Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Gansu 10 legfőbb idegenforgalmi nevezetessége
2013-05-29 17:13:26 CRI

Az Északnyugat-Kínában található Gansu az ősi selyemút egyik fontos csomópontja volt, ugyanakkor a kínai nemzet egyik születési helye is.

Ezek után el lehet képzelni, hogy kulturális örökségekben igen gazdag területnek számít, ráadásul a turisták szokatlan látványosságokat is megcsodálhatnak Gansuban.

A tartomány természeti látványosságokban és kulturális emlékekben egyaránt gazdag. A csodálatos Yueya-tó vagy az egész világon híres Mogao-barlangok csak két példa a csodálatos dolgoknak arra a megszámlálhatalan bőségére, ami a Gansuba látogatókat várja.

Mi most mégis számolni fogunk, hiszen Gansu tartomány 10 legfőbb idegenforgalmi nevezetességeit soroljuk fel. Az érdekestől haladunk a még érdekesebb felé, a jelentőstől a még jelentősebb felé.

10. A Dafo-templom, azaz a Nagy Buddha-templom

A Zhangye várostól északkeletre található Dafo-templomot Wofo-templom, azaz Alvó Buddha-templom néven is ismerik. Ez utóbbi nevet magától értetődően azért kapta, mert a templomon belül található egy hatalmas alvó Buddha, mégpedig a maga nemében, vagyis az alvó Buddhák között a legnagyobb egész Kínában. A szobor 34,5 méter hosszú, a vállánál pedig 7,5 méter széles.

A szobor, vagy legalábbis a koncepciója már több mint 900 éves, minthogy a Nyugati Xia-dinasztia idején, 1098-ban már felépítették. Az eredeti szobor azonban megsemmisült, ezért a Qing-dinasztia (1644-1912) idején újjáépítették.

Történelmi múltja és kulturális jelentősége miatt a szobor állami szintű védelemben részesül.

9. A 100 Li Sárga-folyó Látványterület Lanzhouban

A Sárga-folyó keresztülfolyik Gansu tartomány székhelyén, Lanzhoun. Lanzhou már 2000 évvel ezelőtt is lakott település volt. Lanzhou kormányzata alakította ki a 40 kilométer hosszú Sárga-folyó Látványterületet, amely reményeik szerint a város Bundja lesz. Az itt található híres látványosságok között találjuk a Sárga-folyó anyjának szobrát, a Lanzhoui Vízikerék Kiállítási Parkot és a Zhongshan-hidat. A terület ma már Lanzhou egyik legtöbbet látogatott, legkedveltebb helyének számít.

8. A Sárga-folyó Három Szorosa

A Yongjing megyében található három szoros persze nyomába sem érhet a Jangce folyónál található „igazi" Három Szorosnak, de Gansuban azért ismertek. Bingling-szoros, Liujia-szoros és Yanguo-szoros a nevük. A területen számos különböző természeti látványosság és kulturális emlék is található, például a Kőerdő Binglingnél, a Liujia-szoros víztárolója, a Dinoszaurusz Nemzeti Geopark, a Bingling-barlangtemplomok és a Taiji-tó. Az itt felsorolt nevezetességek közül a Bingling-barlangtemplomok számítanak a legnevezetesebbnek, ennek megfelelően ma már állami védelem alatt állnak.

7. A Kongtong-hegy

Pingliang várostól 12 kilométerre nyugatra körülbelül 84 négyzetkilométeren található a Kongtong-hegyi Látványterület. A hegy legmagasabb csúcsa 2123,3 méter magas. A hegyet a taoizmus első hegyének is nevezik. A csodálatos természet mellett a taoista kultúra jelenti a terület másik vonzerejét. Az érdekes hegycsúcs, a furcsa barlangok, a különös kövek, az alacsonyan húzódó felhők és a zöld természetet képviselő füvek és fák együttesen csodálatos tündérvilágot alkotnak. A helyiekben ugyan nem, de a külföldiekben ezt az érzést csak tovább erősíti a hegynél található jól ismert harcművészeti iskola. A Kongtong harcművészeti irányzat a Kongtong-hegynél született, és a Saolin, a Wudang, az Emei és a Kunlun mellett Kína öt nagy harcművészeti iskolájának egyike.

6. A Gannan-sztyeppe

Gansu tartomány délnyugati részén, a Gannan Tibeti Autonóm Prefektúrában található a körülbelül 2,5 millió hektár nagyságú Gannan-sztyeppe. Legalábbis a nagyobb része ott található, mert a sztyeppe átnyúlik Maqu, Xiehe és Luqu megyékbe is. Azt szokták mondani, hogy a Gannan-sztyeppe Kína hat legszebb füves pusztájának egyike. És ezzel tulajdonképpen már mindent el is mondtunk róla, mert hiszen mi is van egy füves pusztán? Ha szerencsénk van, akkor semmi. Éppen ezért szeretjük, nem pedig a homokos tengerpartért vagy a 8000 méternél magasabb hegyekért. A „semmi" persze mindig is tele van valamivel, nem véletlen kedvelte Petőfi Sándor sem a pusztát. Hát a Gannan-sztyeppéért is biztosan rajongott volna. A kristálytiszta tavaiért, a véget nem érő füves pusztájáért és a különböző ritka állataiért.

A Gannan-sztyeppének számos neves része van, például a kínai füves puszták legnagyobb édesvizi tava, a Gahai-tó, illetve az állami védelemben részesülő Labrang-kolostor.

5. A Labrang-kolostor

A Labrang-kolostor a Tibeten kívül ma létező egyik legnagyobb tibeti buddhista kolostor, Gannan Tibeti Autonóm Prefektúra Xiahe megyéjében található. A sárga süveges, azaz a gelukpa rend kolostora, mégpedig az egyik legnagyobb a hat közül.

Az 1709-ben épült kolostor 82,3 hektár nagyságú. Találunk itt 6 szútracsarnokot, 84 kolostorcsarnokot, 31 tibeti stílusú házikót, imakerekeknek 500 helyiséget és 10 ezer szerzetes számára szobát.

A Labrang-kolostor arról is híres, hogy máig megőrizte a legkiválóbb buddhista tanítási módszereket.

4. A Maiji-hegy

Tianshui várostól 50 kilométerre délkeletre, összesen 215 négyzetkilométeren fekszik a Maiji-hegy. A természeti táj szépségén túl hírnevét a barlangjainak köszönheti. Gansu tartomány ebből a szempontból igazán jól szerepel, mivel Kína négy pompás barlangja közül kettő is ebben a tartományban található, hiszen a Maiji-hegyi barlangok mellett a Mogao-barlangok is itt vannak. A négy kiemelt barlanghoz tartozik még a Longmen és a Yungang is.

A Maiji-hegyi látványterület fő attrakciói közé tartozik maga a Maiji-hegy, a Xianren-szikla, a Kőkapu és a Quxi-folyó, valamint Jieting ősi városa. A területen zöld ciprusokat, fenyőket, szemet gyönyörködtető vadvirágokat és hatalmas réteket találunk.

3. A Jiayu-átjáró

A Jiayu-átjáró Jiayuguan város délnyugati részénél található. A hóval borított Qilian-hegység több száz kilométeren át húzódik észak-déli irányban, ezen vezet át „az ég alatti első átjáró", ahogy a Jiayu-átjárót nevezték.

A Hongwu császár 5. évétől (1372) 168 éven át épült Jiayu-átjáró a Ming-dinasztia kori kínai nagy fal kezdőpontja és az ősi selyemút fontos közlekedési csomópontja volt.

A Jiayu-átjáró közelében sok jelzőtűztorony és támfal van, a nagy fal itt húzódó szakaszaival, a kettős falrendszerrel, a párkányzattal, vizesárokkal, jelzőtűztoronnyal együtt szilárd katonai védelmi rendszert alkotott.

2. A Yueya-tó

A kínaiul Yueya Quannek nevezett tavacska Dunhuang város mellett található, és már a Han-dinasztia (i. e. 202 – i. sz. 220) ideje óta az egyik legfontosabb helyi látványosságként tartják számon. A Yueya-tó kínai neve tulajdonképpen forrás, ráadásul Félhold-forrásként is nevezik. És nem is csak az elnevezése zavarba ejtő, hanem maga a látványosság is. Mert miről is van szó? A Mingsha-hegy előtt, homokos vidéken találunk egy kis oázist, a Yueya annak a vize. Észak-déli irányban 100 méter, kelet-nyugati irányban pedig 25 méter a nagysága. Vagyis inkább kis tavacskára hasonlít. A semmi közepén levő víz már nagyon régóta csodálattal tölti el a helyieket, és megkapta „a homok első forrása" kitüntető elnevezést is.

A Mingsha-hegynek is van egyébként „beceneve", Visszhangzóhomok-hegy vagy más fordításban Dörgő Homok-hegy néven is emlegetik, mivel a környező homok furcsa ropogó zajt ad ki.

A környéken számos kikapcsolódási lehetőség van, mint például a siklóernyőzés és a tevegelés, illetve fel lehet keresni a homoki gyógyfürdőt is.

1. A Mogao-barlangok

Ez az az eset, amikor nem lehet meglepetést szerezni a Kínát csak kicsit is ismerőknek. Ugyan mi más is állhatna az első helyen, mint a Mogao-barlangok.

A Mingsha-hegy keleti lejtőjén, Dunhuang várostól délkeletre találhatók a híres barlangok. A buddhista művészetnek az egész világon párját ritkítóan gazdag helye ez, még a sokszoros kifosztás ellenére is.

Az Ezer Buddha Barlangként is ismert helyet Yue Seng kezdte kialakítani. A szerzetes a Keleti Jin-dinasztia (317-420) korában, 366-ban kezdte itt kivésni az első barlangot. Munkáját a későbbiekben is folytatták, csak közel ezer évvel később, a Yuan-dinasztia (1279-1368) idején maradt abba a barlangok vésése és díszítése. Addigra azonban a szerzetesek és segítőik már fantasztikus munkát végeztek. Ma 492 barlang látható, amelyekben összesen 2100 körüli színes szobor és 45 000 négyzetméter nagyságú falfestmény található.

(Írta/fordította: Hajnal László)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China