A yueju opera, más néven shaoxingi opera egyike a kínai opera öt nagy ágának, és jelenleg a második legnépszerűbb ezek közül.

A yueju operát Zhejiang tartomány Sheng járásában Jin Qibing mezőgazdasági munkás alkotta meg 1852-ben. Felhasználták a kunju opera és a drámai színház egyes stílusjegyeit.

A stílust romantikus, szerelmes témák, lágy dallamok jellemzik, az arcokat nem vagy alig festik, s újabban a férfi szerepeket is nők játsszák.

Kínában jelenleg 280 professzionális yueju operatársulat működik, hobbitársulat pedig számtalan, azokról nincs is statisztika.

A yueju operának Kínán kívül is nagy közönsége van és a legnépszerűbb kínai opera-típusnak számít.

2006. május 20-án a kínai Államtanács az első osztályú országos szellemi kulturális örökségek közé sorolta a yueju operát.

Korábban a yueju opera előadói mezőgazdasági munkás férfiakból álltak.

Sanghajban először 1917. május 13-án mutatták be a yueju operát.

1920-ban már három zenész professzionális zenei kísérete mellett adtak yueju opera-előadásokat.

1920-tól olyan klasszikus operaművekből készült yueju-átirat, mint a Liang Shanbo és Zhu Yingtai, a Jáde hajtű és a Meng Lijun.

Ezek a darabok illettek a május elseje mozgalomhoz, és a férfi-női egyenjogúsági hullámhoz, ezért szívesen fogadta a nagyközönség.

1923 júliusában Wang Jinshui, a Zhejiang tartományi Sheng járásból származó kereskedő felkérte Jin Rongshui férfi operaelőadót, hogy térjen vissza szülővárosába, és szervezze meg az első női yueju opera-iskolát, amelybe huszon-egynéhány, 13 évesnél fiatalabb lányt válogattak be. 1929-től már rendszeresen indultak a női osztályok.

Az 1950-es évek és az 1960-as évek első fele volt a yueju aranykora. Egy sor nagyhatású darabot mutattak be, ezek között volt a Vörös szoba álma, Xianglin nővér, Li Wa története és A páva délkeletre repül. Többet közülük mozifilmre is alkalmaztak.

Ezzel is népszerűsítették a yueju operát.

A kezdeti időszaktól már jellemző volt a yueju operára, hogy hétköznapi hivatali ruhákat használtak jelmezként.

Később bérelt színházi öltözékeket alkalmaztak, ami bevett szokás volt a pekingi opera művészeinél is.

Az 1920-as, -30-as években a pekingi opera sanghaji térhódításának hatására a főszereplők és a háttérszereplők viselete eltérő lett.

A főszereplők jelmezeinek elkészítéséért saját maguk feleltek, a mellékszereplők, palotai szolgálónők öltözékét pedig bérelték.

Mivel a közönség szerette megcsodálni a jelmezeket, a főszereplők mindent megtettek azok szép kidolgozásáért, és egy előadás alkalmával akár tíznél is többször váltottak jelmezt.

Egyesek ezt a káosz időszakának nevezik a yueju opera jelmezeinek történetében.

1943-tól ruhatervező művészek készítették a yueju operában használatos jelmezeket. Óriási reformot jelentett, hogy a színház tulajdonosa pénzt adott a jelmezek elkészítésére.

A yueju opera jelmezeinek állandó fejlődése az előadásokon keresztül nagy hatással volt Kínában és külföldön, és sajátos színházi öltözéki stílust alakított ki. A yueju opera a káprázatos XX. századi kínai színházművészet különlegessége, ugyanakkor a kínai operaművészet világában az egyik legígéretesebb ágat képviseli.

(Írta/fordította: Zhang Lixiazi)