A liuqin nevű hangszernek nemcsak szerkezete hasonlít a pipáére, hanem megszólaltatási módjuk is hasonló, azzal a különbséggel, hogy a pipát ujjal, a liuqint egy vékony fémdarabbal szólaltatják meg. Az előadóművész az alábbi módon játszik a hangszeren: egy széken ülve a lábát keresztbe rakja, és a liuqint a mellére veszi fel. Játék közben bal kézzel a liuqin testét fogják, a jobb kéz hüvelyk- és mutatóujja között pedig fémdarabot tartva játszanak. A zenész testtartása igen elegáns.
A liuqin reformjával és megújításával kapcsolatban Wang Huiran neve megkerülhetetlen. Wang 1958-tól kezdte a liuqin megújítását, 1958 végén háromhúrú hangszert is alkotott a hagyományos kéthúrú mellett. Az új formájú liuqin hangja elragadóbb és szebb, előadási ereje gazdagabb. A múlt század 70-es éveiben Wang ismét négyhúrú hangszert alkotott, valamint magas hangzású liuqint is készített. A régi liuqinok nyele selyemből készült, az újaké pedig acélból. Az évtizedek során Wang sok zeneszámot dolgozott fel liuqinra, és újakat is alkotott. Régen a liuqint gyakran egyfajta kísérőhangszerként használták. Folyamatos reform, fejlesztés és újítás után, 200 év alatt a liuqin szólóhangszerré vált, és gyakran fontos szerepet játszik kínai népzenei együtteseknél.
Kínai zenei körökben a liuqin különleges szerepet jászik. Egyes kínai népzenei együttesekben a liuqin gyakran a legfontosabb ritmust játssza a felső regiszterekben. Ezen kívül a liuqin hangja olyan, mint az egyik nyugati hangszeré, a mandoliné, ezért a liuqin gyakran játszik együtt nyugati hangszerekkel. Ilyenkor külön stílusú zenét alkotnak.
Liuqinon játszott híres zeneszám a „Guanshanyue".