Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Duplájára növelnék a kínai-magyar kereskedelmi forgalmat
2012-10-16 10:23:54 CRI
Kína nagyon fontos és kiemelt partner, minden területen szeretnénk az együttműködéseket bővíteni – nyilatkozta rádiónk riporterének a magyar Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára, Takács Szabolcs szeptember 6-án a Kínai–Közép-Európai Együttműködési Titkárság alapító ceremóniája után.

A helyettes államtitkár kiemelte, Magyarországnak hatvanhárom éve van kapcsolata Kínával, a két évvel ezelőtt felállt magyar kormány pedig egy nagyon határozott és nagyon világos új irányt jelölt meg a külpolitikában, a globális nyitás külpolitikáját, amelyet „keleti nyitásnak" is hívnak Magyarországon.

Az elmúlt két évben a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok terén a magyar kormány által elért eredményekről Takács Szabolcs elmondta, Közép- és Kelet-Európában Magyarországra érkezett a legtöbb kínai befektetés, körülbelül kétmilliárd euró értékben, a térségben a BorsodChem vegyipari vállalat megvásárlása jelentette a legnagyobb kínai befektetést, mindemellett pedig a magyar-kínai kereskedelmi forgalom 2011-ben közel kilencmilliárd dollár volt. Hozzátette: „van egy ambiciózus tervünk, szeretnénk legalább a duplájára emelni ezt a forgalmat az elkövetkező néhány évben."(írta/fordította:Zhang Lixiazi)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China