Együttműködési megállapodást írt alá az MKI a Kínai-Eurázsiai Vásáron
2014-02-17 16:35:52 CRI

Február 12-én kezdődött meg Pekingben a Kínai-Eurázsiai Vásár, ahol a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKI) több együttműködési megállapodást is kötött. Magyarország 23.-ként lépett be a Kínai-Eurázsiai Vásár nemzetközi együttműködési rendszerébe.

A vásáron Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Yu Ping, a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanács elnökhelyettese is részt vett, illetve beszédet mondott. A rendezvényen több mint száz magyar pénzügyi, elektronikus, gépgyártási, élelmiszeripari, építőipari, vegyi és egészségügyi vállalat, valamint kétszáz kínai cég is megjelent. 

Li Jing, a Kínai-Eurázsiai Vásár főtitkára és Parragh László, az MKI elnöke a magyar miniszterelnök beszéde alatt írta alá az együttműködési megállapodást, amely révén Magyarország, Lettország után második közép- és kelet-európai országként belépett a Kínai-Eurázsiai Vásár nemzetközi együttműködési rendszerébe. Az ünnepélyes aláíráson a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Kínai Bank, a Huawei társaság és egyéb kereskedelmi és befektetési cégek is képviseltették magukat.

Az MKI aktívan részt vett az előző három Kínai-Eurázsiai Vásáron is. Medgyessy Péter volt magyar elnök az első rendezvényen jelent meg, ahol Magyarországon piacvezető termékeket ismertettek meg a kínai érdeklődőkkel. A második és harmadik vásáron szintén volt magyar delegáció, ahogyan Hszincsiang és öt közép-európai ország a Kínai-Eurázsiai Vásár titkárságával közösen megrendezett gazdasági és kereskedelmi fórumán is, vagyis az együttműködés eddig is eredményesnek volt mondható.

Szesztay Ádám, a Külügyminisztérium Stratégiai Tervezési Főosztályának vezetője 2014 januárjában látogatott el Hszincsiangba, ahol mély eszmecserét folytatott Magyarország és Hszincsiang gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak elmélyítéséről az Ázsiai-Európai Vásár titkárságával, illetve a helyi hatóságokkal. Arról is megállapodás született, hogy az MKI a magyar miniszterelnök kínai látogatása során írja majd alá az együttműködési egyezményt.

Az 1850-ben megalapított MKI országszerte 23, külföldön pedig 11 tagkamarával rendelkezik. Az MKI sorába 4500 vállalat tartozik az ipar, a kereskedelem, az üzleti világ és a pénzügy területéről, ezek biztosították a magyar GDP kétharmadát.

A Kínai-Eurázsiai Vásár és az MKI között született megállapodások minden bizonnyal növelni fogják a két fél közötti együttműködési lelkesedést, illetve az átfogó, több területet lefedő kooperáció színvonalát. A Kínai-Eurázsiai Vásár keretében az urumqi kormány küldötte, valamint a kereskedelmi, az idegenforgalmi és a gazdasági fejlesztési zóna vállalatainak delegációja csatlakozott a magyar miniszterelnök kínai látogatásának programjaihoz.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China