjára."

Kitudódott a titka, elárulták -- gondolta magában. Huang Chao azonnal eldobta az általa cipelt anyagokat, és kelet felé egy sikátorba futott, ahol betört egy lakóház udvarába, és egy ajtó mögé rejtőzött. Miután elhaladtak a lovas katonák, kijött az udvarból, és észak felé futott tovább. Kis idő múlva ismét lovak ügetését hallotta. Huang Chao kénytelen volt ismét betörni egy udvarba.

Amint Huang Chao becsukta az udvar bejárati kapuját, megjelent a ház gazdája, ki nem más volt, mint az az öregember, akivel az útkereszteződésnél találkozott és beszélgetett. „Nagyon kérem, bácsikám! Segítsen és mentsen meg, bujtasson el engem" -- mondta sietve Huang Chao. A házigazda először megijedt, utána viszont rábólintott.

Ekkor lovak nyerítése hallatszott az utcáról. Ezt követően elkezdték felfeszíteni a bejárati kaput. Az öregember sietve a hátsó udvarba kísérte Huang Chaót. Hamarjában levette egy ecettartó kerámiatartály fedelét, és abba rejtette Huang Chaót, majd visszatette a fedőt. „Uram, tűrj és szenvedj egy kicsit a tartályban" -- mondta. A kormánykatonák végül betörték a kaput, és körbevették az öreg házigazdát. „Miért csuktad be a kaput világos nappal?" -- kérdezte egy katonatiszt. „Azért, mert nem akarom, hogy betörjenek, vagy kiraboljanak" -- válaszolta a házigazda. „Egy férfi beugrott az udvarodba. Hol rejtegeted?" -- kérdezősködött a katonatiszt. „Nem láttad, hogy a kapu be volt csukva! Senki sem jött be az udvarba" -- szólt az öreg házigazda. „Ez nem igaz. Biztos, hogy bejött az udvarba az a férfi" -- mondta makacsul a katonatiszt. Parancsára egy tucat katona fésülte át az udvart, feldúlták a bútorokat, a berendezést, az edényeket. Két ecetes tartályt is összetörtek, melyekből rengeteg ecet folyt a földre. Szerencsére nem néztek át mindent.

Miután elmentek a kormánykatonák, Huang Chao kiugrott az ecetes tartályból. Az öreg házigazda a két széttört ecetes tartály előtt ülve sírt bánatában. „Kérem, ne sírjon! Pár nap múlva jó néhány tartályt hozok" -- próbálta megnyugtatni az őt megmentő idős embert. A házigazda felállt, és így szólt vendégéhez. „Uram, menjél azonnal el innen, hiszen a kormánykatonák visszajöhetnek, ha nem sikerül elkapniuk, akit keresnek."

Az idős házigazda részletesen elmagyarázta, hogyan juthat ki a belvárosból, még pedig biztonságban. Huang Chao érezte, hogy az idős házigazda becsületes ember. „Huang Chao százezer fős hadseregének háromnapos támadással sem sikerült bevennie a várost. Miért nem sikerült?" -- kérdezte. Erre így válaszolt az idős házigazda. „Totális támadással nem lehet elfoglalni a várost. Hiszen a városfal magas, széles, tehát nagyon vastag. Több bástyából íjászok védik a városfalat az ellenség támadásától. Ezenkívül a városfal tetejéről fagerendákat zúdítanak a falat megmászni próbáló katonákra" -- mondta. „Tud valami megoldást?" -- kérdezte Huang Chao. „Ne a városfal kapuinál indítsanak támadást, hanem a Tian Qi-templomnál" -- szögezte le. „A templom közelében húzódó falszakasznál egy rés van, onnan kell indítani a támadást" -- folytatta az idős házigazda. 

A vendég nagyon örült az idős házigazda tanácsának. Indulás előtt így szólt hozzá. „Tudja, hogy ki vagyok én?" Az idős házigazda egy kicsit habozott, majd a következőt mondotta. „Maga Huang Chao, a nagy tábornok. A város lakói már nagyon várják a csapatait." „Van piros színű papírja? -- kérdezte meghatódva Huang Chao. „Most épp nincs. De a boltokban kapható" -- szólt a házigazda. „Kérem, vegyen pár piros papírt, és azokból készítsen piros lampionokat, majd pár nappal a holdújév utáni első telihold napján aggassa ki ezeket a ház homlokzata alatt!"

Miután Huang Chao elment, a házigazda elmesélte szomszédjának a vele történteket. A hír bejárta az egész várost. Az emberek mind piros papírokat vásároltak, és azokból piros lampionokat készítettek.

Miután visszatért csapataihoz, Huang Chao ülést hívott össze tábornokainak részvételével, és kidolgozta az újabb támadások tervét. A holdnaptár szerinti év első hónapjának 15. napján este Huang Chao, a parasztfelkelés vezére ötezer derék katona élén az idős házigazda által elárult helyen titokban bejutott a belvárosba. Miután jelt adtak, egyszerre indították meg a támadást a városon belülről és kívülről, és hamar be is törték a városfal kapuit. A parasztfelkelő csapatok rövid időn belül elfoglalták az egész várost.

Ezen az éjszakán minden szegény családnál kifüggesztették a piros lampionokat, és az egész város fényben úszott. Másnap Huang Chao vezér parancsára szétosztották a szegények közt az állami raktárban felhalmozott gabonát. Huang Chao emberei kétszáz liang ezüstöt vittek az idős házigazdának hálájuk jeléül. (A liang egy kínai súlymérték. Egy liang egy dekagrammnak felel meg.)

A monda szerint ettől kezdve szokás kiaggatni a piros lampionokat minden családnál a holdújév utáni első telihold napján.