Tiencsin (Tianjin) Peking és Sanghaj után a harmadik legnagyobb kínai város, észak-kínai gazdasági központ, nemzetközi hajózási központ, logisztikai központ és ökológiai város.

Pekinget és Tiencsint nagysebességű vasút köti össze, aminek köszönhetően mindössze fél óráig tart az utazás a két város között. A Pekingi Déli Pályaudvarról (Beijing South Railway Station) minden órában indul intercity vonat Tiencsinbe, és nem is drága a vonatjegy, mindössze 40 jüan. A Pekingi Déli Pályaudvar Ázsia legnagyobb pályaudvara, 2009-ben beválasztották a tíz leghíresebb pekingi kortárs építészeti alkotások közé. A Pekingi Déli Pályaudvar a kínai főváros Fengtai kerületében fekszik, a négyes és a tizennegyes metróvonalnak is van ott állomása.

Több mint négyezer évvel ezelőtt a jelenlegi Tiencsin helyén még tenger volt, az idők folyamán azonban fokozatosan alluviális síksággá változott. A Sárga-folyó hordaléka töltötte fel a területet. A Sárga-folyó egyébként a hordaléklerakódás miatt háromszor és megváltoztatta medrének vonalát. Körülbelül háromezer évvel ezelőtt, azaz a Han-dinasztia idején már éltek kínaiak a mai Tiencsin területén.

A Qing-kor késői éveiben a nyugati nagyhatalmak rákényszerítették Kínát, hogy kikötővárosokat nyisson meg előttük. Többek között Tiencsin is erre a sorsra jutott. A város egyre inkább Észak-Kína gazdasági központjává, kereskedelmi kikötőjévé vált. Özönlöttek be az új, és külföldi dolgok: a lámpa, a telefon, monumenális épületek és felhőkarcolók épültek – ezek az újdonságok egyik napról a másikra megváltoztatták Tiencsint, de egész Kínát is. A tiencsiniek majdnem minden nap új dolgokat tapasztaltak meg. Ez a sok új tudás és ismeret büszkévé és önteltté tette őket, egyfajta felsőbbrendűségi tudatot ébresztve bennük. Gyakran előfordult, hogy a tiencsiniek a más városból jötteket „falusi parasztoknak" vagy „idiótáknak" csúfolták, és rendkívül szerették jelenlétükben kifejezésre juttatni saját felsőbbrendségüket; lenézték és megvetették őket.

A tiencsiniek szinte állandóan társaságban vannak, bőven van önbizalmuk és jók a különféle bonyolult szituációk kezelésében. Mindig egyenesen, tisztán – néha csípősen – fogalmaznak, nem beszélnek rébuszokban, szeretnek rögtön a tárgyra térni, de elkerülhetetlen, hogy néha blöfföljenek, logikátlanul érveljenek, vagy durva szavakat használjanak.

Tiencsin népessége együtt változott a város elhelyezkedésének viszontagságaival és annak gazdasági fejlődésével. A tiencsini emberek jelleme is sokoldalú. Először „katonából földművessé", majd „földművesből üzletemberré" változtak át, ez a régi mondás jellemzi Tiencsin népességének hármas átalakulását.

Tiencsin területén öt nagy folyó torkollik a tengerbe, ezért rendkívül fejlett a vízi közlekedése. Mivel Tiencsin fontos stratégiai terület, és különleges földrajzi elhelyezkedéssel rendelkezik, ezért már az ókorban is jelentős katonai bázis volt, valamint sok csata zajlott itt. Szépszámú népességét veteránok, illetve innen-onnan jött bevándorlók alkották. A katonák nyers, erőteljes modora és a bevándorlók hirtelenharagú természete Tiencsin néprajzának későbbi alakulására is nagy hatással volt. A tiencsiniekre mindig is jellemző volt a bandákba szerveződés, erre jó példa a vízi kereskedelemmel foglalkozó Shanxi-csoport, Guangdong-csoport vagy a Ningbo-csoport. Az azonos tevékenységi körű csoportok szintén szervezeteket alkottak, hogy védekezzenek a külső erők ellen, és megóvják érdekeiket. Ily módon halász-, gabonatermelő, olaj- és egyéb társaságok jöttek létre.

A Qing-kor viszonylag stabil kormányzása miatt Tiencsin fokozatosan elvesztette a katonai erődítménye által meghatározott stratégiai jelentőségét. A helyőrség földeket tárt fel, csatornákat ástak, földműveléshez kezdtek, hogy biztosítsák a termelés alapjait. A társadalom pedig szép lassan katonaiból mezőgazdaságivá alakult át. A kormány kihasználta a helyzetet, a katonai vezetőséget adminisztratív tevékenységgel bízta meg, iskolákat alapíttatott, támogatta a konfuciánus oktatási rendszert. A reform megtette hatását, a nép is alkalmazkodott a változásokhoz, de a jó szokásuk, miszerint ha valaki bajba jut, mindenki más a segítségére siet, máig megmaradt. Kijelenthetjük, Tiencsinben általános jelenség, hogy valaki örömét látja abban, ha segít a rászorulóknak, ha pedig valaki átveri és kihasználja a gyengébbet, akkor azzal nagy eséllyel közfelháborodást vált ki. Vegyük például a labdajátékok mérkőzéseit: a tiencsiniek mindig azoknak drukkolnak, akik éppen vesztésre állnak. Ha pedig egy üzletben egy fiatal betolakodik a sorba, az általános nemtetszést vált ki, de ha ugyanezt egy idős ember teszi meg, azt a helyiek elfogadhatónak találják.

A tiencsiniek szavai és tettei mindig jóindulatúak és barátságosak. Ha valaki segít nekik, akkor azt mindenképp valamilyen formában viszonozzák. Mikor egy tiencsini embernek valakivel első alkalommal akad dolga, akkor rendkívül segítőkészen, szívélyesen szól hozzá, megmelengetve az ember szívét. A dolog végeztével pedig még hozzáfűzi: „Ha bármiben a segítségére lehetek, csak szóljon!". Ha valaki segítségre szorul, rögtön pártjára kel, nem számít, hogy tud-e rajta segíteni vagy sem, és ha valóban nehézségekbe ütközik, azt csak önmagának ismeri be, de nem mutatja ki.

A tiencsiniek a késést és az ígéretszegést főbenjáró bűnnek tartják, az ilyen embereket pedig hazugnak és sunyinak nevezik, akik saját kényükre-kedvükre mindenbe belekontárkodnak. De ebben a társadalomban mindig is voltak olyanok, akik a rendteremtő szerepét töltöttek be egy-egy vita során, őket „békítőnek" nevezték. A „békítő" általában egy magas presztízsű személy volt, aki értett az ékesszóláshoz – problémamegoldáskor általában nem bonyolódtak bele a részletekbe, hanem amennyire csak tudták, próbálták azt leegyszerűsíteni. A lényeg az volt, hogy végül mind a két fél számára elfogadható megoldás szülessen, ugyanis gyakran mondták: „Nézz rám, oda a becsületem!". Ennélfogva a végső cél nem az igazságszolgáltatás volt, hanem az, hogy mind a két fél valamelyest visszanyerje tekintélyét.

A tiencsini helyi termékek nagyon híresek, például a gesztenye, a kínai kel, a Duliu ecet és más egyebek. Ha valaki Tiencsinbe látogat, akkor néhány helyi terméket mindenképpen érdemes vásárolnia. A tiencsini helyi ételek nagy finomak és ismertek egész Kínában. Például a Goubuli nevű húsos táska, a tizennyolcadik utca nevű sütemény, a ragadós rizsből készült Fül nevű sütemény.

A Goubuli húsos táska neve magyarra fordítva azt jelenti: a kutya sem törődik vele. Mivel a Goubuli húsos táska kitalálója gyerekkorában nagyon csintalan volt, a szomszédok nem szerették őt és féltek tőle. Ezek a szomszédok ragasztották rá a „Goubuli", azaz „A kutya sem törődik vele", vagy más fordításban „A kutya sem szereti" nevet. Később a hajdani rosszcsont gyerek felnőtt lett, saját húsos táskát alkotott, de a szomszédok még mindig „Goubuli"-nak hívták. Adódott hát, hogy az új húsos táska is megkapja a „Goubuli" nevet.

A tizennyolcadik utca nevű sütemény a nevét onnan kapta, hogy először a tizennyolcadik utcában kezdték készíteni.

A Fül nevű hutongban volt egy élelmiszer-feldolgozó üzem, a ragadós rizsből készült sütemény erről az üzemről kapta a nevét.

Tiencsin a kínai hagyományos művészet szülőhelye. Ha a külföldi turisták tudnak kínaiul, akkor érdemes megnézni a helyi művészeti előadásokat is.

(Írta/fordította: Liu Xuesi)