Xi Jinping elnök beszéde a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg koreai háborúba lépése 70. évfordulójának nagyszabású emlékülésén nagy lelkesedést okozott

2020-10-27 12:52:19

Október 23-án délelőtt Pekingben tartották a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg koreai háborúba lépése 70. évfordulójának nagyszabású emlékülését. Xi Jinping, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, kínai államelnök, egyben a Központi Katonai Bizottság elnöke részt vett az emlékülésen és fontos beszédet mondott.

A nemzetközi közösség kiemelten szólt Xi Jinping elnök beszédéről, és különösen megerősítette Kína szerepét a hosszú távú stabilitás fenntartásában és a regionális helyzet fejlődésében. Különösen a nemzetközi közösség mai, a járvány elleni küzdelme kapcsán a kínai nép szelleme ihletet ad a világ népének.

Xi Jinping elnök beszéde teljesen tudatosította a nemzetközi közösségben, hogy Kína mindig az általános helyzetet helyezi előtérbe, nagyban hozzájárul az emberiség békéjének, életének és egészségének ügyéhez.