A Postabontó mikrofonjánál a műsorvezető, Ilona köszönti a hallgatókat.

Hűvösre fordult az idő Pekingben, foga van most már az ősznek. Ilyenkor aztán különösen szívet melengető érzés olvasni hallgatóink leveleit, és nemkülönben válaszolni rájuk. Főleg, ha olyan együtt érző szavak érkeznek Magyarországról, mint Kaczúr István legutóbbi levelében, aki ezt írta: „Együttérzéssel hallgatjuk, hogyan küzdenek a természeti csapások ellen. Szörnyű az még hírből hallani is." Bizony szörnyű. Mint ahogy a magyarországi vörösiszap-kataszrófa is szörnyű volt, pedig arról mi is csak a hírekből tudunk. Például a sajátunkból, hiszen természetesen mi is hírt adtunk róla, de még Kína központi televíziója, a CCTV is beszámolt a csapásról. És senki nem tudta kivonni magát a szörnyű képek hatása alól.

Amikor néztem a televízióban a tudósítást, rögtön a Kínai Nemzetközi Rádió árvízi hajósa, azaz a dunaszentbenedeki Horváth István jutott eszembe, aki egy korábbi levelében megható történetet mesélt el arról, hogyan mentettek meg egy fiatal lányt a malackájával együtt árvíz idején. Nos, néhány nappal később, mintha csak kitalálta volna gondolataimat, megérkezett Horváth István levele, benne a történet folytatásával!! A megmentő és a megmentett ugyanis találkozott egymással, ezt a találkozást írta meg Horváth István „igazi, hamisítatlan magyar szavakkal" – ahogy ő maga fogalmazott. És ugyan figyelmeztetett levele elején, hogy vigyázzak, mert „Előre jelzem, lehet, hogy könnyes lesz a szemed, mert megható történetet mondok el, ne szégyelld, ha sírás szorongat, mert bizony én is sírtam, pedig nem vagyok nyúlszívű."

Nos, én sem vagyok nyúlszívű, de tényleg lehetetlen megállni könnyek nélkül, azt a megható jelenetet, amikor a vízből kimentett lány először látja újra azt, akinek az életét köszönheti. „Elővettem egy tiszta zsebkendőt, és letöröltem ennek a csodálatos, kedves, aranyos lánynak az arcáról a könnyeket, meg az enyémről is, de láttam, az anyukája, az apukája is törölgette a szemét, arcát, meg József barátom sem tudott ellenállni, az ő szeméből is kicsordultak a könnyek, előtört, mint a sziklahasadékból a forrásvíz, pedig egy keménykötésű ember ő is."

Kínának és Magyarországnak tehát az utóbbi időben egyaránt kijutott a szerencsétlenségből, éppen ezért jó tudni, hogy azért mindezek mégsem egy közelgő apokalipszis jelei, hiszen hűséges ausztráliai magyar hallgatónk, Kurucz János éppenséggel paradicsomi állapotokról számol be legutóbbi levelében: „Itt most nagyon szép az idő, sok eső esik, minden szép zöld, itt a tavasz. A gyümölcsfák virágoznak, remélhető, hogy nem lesznek most már fagyok."

De az idilli részlet mellett hadd idézzek még egy helyet Kurucz János leveléből. Azt már megszoktuk, hogy jönnek az üdvözletek hozzánk a Sanghaji Expó sikeres megrendezése alkalmából. Nagyon köszönjük őket, Kaczúr István imént idézett levelében egyébként szintén gratulált a világkiállításhoz. De úgy tűnik még egy témában fognak sorjázni a gratulációk, és ez ugyanolyan szívet melengető érzés, mint a Sanghaji Expó sikere. Az elmúlt Postabontóban is idéztem egy hallgatónk méltatását abban a témában, amiben most Kurucz János is elmondta véleményét, íme: „Örömmel hallottam, hogy Kína lett a világ második legnagyobb ipari országa. Amit nem spekulációval és csalással ért el, hanem a kínai nép szorgalmas munkájával."

Én ezekkel a szép szavakkal mára meg is köszönöm a figyelmüket. A műsorvezetőt, Ilonát hallották. A viszonthallásra!