A szülőhelye

Az eposzban az áll, hogy Wood Bar körzetben „nincs se tél, se hideg, az év négy szakában mindig tavasz volt gyönyörű napos idővel". Az eszményi országban se fájdalom, se halál nem volt, mindenki megőrizte fiatalságát. Itt ismeretlen volt az éhínség és a szegénység, csak a gazdagság és a virágzás volt jellemző a területre. Az ország fejlődött, mégpedig úgy, hogy sem árvák, sem özvegyek nem voltak, a boldogság és a nyugalom hona volt megrázkódtatások és pánik nélkül. Az értékes vadállatok szabadon éltek, a nyáj, a ménes, a gulya nyugodtan legelt a legelőn. Kellemes szél és eső táplálta a földeket.

A Dzsangar eposz kiemelten foglalkozik főhősével. Ábrázolja Dzsangar gyermekkori fájdalmait és keserűségét, valamint nehézségeit, továbbá kemény küzdelmeit. Az emberek szemében Dzsangar bátor, gyors gondolkodású, okos, tehetséges, rendkívül tekintélyes és tiszteletre méltó ember volt, ezért elnyerte mindenki szeretetét és tiszteletét. Az eposz szerint a mongol nép 99 erénye benne egy személyben megtalálható volt. Mérhetetlenül hűséges volt népéhez, de határtalanul gyűlölte az ellenséget. Benne élt a mongol nemzetiség szorgalma, sziklaszilárdsága, keménysége, bátorsága és más neves jellemzői.

Erről szóló opera

Az eposz mély érzelmekkel ábrázolja az Altaj hegység csodálatos látnivalóit és sajátos mongol nemzetiségi művészi eszközökkel szemléltette az ojrát törzs életkörülményeit, a mongol nép jellegzetes tulajdonságait és esztétikai felfogását. Olyan nyelvi eszközöket használtak, amelyekkel a törzs szép beszélt nyelvét ötvözték az ókori mongol népdalokkal, szólásokkal és közmondásokkal, az üdvözlő, dicsérő, magasztaló szavakkal és kifejezésekkel. Az eposzban használt írói eszközök között a részletes elbeszélés, a túlzás és a hasonlat szerepel legtöbbször.

A Dzsangar eposz az ókori mongol irodalom csúcsa, nagy hatással volt a későbbi irodalmi alkotásokra is. A Dzsangar eposzt a kínai kormány a kiemelt védelem alatt álló irodalmi művek közé sorolta.