Nálunk tombol a nyár. De szó szerint. Hőség, majd hatalmas esőzés, tényleg olyan az időjárás, mint egy rossz gyerek. Dél-Kínában nagyon-nagyon vásott (lásd árvizek), Pekingben inkább csak pajkos gyerek (lásd tűző nap, de enyhet adó szél).

A gyerekekről jut eszembe, többen is elismerően szóltak már Laura és Feri Nyitott kapuk műsorfolyamunkban hallható babás-mamás műsoráról. Dudás Gyurka barátunk már kétszer is említette, ezért természetesen őt idézem: „A baba – mama témájukat nagyon értékesnek tartom. (…) Ebből a témából igen érdekes és hasznos sorozatot lehet készíteni." majd pedig legutóbb még meghatóbban írt a programról: „Kedves Laurika! Köszönöm, hogy kitalálták a baba – mama adásukat, mert én nagyon szeretem a gyerekeket. Ha az ember egy kisbabára mosolyogva néz – Ő visszamosolyog, persze csak akkor, ha nincs semmi problémája. Ilyenkor megkísérel hangokat adni, és az olyan édes, hogy az ember lelke az iránta érzett szeretettől áthatva a boldogság érzetével telik meg. Ezért azt mondom, hogy akinek nincs gyermeke – az nem tudja, hogy milyen boldogságban nincs része." És a megható szavakon kívül még egy DVD-lemezt is küldött Dudás Gyurka barátunk Laurának. Nagyon hálásak vagyunk mindenért!

És köszönjük Kaczúr István kedves szavait is, amelyeket szintén Laurának küldött: „Ha késve is, köszöntjük a gyermekáldással boldoggá tett kismamát, természetesen egész családjával együtt."

Kaczúr István beszámol három unokájáról, Ágnesről (aki kínaiul is tanul!!), Emeséről és Enikőről is. Olvasgatva a leveleket, olvasva a gyerekekről akaratlanul is elmosolyodom. Mert eszembe jut egy másik „gyerek". Az egyik hallgatónk írta legutóbbi e-mailjében: „Kihívásként, november negyedikén vettem egy egykerekűt és két hónap, napi gyakorlás után megtanultam vele kerekezni. Ma már 100 métereket tudok vele haladni, járdán, vagy kerékpárúton. Az utcabeliek többsége csak cirkuszokban látott ilyesmit, van, aki nevet, van, aki elismeri az egyensúlyozó teljesítményt." Nos, nem, nem valamelyik gyermek vagy kamasz hallgatónk írta a fenti sorokat, annak ellenére sem, hogy én magam is azt mondtam az előbb: „másik gyerek". Ha az idézetet kicsit korábban kezdtem volna, akkor könnyebb lett volna kitalálni a szerzőt. Ezt írta ugyanis a monociklis történet bevezetőjeként: „Felvettem néhány új szokást, melyek életem részévé váltak, s valamilyen módon a fél évvel ezelőtti napok nyomán kezdődtek." Márpedig a „fél évvel ezelőtti napok" a Kínában töltött időket jelentik, azaz rádiónk nyereményjátékának magyar győztese, a „nagy gyerek" Belovitz Károly írta a fentieket.

Végül pedig az utolsó példa a mai műsorunkban. Nekem természetesen első, hiszen az én lányomról van szó. A dunaszentbenedeki Horváth István olyan szép szavakkal emlékszik vissza találkozásunkra, hogy mással nem is zárhatnám szebben a mai adásunkat, mint a következő sorokkal: „Nem felejtettem el azt sem, amikor adtam neked a fényképet és ott volt a nagylányod, és elkérte tőled a képet, nézte, nézte, valamit mondott, és megpuszilta. Ilonka! Ezek az emlékek soha nem mosódnak ki emlékeimből."

Igaza van a dunaszentbenedeki Horváth Istvánnak, valóban feledhetetlen mindaz, amire emlékezik.

Műsorunk végéhez érve köszönöm a figyelmüket. A műsorvezetőt, Ilonát hallották. A viszonthallásra!