Mingyuewan falu Jiangsu tartományban, a Taihu tó közepén fekszik és idegenek alig látogatják. Kivéve a teakereskedőket, akik immár 1000 éve tudják: itt terem az egyik híresebb és finomabb kínai teafajta. Ez nagy szó, hiszen Kínában 600 féle teát ismernek és a teaivás kultúrája immár hatezer évre tekint vissza. Nemcsak a tea termelése, hanem fogyasztása is művészetnek számít (nemcsak Kínában, hanem egész kelet-ázsiai országokban így marad a hagyomány?szerkesztő Gyula), a minőségnél mindig figyelembe veszik a tea-levelek színét, alakját, illatát, ízét.

Az itteni Bilouochun, vagy a "zöld kagyló-forma tavasz" azonban különlegesség. Ezt a teát ugyanis tavasszal szedik a színe természetesen zöld és a gondosan kezelt levelek kagylóformájuak. Mindig is a császári udvar kedvenc italának számított, állítólag a nevét is Kangxi császártól (Kb.18.században Qing dinasztiában) kapta. Igaz a helybeliek inkább arra a legendára esküsznek, amely szerint egy gyönyörű lány - név szerint Biluo - szerelmesét súlyosan megsebesítette egy gonosz sárkány és a fiút csak az itteni tea-cserjék fiatal hajtásai gyógyíthatták meg. Ám éppen tél volt és a tea-cserjéket hó borította. Biluonak tehát a szájában kellett tartania néhány teaágacskát, míg azok kihajtottak. Annyi alapja mindenesetre lehet a legendának, hogy a legjobb Biluochun teát a lányok régebben valóban a szájukkal szüretelték.

Mingyuewanban jelenleg mintegy ötezer hektárt ültettek be Biluochun teával. Egy hektárról mindössze 110 kilót lehet leszüretelni. A szüret - teánál szokatlan módon - tavasszal, méghozzá március közepén kezdődik és igen fáradságos munka. Egy tapasztalt tea-szüretelő naponta fél kiló tealevelet gyűjt össze - ebből pedig csak 15 deka tea lesz.

Az is nagyon fontos, hogy a tealeveleket közvetlenül a szüretelés után fel kell dolgozni - ha csak egy napot is feldolgozatlanul állnak, máris megsárgulnak. A feldolgozás nagy szakértelmet követel, különösen a forró edényben történő szárítás nehéz feladat. Ehhez különleges serpenyőket használnak, amelyeket mindig kézzel rázogatnak, forgatnak. A szárítás-pörkölés és ezzel együtt a tealevelek kagyló-formájának kialakítása körülbelül negyvenöt percig tart - és csak kis adagokat lehet egyszerre elkészíteni.

A Bilouchun zöld tea, tehát nem fermentálják - de egy valami minden teafajta esetében azonos követelmény: kizárólag kifogástalan minőségű vizet szabad leforrázásukhoz felhasználni. A nyolcadik században irt alapmű, a "Tea könyve" szerint a tealevelek esetleges hibáját ki lehet egyenlíteni a különlegesen jó vizzel, de fordítva: rossz víz esetén a legkitünőbb tea sem segít. A szakértők a forrásvizet tartják a legmegfelelőbbnek, ezt követi a folyóvíz. Manapság azonban a városokban a többség csapvízből készíti a teát - ezt magas klórtartalma miatt az igazi tea-inyencek elfogadhatatlannak tartják.

A kínai klasszikus irodalom számos szokatlan vízforrást ismer: az esővizet és a hólét valaha az égből hullott forrásvíznek, tehát igen jó minőségűnek tekintették, az egyik leghíresebb regényben pedig szilva-levél bimbójáról leolvasztott hóból készült a tea. Amelyben valószínűleg a kínai teák királynőjének a Bilouchun-nak kagylóalakú tealevelei úsztak.