Kínában 2010 közepétől vetítenek a különböző tévécsatornákon egy reklámot, amelyet Budapesten forgattak. Az alábbiakban nem a reklám szövegét olvashatják, hiszen a reklámban csak kép és zene van, hanem egy hivatalos website-on terjesztett szöveget, illetve az ugyanott található, a tévéreklámmal kapcsolatos gondolatokat olvashatnak. Célunk természetesen nem a mobiltelefon reklámozása. Azért foglalkozunk vele, mert a világon mindenki keresi a saját szabadságát, a kikapcsolódást, mert, miként főszerkesztőnknek, a szöveg fordítójának, Wang Xuejunnak is, szívünk gyakran száll a reklám láttán Budapestre.

A nyugati tündérmesékben ábrázolt királylány mindig hintóval érkezik, s a királyfi kezét nyújtva, hódolatteljesen segíti le a lányt a földre. Gyermekkoromtól kezdve azon fantáziáltam, hogy magas sarkú cipőben járok az utcán a lovagló vagy gyalogló királyfim mellett.

Lassan ugyan felnőttem, és ugyan megmaradtak az álmaim, de azokból fokozatosan eltűnt a hintó, a királyfi, csak az eső áztatta macskaköves, végeláthatatlan utca maradt változatlan.

Felnőttem, és elértem, hogy a világ különböző helyein tapostam az utcaköveket: járkáltam már Suzhou kanyargós utcáin, Huizhouban az üzleti legendákkal teli utcákon, Qinshi Huangdi sírjánál a Qin-dinasztia pompás múltját bemutató utcánkon, átkeltem a Champs-Élysées-n... Belegondoltam, hogy sok utat bejártam a világon, elégedett vagyok ezzel a teljesítménnyel, sőt büszke vagyok arra, hogy már nincs szükségem újabb utak keresésére. Ámde egy napon rájöttem, hogy elfelejtettem a legfontosabbat.

Aznap lustálkodva bújtam a fotelembe, a barátaimnak beszámoltam az említett utakról, a hangom elnyomta a tévében játszott unalmas reklámokét. Egyszercsak ránéztem a képernyőre, ahol megpillantottam egy várost, amely egy nagy folyó mellett fekszik, tele van barokk stílusú épületekkel, hangulatos kávéházzal, és az utcán kedves festőművész áll a vászna mögött. És persze még egy lányt is láttam, aki hasonlít hozzám, hátizsákkal utazik a városban. A kép megdobogtatta a szívem, befejeztem az úti beszámolót a barátaimnak, és odaültem a laptopomhoz, mert mindenképpen ki kellett derítenem, hogy hol fekszik a reklámban látott város, és azt is, hogy vajon miért döntött úgy a lány, hogy felmond a munkahelyén, és a szabadságot fogja keresni.

Felmentem a világhálóra, de nem tudtam, hogy mit írjak a keresőbe. Ha a fenti érzéseimet gépelem be a baidu-ba, akkor biztosan nem olyan találatokat kapok, mint amilyenekre szükségem van. Szép nyugodtan próbáltam visszaemlékezni a reklám minden apró részletére. Ez az, megvan, OPPO, és meg egy kifejezés „Ulike style". Pontosan ezt írtam be a keresőbe: OPPO Ulike style.

Felidéztem magamban a főszereplő lány élményeit, vele együtt indultam Budapest felé, vele együtt élveztem az OPPO U529 jelszavát, a szabad-könnyed „Élvezet - szabadság" szlogent.

Pedig már azt hittem, hogy elrakhatom a hátizsákomat, és itthon értékelem ki az általam bejárt utakat. Csakhogy nem tudtam ellenállni a budapesti utcák vonzerejének. Ismét összecsomagoltam a poggyászom. A szabad nemzetközi hívás, a zene és a fényképezés kipróbálása miatt otthon hagytam az eredeti mobiltelefonomat, és OPPO U529-et vettem magamhoz.