Egy régi időket idéző mese szerint élt egyszer egy pásztorlegény, aki mindig egy folyó völgyében legeltetett. Egy napon arra lett figyelmes, hogy egy farkas követi a távolból a nyáját. A legény állandó éberséggel tartotta szemmel az ordast, az azonban hónapok elteltével is csak messziről követte, mégcsak meg sem közelítette a juhokat. Nem csoda hát, hogy idővel lanyhult a pásztor ébersége, sőt, arra a gondolatra jutott, hogy a farkas nemcsak hogy nem árt neki, hasznos is, hiszen megjelenése óta semmilyen ragadozó vadállat nem tűnt fel a nyáj körül. Már kezdte azt hinni, hogy hibásan tartja a pásztornép a farkast a legveszélyesebb állatnak, s ettől fogva pásztorkutyaként tekintett a fenevadra.

Egy nap a legénynek a városban akadt dolga, így megkérte a farkast, hogy őrizze a nyájat távollétében. A farkas örömmel elfogadta a pásztor kérését, s egy ideig hű kutyaként vigyázott a nyájra. Mikor azonban a legény már messze járt, a farkas nagyot ordított a fenyves felé, ahonnan óriási farkasfalka özönlött a legelőre, és felfalta az egész nyájat. Innen ered a „házába hívja a farkast" (Yin Lang Ru Shi) közmondás, melynek legközelebbi magyar megfelelője talán a „báránybőrbe bújt farkas".

Szegény pásztorlegény nem ismerte a farkas álszent természetét, amely így könnyűszerrel csapta be. A „házába hívja a farkast" mondást ma arra használják, hogy az emberek belső szerveződéseikbe invitálják a gonoszt, melyből súlyos gondjai származnak mind az egyénnek, mind a társadalomnak. Ezt a mondást felidézve szokás óva inteni az embereket, hogy vigyázzanak az álszent ellenséggel, ne hívják maguk közé a rosszt.

Zhang Guobin neves drámaíró a Yuan-dinasztia korában (1206-1368) írta meg a közmondás alapján „Luo Lilang" című kiváló művét, melyben a mesében felbukkanó farkas jelleméről mintázta az egyik főszereplőt, Hou Xing szobalányt, aki sok nagy bajt kever gazdájának és másoknak is.