A tökfurulya, más néven huluxiao vagy hulusi nevű népi fúvós hangszer a délnyugat-kínai Jünnan tartományi Dehong Autonóm Prefektúra területén élő taj, achang, blang és más nemzeti kisebbségek körében elterjedt.

A„hulu" szó magyarul tököt jelent, a „xiao" pedig fúvós hangszert.

Olyan hangot ad, mint amilyet a selyem, amikor megrezegtetik. A selyem szó kínaiul „si". Ezért hulusi néven is szokták emlegetni ezt a hangszert.

A tökfurulyának hosszú története van. Az időszámításunk előtti 221-ig hatalmon lévő Qin-dinasztia idején találták fel, és a hulusheng volt az elődje. A mai tökfurulya felépítése hasonlít az eredetire.

A tökfurulya szabad fúvós hangszer. Függőlegesen tartják, és három bambuszsípjának tök szolgál hangdobul.

A középső sípszáron hangnyílások vannak, a másik kettő pedig bordósíp, amelyek a tartott hangot adják, és egyikük gyakran csak díszítésül szolgál. A bordósípot is be lehet fogni.

Egyes kifinomult változatokban klarinéthoz vagy oboához hasonló hangnyílások vannak, amelyek nagyban kiszélesítik a hangterjedelmet.

A tökfurulyát eredetileg a jünnani dai és egyéb nemzetiségiek használták, később egész Kínában elterjedt.

A fő bambuszsíp lágy, vékony hangja homályos, titokzatos, szép színezetű.

A tökfurulya különösen olyan gördülékeny zene előadására alkalmas, amelyben sok hosszú, kellemes, harmonikus hang van.

Mint ahogy a bawu nevű szabad fúvós hangszernek, a tökfurulyának is nagyon tiszta, klarinéthez hasonló hangja van.

Az új Kína megalakulása után a kínai zenészek átalakításokat hajtottak végre a tökfurulyán.

Az utóbbi években Peking néhány művészeti csoportjában a tökfurulya két még újabb változatát használják, amelyek megőrizték a hangszer hagyományos felépítését, de nagyobb a hangterjedelmük és a hangerejük is, így növelték a hangszer kifejezőerejét.

1980-ban a kínai Központi Nemzetiségi Zenekar Japánba látogató küldöttsége már ezt az újfajta tökfurulyát vitte magával a koncertre, és igen kedvezően fogadta a közönség.

A tökfurulya a dai nemzetiségiek körében különösen népszerű. A dai-ok hosszú történelemmel, nagyszerű kultúrával, saját nyelvvel és írással rendelkeznek. A pávát és az elefántot tekintik szerencseállatuknak.

A dai bambuszházak rendkívül jellegzetesek, ezeket általában folyó vagy tó mellé építik.

A víz egyébként is nagy szerepet tölt be a dai ünnepekben és szokásokban, erre jó példa a vízfröcskölő ünnep.

A dai nemzetiségieknél hagyományosan szabad a szerelem. Minden újévkor a lányok rombuszmintás táskát készítenek, amit a táskaelvesztő téren hagynak szerelmük részére. Ez a híres táskaelvesztés.

A fiúk este szívük választottjának háza mellett adnak szerenádot, majd ha a lány hajlandóságot mutat, kijön hozzá hogy a bambuszerdőben folytassák le titkos beszélgetésüket.

A dai ünnepeken a népdalénekes tökfurulya kíséretében adja elő az ősi legendákat és csodás történeteket, megénekelve a régi társadalom keserveit és az újban tapasztalt boldogságot.

A holdfény alatti szobai bambusz és a Házassági fogadalom a híresebb tökfurulya-darabok közül valók, amelyeket nagyszerűen adnak elő: szinte kihallhatjuk belőle a szerelmi vallomást és láthatjuk a szerelmesek boldog képét.

A jünnani Dehong régióban elterjedt egyik legenda szerint a hegyen egyszer áradás tört ki, és egy merész dai nemzetiségi fiú fogott egy tökfurulyát, keresztülvágott az áron és megmentette kedvesét.

Buddha ekkor kitartó szerelméért és vitézségéért arany tökfurulyát juttatott neki.

A legény rögvest csodálatos dallamokat fújt az új hangszerrel. Az áradás nyomban megszűnt, virágba borult a környék, a páva széttárta szárnyát, és jó szerencsét kívánt a szerelmeseknek.

Egy másik történet szerint a történelem előtti időkben volt egy félelmetes vadállat, amely gyakran lejött a hegyről embereket és állatokat enni.

Az Adai nevű hős ekkor hihetetlen nehézségek árán eljutott Nüwa anyaistennőhöz, akit meghatott Adai őszintesége, ezért adományozott neki egy tökfurulyát, amely beszívja magába a legfélelmetesebb szörnyeket is.

A félelmetes vadállat azonban még a tökfurulyába kerülvén is nagyon rángatózott, ezért Adai egy bambuszszárat illesztett a tökfurulya aljához, ami lenyugtatta az állatot. Később mindenki Adai példáját követte a hangszer elkészítésében.

(Írta/fordította: Zhang Lixiazi)