Kiadták az első ifjúsági fehér könyvet

2022-04-21 15:07:24

A Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetség 100. évfordulója alkalmából az Államtanács Tájékoztatási Irodája április 21-én sajtójátékoztatón jelentette be, hogy kiadják a „Kínai ifjak az új korszakban” című fehér könyvet, mely az első ifjúsági fehér könyv Kína történeteben.

A fehér könyv szerint a növekedési környezetből kiderül, hogy a kínai ifjak az új korszakban a kínai nemzet fejlődésének legjobb idejében élnek sokkal megfelelőbb fejlesztési feltételekkel, több életlehetőséggel, átfogóbb biztonsági támogatással és szélesebb növekedési térrel, közben szembenéznek a karrier ritka lehetőségeivel, így több hozzájárulást adhatnak.

A fejlesztési eredmény szerint a mai kínai fiatalok eszméi és meggyőződései szilárdabbak, a fizikai és szellemi minőségei jobbak és erősebbek, a tudásaik, műveltségük folyamatosan javul, aktívabban vesznek részt a társadalmi rendezvényeken, továbbra a küzdelemben gyakorolják a készségeiket és nehézségek közt fejlesztik a tehetségüket.

Az emberi érzések szemszögéből nézve az új korszakban a kínai fiatalok előtt egyre szélesebb út áll, a kommunikáció és együttműködés „baráti köre” egyre növekszik. A mai kínai fiatalok a szívek közötti beszélgetésben gyűjtik össze az ifjúsági konszenzust, kéz a kézben sétálva rajzolnak egy gyönyörű képet. A kínai ifjak az új korszakban nyitottabban és magabiztosabban integrálódnak a világba, és széles látásmódot mutatnak az emberiség közös jövőjével rendelkező közösség felépítéséről.

He Junke, a Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága Titkárságának első titkára a sajtójátékoztatón elmondta, hogy a kínai fiatalok általános fejlődési minősége jobb, mint a gazdaság és a társadalom fejlődése. Több új probléma és új ellentmondás is megjelenik minden fejlődési területen a mélyreható átalakuláskor Kínában, és a társadalom minden részének támogatására szükségük van, mondta He Junke. Az alapvető nemzeti adottságok alapján átfogóan ismerjük az ifjak kulcsfontosságú stratégiai szerepét, továbbra is bővítjük a támogatást a különböző területeken, hagyjuk, hogy az ifjúság még több tehetséget bontakoztasson ki, és több erővel járuljon hozzá a nemzeti megújulás megvalósításának nagy folyamatához.