Néhány év elteltével felnőtt ember, családjának fő eltartója lett belőle. Reggeltől estig dolgozott a mezőn. Minden nap csak a déli munkaszünetben tudott időt szakítani az olvasásra. Általában 10-15 nap alatt fejezett be egy könyvet. „Milyen jó lenne, ha nappal a mezőn dolgoznék, este pedig otthon olvashatnék." – gondolta egyszer magában. Sajnos, nem volt pénze lámpaolaj vásárlására. Mit tehetett?

Történt aztán, hogy egyik este ágyban fekve felmondta a délben megtanult leckeszöveget. Ennek során véletlenül egy halvány lámpafénysugár villant fel a szoba keleti fala felől. A falnál észrevette, hogy a fény a szomszéd lakásból szűrődött át a falon lévő apró nyiláson keresztül. Ekkor aztán az az ötlete támadt, hogy egy vésővel kiszélesíti a nyilást, így több fényt kaphat a szobáj a. Ettől kezdve minden este a falrésnél olvasott, tanult. Később ismert írástudók mellett tanult. Ennek eredményeképpen híres tudóssá vált és különböző állami tisztségeket viselt. Végül főminiszteri beosztásban dolgozott a császár szolgálatában. Ebből a történetből ered „a falon vésett nyiláson át beszűrődő szomszédi lámpafényben történő olvasás" című közmondás. Ma az emberek ezzel a közmondással dícsérik a szorgalmasan tanulókat.