Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kína és Kelet-Közép-Európa sok területen fejleszti az együttműködést
2012-10-16 14:11:41 CRI

2009-ben, az akkor ellenzékben lévő Fidesz elnökeként Orbán Viktor ellátogatott Kínába. Takács Szabolcs hangsúlyozta, hogy a 2010-ben kormányra került párt Orbán Viktor miniszterelnökkel az elmúlt két évben rengeteget tett a kínai-magyar kapcsolatokért, a következőkben Takács Szabolcs válaszát hallhatják arra a kérdésre, mely területensikerült haladást elérnie a kormánynak.

„Én azt gondolom, hogy több ilyen terület is van. Természetszerűleg a gazdasági, kereskedelmi, befektetési együttműködés az egy olyan terület, amire szeretnénk nagyon komoly hangsúlyt fektetni. Végső soron ennek az együttműködésnek a célja az lenne, hogy hogyan tudjuk bevonni ennek a nagy országnak az erős gazdaságát a magyar gazdaság fejlesztésébe, és áttételesen a magyar társadalom életminőségének a javításába.

A magyar-kínai kereskedelmi forgalomnak az adatai is azt gondolom, hogy megnyugtatóak, közel kilencmilliárd dolláros forgalomról tudunk beszámolni az előző évből. Remélhetőleg ez a tendencia folytatódik a gazdasági pénzügyi válság ellenére. Van egy ambiciózus tervünk, szeretnénk legalább a duplájára emelni ezt a forgalmat az elkövetkező néhány évben. Úgy gondolom, hogy az új mechanizmusnak a létrehozatala a Kína és Közép-Európa közötti formalizált együttműködés ezeket a folyamatokat tudja segíteni."


1 2 3 4 5 6 7 8 9
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China