Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Hatékonyak voltak a kormány inflációellenes intézkedései
2011-03-06 19:21:13 CRI
Li Yining Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület (KNPTT) tagja, világhírű közgazdász március 6-án Pekingben bejelentette, hogy Kína hatékony intézkedéseket vezetett be az infláció visszaszorítása érdekében.

A KNPTT éves ülésszakán tartott sajtókonferencián Li Yining kijelentette, hogy 2010-ben az inflációt több elem idézte elő. A Kínai Népi Bank már többször emelte a bankok kötelező tartalékrátáját, és ez jótékonyan hatott az infláció lefékezésére.

Li Yining arról is beszélt, hogy a nemzetközi kőolajár emelkedésére és az éghajlatváltozásra a kínai kormánynak nincsen hatása, ugyanakkor a hazai helyzetben tett erőfeszítéseknek köszönhetően a megcélzott szint alatt tudják tartani az inflációt.

A foglalkoztatási kérdésekről szólva Li Yining kijelentette, hogy a jövőben Kína tovább erősíti az iparágak szerkezeti átalakítását, felgyorsítja a harmadik iparág fejlesztését, és mindezzel hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez. Ugyanakkor a kormánynak támogatnia kell a már meglévő magángazdaságot, illetve új vállalkozások beindítását, hiszen új munkahelyeket főként a magángazdaság teremt.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China