Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Közép- és kelet-európai piacokon a kínai vállalkozások
2012-10-16 15:03:43 CRI

A közép- és kelet-európai országok földrajzi szempontból előnyös helyzetben vannak, hiszen Európa közepén helyezkednek el, közlekedési szempontból kitűnő helyen, és így összeköthetik a keleti és a nyugati piacot. Ebben a régióban viszonylag olcsón lehet földhöz jutni, jól képzett a munkaerő, és politikailag nagyobb a támogatás. Mindez együtt a térséget hídfővé teszi az európai piacra törekvő kínai vállalkozások számára. És pontosan ez a közép- és kelet-európai országok közös kívánsága is. Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnök, aki már többször tett látogatást Kínában, úgy véli, hogy az utóbbi években a Kína által bevezetett külföld felé törekvés stratégiája már hozott eredményeket. Kínának és az európai térségnek közös az érdeke. Ugyanakkor Magyarország is kész hídat létrehozni a kínai vállalkozók, valamint a közép- és kelet-európai piac között.

„Közel 120 milliós lakossággal rendelkezik a térség, és ezt a piacot Magyarországon át jól fel lehet tárni, hiszen Magyarország majdnem minden szükséges feltételnek képes eleget tenni. Magyarország fejlett infrastrukturális létesítményekkel rendelkezik, kész Kínával együtt emelni az emberek életszínvonalát. Magyarországon működik a Kínai Márkák Kereskedelmi Központja, amelynek egyik célja az, hogy jó márkákat és jó minőségű termékeket jutasson Kínából Közép- és Kelet-Európába. Ebben a folyamatban Magyarország szállító szerepet tölthet be, logisztikai és pénzügyi szolgáltatásokkal segítheti a kínai vállalkozásokat a projektekben" – vélte Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnök.

A Világgazdasági Fórum által nyilvánosságra hozott legújabb beszámoló szerint Magyarország nemzetközi versenyképessége a 60. helyre csúszott vissza, az Európai Unió 27 tagországa közül jelenleg a 23. helyen áll. A folytatódó pénzügyi válságra válaszul Magyarország egyrészt gazdaságpolitikai reformot hajt végre, másrészt fontosnak tartja a kínai befektetéseket. Ezzel kapcsolatban Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára a következőket mondta:

„Úgy vélem, Közép- és Kelet-Európa többi országaihoz képest Magyarország azért előnyben áll, mert Magyarországra érkezett a legtöbb kínai befektetés, ennek összege közel 2 milliárd euró volt. Ezentúl tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom megközelítette a 9 milliárd amerikai dollárt. Jelenleg pedig az a célunk, hogy az elkövetkező néhány évben duplázzuk a kétoldalú forgalmat."

Takács Szabolcs gondolatai valószínűleg Kína és a közép- és kelet-európai országok együttműködéseinek megerősítésére szánt közös kívánságból eredtek. Ez a kívánság fokozatosan meg is valósul. Idén áprilisban Varsóban rendezték meg az első Kína és közép- és kelet-európai csúcstalálkozót. Wen Jiabao kínai miniszterelnök és a régió 16 országának vezetői vettek részt a csúcson. Wen Jiabao a találkozón 12 javaslatot tett a két fél közötti együttműködések elősegítésére. A javaslatok között volt például 10 milliárd amerikai dolláros külön hitel létrehozása a kétoldalú együttműködési projektek részére. Wen Jiabao emellett javasolta a Kína – Közép- és Kelet-Európa Befektetési és Együttműködési Alapítvány létrehozását is. A térségbeli országok adottságai alapján a következő 5 évben egy gazdasági és technológiai ipari park felépítése is szerepelt a kínai kormányfő javaslatai között.


1 2 3 4
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China