Xi Jinping: A BRICS-országoknak meg kell védeni a nemzetközi igazságot

2020-11-17 21:07:34

Xi Jinping kínai államelnök kihangsúlyozta, hogy a BRICS-országoknak a többoldalúságot megtartva meg kell védeni a nemzetközi igazságot, az ENSZ alapokmányát és alapszabványait, az ENSZ alapján kialakult nemzetközi rendszert.

A járványellenes együttműködésről is beszámolt a kínai államelnök: a járványt kihasználva egyes országok egyoldalúságot, a gazdaság „elválasztását” indítottak, ami minden ország érdekeit sérti. Az elmúlt egy évben a járványellenes intézkedéseink azt mutatatták, hogy csak ha együttműködünk, tudományosan ellenőrizzünk a járványt, akkor állíthatjuk meg sikeresen a vírus terjedését, mondta Xi Jinping.

November 17-én este megnyílt a BRICS-országok vezetőinek 12. találkozója. A találkozót videón keresztül rendezték, a kínai államelnök fontos beszédet mondott.