A kínai külügyminiszter a kínai államelnök külügyi eseményeinek eredményeiről beszélt

2020-11-23 08:56:43

November 17-étől 22-áig Xi Jinping kínai államelnök a BRICS-országok vezetői 12. találkozóján, az APEC 27. vezetőinek nem hivatalos ülésén, illetve a G20-országok államelnökei 15. csúcstalálkozóján vett részt, és fontos beszédeket mondott. A három többoldalú csúcstalálkozóról eredményeit Wang Yi kínai külügyminiszter mutatta be.

Wang Yi elmondta, hogy most a nagy változásokra nézve a kínai államelnök megmutatta a három nemzetközi többoldalú szervezet történelmi irányát, és a járvány ellenőrzéséről és együttműködéséről 23 javaslatot tett.

Kína aktív részvételével és minden ország erőfeszítésével vezetői nyilatkozatot, a BRICS-országok 2025-ös gazdasági partnerségi stratégiáját és még sok fontos dokumentumot írtak alá. Wang Yi kijelentette, hogy a felsorolt dokumentumok nemcsak átfogóan megmutatták Kína álláspontját, hanem a kínai bölcsességet és gondolatokat is.

A kínai államelnök által említett javaslatok a korszak trendjét követik, megvédik a nemzetközi igazságosságot, és egy új fejlesztési szakaszban lévő Kínát, egy békés és együttműködő Kínát mutattak meg, fejtette ki Wang Yi.