Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Luoyang
2013-05-29 17:13:26 CRI



   


Luoyang város neve a magyar literátus értelmiség számára is ismerősen csenghet Darvasi László kitűnő novellás kötetéből, A lojangi kutyavadászokból. Azt nem tudni, hogy Darvasi járt-e Luoyangban, de a következőkben talán sikerül bebizonyítani, hogy nem érdemtelenül választotta művének témájául ezt az ősi kínai várost, hiszen valóban nagy múltú, titokzatos helyről van szó.

Luoyang város Henan tartomány nyugati részén fekszik. Ez az a tartomány, amely a neolitikum korából származó leletek és az egyéb régészeti feltárások miatt a kínai történelemkönyvek első lapjain szerepel. Két ősi császárkori főváros, Luoyang és Kaifeng is itt található, a Sárga-folyótól délre. Harmadikként Anyang említhető a Henan tartomány területén található ősi fővárosok közül.

A város Henan székhelyétől, Zhengzhoutól 121 kilométerre nyugatra található, hegyek és síkság veszik körül. A hegy, a sík és a folyó hármasa miatt Luoyang közmondásosan szép tájon terül el, ahol a Fehér Felhő-hegy, a Funiu-hegy, a Long Yu Wan Nemzeti Erdőpark, a Ji Guan mészkőbarlang és a Sárga-folyó Xiaolangdi területe számít jeles turistalátványosságnak.

Hosszú történelmi múltja felbecsülhetetlenül fontos hellyé teszi a kínai történelemben várost.

Ugyanakkor Luoyang ma már Henan tartomány második legnagyobb városa, kiterjedt iparral, úgyhogy nem könnyű észrevenni a dicsőséges múlt jegyeit. Kivéve természetesen azt a nagyon is ajánlatos szcenáriót, ha ellátogatunk a Luoyang Városi Múzeumba, hiszen ott képet kaphatunk a hely szinte felfoghatatlanul hosszú történelmi múltjából. Mint ismeretes, a Sárga-folyót Kína szülőanyjaként is emlegetik, és ebben szerepe van Luoyangnak is, hiszen a város is azon a területen fekszik, ahol 8 ezer évvel ezelőtt az első kínai települések létrejöttek.

A jól ismert kínai legendák közül több is a környéken „esett meg", és ezek a legendák máig nagy befolyást gyakorolnak a kínaiakra. Valami hasonló érvényes az irodalomra is, hiszen több jeles költő és más értelmiségi lakott itt, és hagyta az utókorra itt létrejött értékes munkáit.

Luoyang 13 dinasztia székhelye volt a neolitikum idejének Xia-dinasztiája (i. e. 21. sz.) és 937 között.


Itt székelt az ősi Zhou-udvar, ahol Laozi irattárosként dolgozott, s itt alakult Kína első egyeteme i. e. 29-ben.


A Han-, de még inkább a Sui- és a Tang-dinasztia ideje volt Luoyang aranykora, ezekben az évszázadokban érte el fejlődése és gyarapodása a csúcspontját. Akkoriban Luoyang a kor valódi metropolisza volt, ahova sok külföldi is ellátogatott, és kivétel nélkül csodálták nagyságát és pompáját.

Minderről ma is képet kaphatunk, ha felkeressük a Wancheng parktól keletre álló Luoyxang Városi Múzeumot, amelyben Shang-kori bronzok, jádefaragványok és tangsancai, azaz Tang-kori háromszínű mázas kerámiák láthatók. Ezek a háromszínű mázas kerámiák a városban mindenütt meg is vásárolhatók, no, természetesen nem az 1000 évvel ezelőtti darabok, de mindenképpen hasznos ajándéknak számítanak az újabb portékák is.

Luoyang az eddig felsoroltakon kívül messze földön híres még a bazsarózsákról, azaz a peóniákról is, amelyek ma már a város jelképei is. Pedig a virág nem őshonos a városban, úgy tartják, hogy Kína hosszú történetének egyetlen császárnője, Wu Zetian hozta ide a pünkösdi rózsákat, mivel neki volt kedvenc virága. Az évszázadok során számos költő foglalta versbe, számtalan festő festette meg a bazsarózsa szépségét. Ehhez tudni kell, hogy Kínában a peónia a gazdagság, a bőség és a nemesség jelképe, és ugyan nem végeztek felmérést annak megállapítására, hogy melyik a legkínaibb virág, de sokan gondolják úgy, hogy a peónia kapná a legtöbb szavazatot. A kínai hímzéseken, a híres és gyönyörű kínai ruhán, a qipaón is mindenütt láthatni peóniamotívumokat. Tavasszal, amikor a Wangcheng parkban a bazsarózsák százai virágoznak, bel- és külföldi turisták lepik el a várost, hogy részt vegyenek a Peónia Fesztiválon, és gyönyörködjenek a virágzó bazsarózsák szépségében. A fesztivált minden évben április 15-e és 25-e között rendezik meg.

A Luolong utcában található a Nyolc Halhatatlan Palotája, amely amolyan helyi Disneyland. A palotában lézershow és hangeffektek repítik el a látogatókat a Nyolc halhatatlan (baxian) idejébe.

Luoyangban és környékén olyan sok látnivaló van, hogy a város éjszakai élete, a könnyedebb kikapcsolódás ezek mellett jelentéktelennek tűnik. Klubok és bárok leginkább csak a szállodákban találhatók. A pályaudvarnál levő Jinguyuan utcában juthat csapolt sörhöz a kevesebb pénzből gazdálkodó turista.

Luoyang leghíresebb étterme a Zhenbutong Fandian. 109 éves történelme során az étterem több aranyérmet kapott a nemzetközi étteremkritikusok szövetségétől. A lépcső a valaha itt vendégeskedett hírességek és államférfiak képei mellett vezet el, köztük megtalálható például Zhou Enlai volt kínai miniszterelnök képe is.

Ha a város híres Luoyang shuixi, azaz luoyangi vizes bankett elnevezésű lakomájára vagyunk kíváncsiak, akkor szintén a Zhenbutong Fandianbe érdemes menni. Az étterem „úszó" vizes bankettjei tulajdonképpen egy 1000 évvel ezelőtt is ismert helyi szokást visznek tovább. De miért vizes bankett a lakoma elnevezése? Két oka is van. Az egyik az, hogy a fogásokat itt nem úgy szolgálják fel, mint Kína többi részén, hanem olyan sűrűn követik egymást, ahogy a víz folyik a folyómederben. A másik ok pedig az, hogy egy nagyobb lakoma alkalmával akár 20 különböző levest is felszolgálnak. De ha nem is rendeznek ekkora bankettet, a vizes banketten a felszolgált ételek harmada levesből áll. A levesek között pedig egészen biztosan lesz majd pontyból készült is.

A tea szerelmesei Luoyangban nem hagyhatják ki a Xinyang tea megkóstolását. A tiszta és friss ízű tea arról nevezetes, hogy a környezetszennyezés által egyik legérintetlenebb kínai területről származik. Xinyang ugyanis Luoyangtól nem messze, de már a hegyek között fekszik. A hely jól ismert az év minden időszakában felhőkbe burkolózó hegyeiről. Ez a táj nemcsak a szemet gyönyörködteti, hanem a legfinomabb tea növekedéséhez kiváló feltételeket jelent. Itt évente háromszor lehet a tealeveleket szedni a fákról, míg Kína más területein évenként leginkább egyszer. Egyébként általában az őszi tealevelek szoktak lenni a legjobbak.

Xinyang városkával tulajdonképpen már el is távolodtunk Luoyangtól. Ami természetes is, hiszen a város legtöbb nevezetessége a városon kívül található.

7 kilométerre délre van a Guanlin, vagyis Guan Yu, a Három királyság kori híres hadvezér sírja. A Shu királyság tábornokát az igazság, becsület, tisztesség jelképének tartották, olyannyira, hogy később alakja istenné vált, Guandi, a háború istene lett belőle, és ábrázolásaival gyakran lehet találkozni a kínai templomokban.

A hadvezér Luoyang melletti sírját rejtő díszes főcsarnokban Guan Yu méltóságteljes szobra található, az odavezető utat pedig kő nőstényoroszlánok őrzik.

A várostól körülbelül 12 kilométerre keletre áll a Baima Si, azaz a Fehér Ló templom. Állítólag ez Kína legrégibb, a központi kormányzat által alapított buddhista temploma. Története egészen i. sz. 68-ig nyúlik vissza, de még ma is működik, hívők és érdeklődők tömegei látogatják rendszeresen. Az első udvarban szerzetessírok találhatók, a főcsarnokban Buddha-szobor látható.

A gyönyörű longmeni buddhista barlangtemplomok Luoyang mellett találhatók.

A buddhizmus mellett a taoizmusnak is találhatók a környéken régi emlékei.

A tudomány fejlődése is kapcsolható Luoyanghoz és környékéhez. Úgy tartják, hogy az armilláris gömb, régies nevén a gyűrűs teke, a papírkészítés, a nyomtatás és az iránytű feltalálása is ehhez a területhez köthető.

Mindenki megtalálja tehát magának amit szeret, lett légyen az kulturális, történelmi, kulináris vagy természeti élvezet. Luoyangba odatalálni sem nehéz, hiszen busszal és vonattal is könnyen elérhető. Ugyan repülőtere is van, amely a várostól 13 kilométerre északnyugatra fekszik, csakhogy sem Pekingbe, sem Sanghajba nincsenek járatok.

A vonatközlekedés viszont bátran ajánlható. A Sanghaj-Lanzhou útvonal egyik nagy megállója. Sanghajból 16, Nankingból 12, Xi'anból 10, Chengduból 25, Lanzhouból 14, Pekingből 12, Kantonból pedig 20 óra alatt lehet eljutni Luoyangba.

A tartomány székhelyére, Zhengzhouba, illetve a másik kedvelt turistacélpontba, Kaifeng városba érdemesebb busszal menni. Távolsági buszjáratok is vannak: Xi'anba 10, Wuhanba 15, Taiyuanbe 11, Yantaiba pedig 23 óra alatt lehet eljutni Luoyangból.

(Írta/fordította: Hajnal László)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China