A felfestett vigyor olyan széles, hogy az szinte már fáj. És Yue Minjun nagyjából ezt szerette volna elérni, magyarázza a kínai művész első nagy európai kiállításának megnyitóján.

A villanyszerelőből lett kortárs művészt és a védjegyévé vált nevető figurákat 1999-ben a velencei Művészeti Biennálén ismerhette meg a világ.

„A nevetés megfestésével az emberi élet iránt érzett fájdalmamat akarom kifejezni" – mondja az 50 éves Yue, a kínai művészeti élet egyik legbankképesebb alakja. „Komikummal próbálok valami tragikust kifejezni" – nyilatkozza egy tolmács segítségével az AFP-nek.

Honnan ez a tragédia iránti érzékenység? „Ez először és mindenek előtt az emberi élet egyfajta érzékelése. De így viszonyulok a világhoz is, amiben élünk" – véli a festőművész.

Saját bevallása szerint kicsit idegesnek és esetlennek érzi magát a Cartier Alapítvány épületében március 17-ig kiállított négy tucat festményt és száz körüli vázlatot látva.

„Most először fordul elő, hogy egy helyen ilyen sok művemet mutatják be" – nyilatkozza az AFP-nek a feketébe öltözött, borotvált fejű Yue. „És most először van lehetőségem arra, hogy önmagamat is megvizsgáljam."

„Észre vettem néhány slampos ecsetvonást a képeimen" – mondja gúnyosan. „Erre azt mondtam magamnak, hogy én is olyan festő lehetek, aki nem tudja, hogyan rejtőzhet el. Kerek-perec kimondom, amit gondolok."

Yue karikaturisztikus alakjait szabályozott pózokban és jelenetekben ábrázolja, ami utalás a kulturális forradalom (1966-76) időszakára. Ilyen például az „Emlék 4" (Memory 4) című képe, amelyen egy férfi felnyitott koponyájában emberek tömege látható, amely Mao Ce-tung vörös könyvecskéjére emlékeztet.

Az 1998-ban festett „Napfelkelté"-n (Sunrise) nevető arcok tömege emelkedik az égbe a Nap felé.

„Sok vizuális emlékem a gyerekkoromból ered" – mondja.

„Szocialista élettapasztalat. Gyerekként temérdek olyan [közcélú] alkotással találkoztam, ami boldog, bizalomtól duzzadó, idillikus életet élő embereket ábrázol."

Más munkáin az európai művészet hatása érződik. Ilyen az 1995-ös „Kivégzés" (Execution) című festménye, amelyet Goya és Monet ihletett. Ezen félmeztelen, görcsösen nevető áldozatok és fegyveresek láthatók egy fal előtt, ami a Tiltott Várost körülvevő vörös falra emlékeztet.

Az egyik leginkább politikai ihletésű művét, a „Kivégzés"-t 3,74 millió euróért árverezte el 2007-ben a londoni Sotheby's.

Yue azonban nem szereti, ha összemossák a politikával. Kritikája a kultúrának, egész pontosan „a hagyományos kínai társadalomnak szól, amelyben az egyén egyáltalán nem fontos", mondja.

Az északkelet-kínai Daqingban született Yue a kulturális forradalom közepette nőtt fel. Előbb egy olajmezőn dolgozott villanyszerelőként, majd 1985-ben művészetet kezdett tanulni Hebei tartományban.

1991-ben csatlakozott egy Pekinghez közeli faluban élő művészközösséghez. Alkotótársaival közösen hozta létre a „cinikus realizmus" stílusát, ami az egyik legnagyobb hatású irányzat a kínai kortárs művészetben.

A Cartier Alapítvány (Fondation Cartier) igazgatója, Herve Chandes elmondta, hogy a bemutató létrehozása nagy kihívást jelentett, mivel Yue művei Ázsiába, Európába és az Egyesült Államokba kerültek, és a festőművész nem tartja számon, hogy melyik képe kinél talált gazdára.

Yue ma is fest nevető embereket, de új területek felfedezésével is próbálkozik. Például egyik portrésorozata úgy készült, hogy két vásznat egymáshoz dörzsölt.

„A festmények általában passzívak. Most megpróbálom aktivizálni ezeket. Azt akarom, hogy csináljanak is valamit."

Bármit is csinál, Yue nem azért teszi, hogy mosolyt csaljon a szemlélő arcára.

„Vannak, akik kellemes dolgokat festenek, hogy nyugalommal töltsenek el. A festményeimmel arra próbálom ösztökélni az embereket, hogy erőt gyűjtsenek."