Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Zsúfoltság a kínai aranyhéten
2012-10-17 15:36:44 CRI




   

A kínai holdnaptár szerint az őszi holdünnep az év nyolcadik holdhónapjának tizenötödik napján, teliholdkor csúcsosodik ki. Tradicionálisan ez volt az őszi terménybetakarítások lezárásának napja. 2012-ben az őszi holdünnep szeptember 30-án volt és ezt követően jött október elseje, azaz a Kínai Népköztársaság megalapításának napja. Vagyis a kínaiak két fő ünnepe egymás mellé került, és ez nyolcnapos szabadságot jelentett. Ez számít a leghosszabb nemzeti ünnepnek Kínában.

A kínaiak az egy hétig tartó ünnepet „aranyhétnek" hívják. Kínában a világon a legrövidebb a fizetett szabadság hossza, mindössze 21 nap, és ebben benne van a 11 napos, nemzeti ünnepek idejére eső szabadság is. Ezért a kínaiak számára nagyon fontos a nyolcnapos „aranyheti" szabadság.

Október már nincs meleg, de még hideg sincs, úgyhogy ez az egyik legmegfelelőbb idő az utazásra. A kínaiak ilyenkor valóban útra is kelnek, kirándulnak, turistáskodnak vagy a rokonokat látogatják meg. Az ünnep nyolc napja alatt összesen 660 millió ember utazott repülőgéppel, vonattal, személyautóval, hajóval vagy egyéb közlekedési eszközzel. Ez a szám 8,8 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az 1 milliárd 300 millió lakossal rendelkező országban tehát a népesség fele az ünnepek alatt elment otthonról, és elutazott valahova, Kínán belül vagy pedig külföldre.

A nyolcnapos „aranyheti" szabadság idején összesen 174 látnivalónál csökkentették a belépőjegy árát. Ugyanakkor a kormány úgy döntött, hogy az ünnepek alatt a személyautókkal közlekedőknek nem kellett autópályadíjat fizetniük. Ez a két kedvezményes intézkedés meg is hozta a kínaiak kedvét az utazáshoz. És mint már volt róla szó, az „aranyhét" napjai idén az őszközép ünnepet és Kína nemzeti ünnepét is tartalmazták, és ez szintén hozzájárult az utasok számának növekedéséhez.

A Xinjing című lap október 8-i jelentése szerint az aranyhéten a pekingi utakon 11,27 millió személyautó közlekedett, naponta 1,65 millió volt a személyautók száma, ami 32 százalékos növekedést jelent a 2011-es aranyhéthez képest. A sanghaji közlekedésrendészet statisztikai adatai szerint szeptember 29-én délelőtt 8 órától október 5-én délelőtt 8 óráig összesen 836 ezer személyautó érkezett Sanghajba, ugyanakkor 1 millió 166 ezer személyautó hagyta el a várost. Az előbbi adat 41,27 százalékos, az utóbbi 71,41 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Kína legnagyobb légitársasága, a China Southern Airlines az aranyhéten 11 515 járatot indított, ezeken körülbelül 1 millió 648 ezer utast szállított, azaz napi átlagban 206 000 főt. A kettős ünnep forgalma meghaladta még a tavaszünnepét is. Nyolc nap alatt, az oda-vissza repülő járatot egynek számítva, 137 repülőjárattal többet indított a China Southern, mint a másik utazási csúcs, a tavaszünnep idején. Több járat indult Zhengzhou, Shenyang, Sanya, Kanton, Nanchang, Yichang és Changde városokba. Kantonból például a China Southern 2194 járaton összesen 274 000 utast szállított az ünnepi nagyhét alatt.

Kínában az idegenforgalom 1954-ben indult meg a Kínai Nemzetközi Utazási Iroda létrehozásával, amely tervet dolgozott ki és kapcsolatot létesített néhány külföldi turista szervezettel abból a célból, hogy fogadja a saját költségükön utazó turistákat. A Kínai Nemzetközi Utazási Iroda statisztikai adatai szerint 2011-ben összesen több mint 135 millió külföldi turista látogatott Kínába. A külföldi turisták számára a kínai aranyhét nem a legmegfelelőbb az utazásra, mivel Kína 1,3 milliárd lakosából a nemzeti ünnepen sokan utaznak. A legtöbb idegenforgalmi látványosságnál ilyenkor akkora a zsúfoltság, hogy kis túlzással csak az emberek fejeit lehet nézegetni.

A statisztikai adatok szerint sok turistacélpont, köztük a Tiltott Város, rekordmennyiségű látogatót vonzott az eddigi leghosszabb „aranyhét" alatt, amely idén az őszközép ünnepet kötötte össze a kínai nemzeti ünneppel. Október 2-án 186 ezer ember kereste fel Peking szívében a Tiltott Várost, illetve az ott található Palotamúzeumot. Egy nap alatt még sosem volt itt ennyi látogató. Október 3-án is 160 ezer ember látogatott el a Tiltott Városba.

A terrakotta hadsereget Xian városban közel 400 ezer látogató kereste fel, ami 23 százalékos növekedést jelent a 2011-es aranyhéthez képest. Egy látogató az interneten elmondta, hogy nagyon látványos a kiállítás, az agyagból formázott harcosok illetve lovak, de még látványosabb a tömeg.

Guilin városból is azt jelentették az aranyhéttel kapcsolatban, hogy a város útjai tele vannak személyautókkal, zsúfoltak a hajók is, és mindenütt emberek vannak.

A kínai országos turisztikai igazgatóság (NTA) október 8-ai statisztikai adatai szerint, a kínai ünnepi aranyhét hű maradt nevéhez és emelkedést hozott az idegenforgalomból származó bevételekben. Az ország 119 főbb turistacélpontjánál összesen 34 millió 250 ezer látogató fordult meg a nyolcnapos ünnep alatt, amely 20,96 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A turizmus bevételei közel negyedével nőttek 2011 óta és elérték az 1,765 milliárd jüant (278,39 millió amerikai dollár). Ez 24,96 százalékos növekedés a 2011-es aranyhéthez képest.

Guizhou tartomány idegenforgalmi szempontból nem számít kiemelt területnek Kínában, de az aranyhéten még így is 23 millió 270 ezer külföldi és kínai látogató érkezett a tartományba. A nyolcnapos szabadság alatt az idegenforgalomból származó bevételek 10 milliárd 700 millió jüant értek el. A szomszédos Hunan tartomány több mint 27 millió 200 ezer látogatót fogadott, az idegenforgalmi bevételek itt 13 milliárd jüanra rúgtak, ami közel 60 százalékos növekedés volt a tavalyi ünnephez képest.

Mint már volt róla szó, a munkaszüneti ünnep alatt a kínai kormány ingyenessé tette az ország útjainak használatát, ami soha nem látott közúti forgalomhoz vezetett. A Kínai Közlekedési Minisztérium statisztikai adatai szerint az aranyhét minden egyes napján 80,9 millió ember ült autóba, vagyis teljes számuk a 647 milliót is elérte. Vonatra 61 millióan szálltak, míg repülővel 7,61 millió ember utazott az aranyhét során.

Jelentősen megnövekedett az utakon az egyéni utazók száma is, mivel a kormány politikája értelmében a személyautókkal közlekedőknek nem kellett útdíjat fizetniük az ünnepek alatt. A kedvezményes intézkedés miatt eddig sohasem tapasztalt forgalom és hatalmas dugók alakultak ki a főbb autópályákon. Ugyanakkor idén a közlekedési balesetek száma jelentősen csökkent. A Kínai Közbiztonsági Minisztérium október 7-én például azt jelentette, hogy az országutakon, a tartományi utakon, illetve az idegenforgalmi utakon normális a közlekedés. A végső statisztikai adatok is azt mutatják, hogy a súlyos balesetek száma kevesebb volt, mint a tavalyi hasonló aranyhét alatt.

A Xinhua hírügynökség jelentése szerint a Kínai Közbiztonsági Minisztérium szeptember 29-től kezdve kezdte alkalmazni az ünnepi közlekedési vészhelyzetre kidolgozott intézkedési mechanizmust. A közlekedésrendészetnél az ünnep ideje alatt nem volt szabadság, minden rendőrnek dolgoznia kellett.

A belföldi turisták száma 20, a külföldre utazó kínaiaké 50 százalékkal nőtt a tavalyi hasonló időszakhoz képest a két ünnep, az aranyhét során Kínában. Az óriási tömeg és a zsúfoltság miatt ugyanakkor sokan elégedetlenkedtek, ők a következő években inkább máskor mennének szabadságra.

A Kínai Turisztikai Minisztérium illetékes vezetője kijelentette, hogy a minisztérium azt javasolta, hogy reformálják meg a fizetett éves szabadság rendszerét, tökéletesítsék az idegenforgalmi információ szolgáltató rendszerét, valamint építsenek megfelelő kiszolgáló létesítményeket a személyautóval utazók számára. A minisztérium szerint ezekkel az intézkedésekkel lehet csak biztosítani az utazás, az idegenforgalom tartós és egészséges fejlődését.

(Írta/fordította: Liu Xuesi)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China