„Milyen lusták vagytok, a munkahelyen játszotok a mobiltelefonon, dumáltok, felelőtlenek vagytok. Nálatok mi sokkal jobbak vagyunk" – így panaszkodott a hetvenes években született Chen Jing egy másik női munkásra, Li Ruoyunra, aki a kilencvenes években született.

A két nő Guangdong tartomány Panyu kerületének ipari parkjában dolgozik. Ebben az ipari parkban több nemzetközi cég gyára található, itt gyártják például a Hitachi és a Casio órákat. Az ipari parkban egy hirdetés női munkásokat keres. Korábban itt nyolcvanezer ember dolgozott és élt, de a gyárak számának csökkenésével sokan elköltöztek, most csak harminc ezren laknak itt. Chen Jing, aki tíz évvel ezelőtt költözött ide, személyesen élte át az ipari park változását. Több telepen is dolgozott itt, férjével itt találtak egymásra, gyermekeinek ez lett a szülőhelye.

A fiatal Li Ruoyun tavaly végzett a középiskola felső tagozatán, ő is itt talált a munkát. Li Ruoyun osztja Chen Jing véleményét, mely szerint a mai fiatal munkásnők lusták, de azzal magyarázta a különbséget, hogy tíz év telt el, és a mostani munkásoknak a korábbinál több választása van. Ha nem tetszik nekik a munka, akkor felmondanak.

A Panyu kerületbe érkező munkások többsége fiatal, statisztikai adatok szerint a kerületben dolgozó vidéki munkások többsége a hetvenes évek után született, ezért fiatalnak nevezhetjük őket. Hogyan érzik magukat a fiatal munkások Kínában? Egyre növekvő számuk miatt, az őket érintő problémák és kihívások az egész ország számára fontosak.

A munka

Chen Jing egy japán cégnél dolgozik, ez a cég hangfalakat gyárt. Chen Jing mindennap a futószalag mellett dolgozik, csavaroz, ragaszt és habgumi telepítésével foglalkozik. Amikor elkezdett dolgozni ezen a gyártelepen, fizetése háromszáz jüan volt havonta, ha 50-60 órát túlórázott, akkor összesen ötszáz jüant kapott. 2004-ben a helyi kormányzat panaszbizottsága arra kötelezte a céget, hogy emelje a munkások fizetését. Így Chen Jing hatszáz jüant kapott havonta. Az utóbbi három évben fokozatosan emelkedett a munkások alapbére, Chen Jing fizetése 1300 jüanra nőtt, a túlórára fizetett jutalommal együtt kétezer jüant kap havonta.

Chen Jing ebben az ipari parkban dolgozik és él, a szállás és az étkezés jelenti a személyes kiadásait, tíz évvel ezelőtt a szállás és étkezés havi fix költsége kétszáz jüan volt, ma hatszáz jüan. Tíz év telt el, ezalatt a kiadás és a jövedelem aránya majdnem ugyanakkora maradt. Nagy különbség viszont, hogy most két gyereket is el kell tartania.

Tíz év alatt többször váltott munkahelyet. Dolgozott például az Olympus gyárában. „Akkoriban az Olympusnál jobban kerestem, ezért mentem oda. Utána a mostani cég emelte a béreket, ezért jöttem vissza."

Az elmúlt tíz évben sokat változott a helyzet. Korábban nehezen találtak a munkahelyet a munkások, sorban álltak, hogy bejussanak egy cégbe dolgozni. Ma már hiány mutatkozik. A munkavállalók sok mindent mérlegelnek, amikor munkahelyet keresnek. Fizetés, biztosítás, és ami ennél is fontosabb, hogy legyen lehetőség karrierépítésre.

A kínai munkajog szerint egy munkás egy hónapban legfeljebb harminc órát túlórázhat. Mivel az idei évben gyenge volt a külföldi kereslet, a korábbi évekhez képest sokkal kevesebb megrendelés érkezett, ezért a munkások maguk dönthették el, hogy túlóráznak-e. „Nagyra értékelem ezt a szabályt, mert így este van időm tanulni"– mondta Li Ruoyun, aki most továbbtanul, hogy egyetememre mehessen.

A fiatal munkások úgy vélik, hogy a magasabb iskolai végzettségűek kapják a jobb pozíciókat a cégben. „Egy húsz éve itt dolgozó munkás fizetése alacsonyabb, mint egy frissen végzett egyetemistáé. Statisztikai adatok szerint Panyu a kerületben dolgozó fiatalok 79 százaléka alacsony iskolai végzettségű, a középiskola alsó vagy felső tagozatán végzett.

A körülmények

Ebben a kerületben a városiasodási folyamat még nem fejeződött be. Az itteni munkavállalók között vegyesen vannak fehérgallérosok, vidéki munkások és helyiek. Hétvégén az utcákon az emberek és motorok jönnek-mennek, zajos ez a kerület.

Yang Yi, egy Shanxi tartományból származó munkás azt mondja, ő a szabadidejében inkább otthon marad, nem jár el sehová. „Nincsen barátnőm, nem szoktam az utcán lődörögni" – mondja. A hétköznapon az albérlet és a munkahely között ingázik.

„A gyerekem óvodába jár, ez sok pénzbe kerül. Én vidéki vagyok, arról álmodni sem merek, hogy ebben a drága kerületben vásároljak lakást. De nem akarok visszamenni a szülővárosomba sem. Mihez kezdhetnék ott? Csak boltot nyithatok. A bolt nyitásához viszont szükség van jó kapcsolatokra a helyi kormányzattal. Szóval nekem sem lenne könnyebb, ha vissza akarnék menni a szülővárosomba."

A kínai kormány 2010-ben szigorú szabályozást vezetett be az ingatlanpiaci lufi megfékezésére. A kínai bankfelügyelet leginkább pesszimista előrejelzése 2012-ben az ingatlan-tranzakciók harminc százalékos, a lakásárak ötven százalékos csökkenésével számolt. Ehelyett azonban az idei év első felében mindkettő emelkedett. Az illetékes szakértő úgy véli, hogy a kormánynak nem kell enyhítenie a szigorú szabályzáson, így az ingatlanpiac továbbra is racionális keretek között lesz tartható.

Panyu kerületben, ahol Yang Yi dolgozik, a lakások átlagára elérte a 9000 jüant négyzetméterenként. A havonta 1000-3000 jüant kereső munkások számára képtelenség a lakásvásárlás.

Egy másik gond a helyiek és a migráns munkások közötti egészségügyi ellátásbeli különbség. Panyu városiasodásával párhuzamosan a helyi kormányzat egyre többet fordít a helyi egészségügyi ellátásra, a társadalombiztosításra és az oktatására. De az itt dolgozó vidéki munkások nem vehetik igénybe egyik szolgáltatást sem.

Statisztikai adatok szerint Panyu kerületben összesen 180 ezer diák jár általános- vagy középiskolába, 46,6 százalékuk vidéki. A többségnek fizetnie kell az iskoláért, a helyi gyerekeknek viszont ingyenes az oktatás.

Az alapvető egészségügyi ellátás biztosítása közfeladat, amelyet a kormánynak kell teljesítenie. Kínában az egészségügyi ellátás fejlődése során konfliktus alakult ki a közszolgálat és a piac között, súlyos problémákat eredményezve a rendszerben. Az emberek egy része nehezen kap egészségügyi ellátást, a fizetős szolgáltatás pedig sok pénzbe kerül.

2009-ben a kínai Államtanács elindította az egészségügyi ellátásra vonatkozó új reformot, mely szerint az alapvető egészségügyi ellátás közszolgáltatás, amelyet minden állampolgár számára biztosítanak. Az új refomnak három pillére van, az alkalmazottak és a városlakók alapvető egészségbiztosítása, valamint az új típusú vidéki egészségbiztosítási rendszer. A reform bevezetése óta eltelt három évben nagy haladást ért el a kínai egészségügyi ellátás. 2011 végéig a fent említett három alapvető biztosítási csoportba tartozó emberek száma elérte az 1,3 milliárdot, amivel lefedik a lakosság 95 százalékát. A reform eredményességének egyik oka az, hogy a kormány több pénzt fordított az egészségügyi ellátásra.

A reform előtt, 2008-ban a kormány 275 milliárd jüant költött az egészségügyre. A reform bevezetése után 2009-ben 399 milliárdot, 2010-ben 480 milliárdot, 2011-ben 642 milliárdot, tehát folyamatosan nőtt a kormány által az egészségügyi ellátásra fordított összeg.

Korábban a kormány nem sok pénzt fordított erre, pedig bevételei évente húsz százalékkal nőttek, az egészségügyi ellátásra szánt keret növekedése jóval alacsonyabb volt, mint húsz százalék. Az egészségügyi ellátás közfeladat, ha a kormány nem áll be a szolgáltatás mögé, hiábavaló bármilyen reform.

Az új reform főleg az alapvető egészségbiztosítási rendszer kiépítését, és az alapvető gyógyszerek rendszerének népszerűsítését szolgálja. A reformnak köszönhetően az új típusú vidéki egészségügyi ellátásban és a városi ellátásban részesülők alapvető egészségbiztosítására a korábbi egy főre jutó 80 jüan helyett most 240 jüant költenek. Ugyanakkor az anyagi támogatás segíti a szegényeket, hogy ők is élvezhessék az alapvető egészségügyi ellátást. Statisztikák szerint az alapvető egészségellátást élvező emberek Kína lakosságának 95 százalékát teszik ki. Ez nemzetközi szinten is kiemelkedő arány.

Guangdong tartományban a munkások fizetésének növekedése nem volt azonos üzemű a gazdasági növekedéssel. A 2001-2004-es időszakban például a tartományban tevékenykedő kis- és középvállalkozások nyeresége közel ötszörösére növekedett, de ezalatt az időszak alatt Chen Jing fizetése csak duplájára nőtt. Ez a probléma megmutatkozik országszerte. A termelőiparban dolgozó munkások fizetésének növekedése lassult. Az ok pedig, hogy a munkaerőpiacon több a kínálat, mint a kereslet.

A Panyu kerületi dolgozók érdekképviseleti szervezetének felelőse, Zeng Feiyang évtizedek során felgyűlt tapasztalatait összegezve azt mondja, a munkások számára nagyon nehéz az érdekérvényesítés, a törvényes utat bejárni bonyolult és költséges, a munkáltatók pedig bosszankodnak, ha a munkások felszólalnak a saját érdekeik védelmében.

(Írta/fordította: Zhou Huiwen)