Xi Jinping telefonon beszélt Emmanuel Macronnal
Február 25-én este Xi Jinping kínai államelnök telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel.
A két ország vezetője tavaszünnepi jókívánságait adta át egymásnak, illetve a két népnek is.
Xi Jinping elmondta, hogy 2020-ban ötször beszéltek telefonon, és pozitívan előmozdították a kínai–francia kapcsolatok fejlődését. Xi Jinping hangsúlyozta, hogy Macron erőfeszítéseket tesz az EU stratégiai autonómiájára, és Kína hiszik abban, hogy Európa fejlődése és erősödése hozzájárulhat a világ békéjéhez és stabilitásához. A kínai államelnök azt is elmondta, hogy Kína és Franciaország is az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai és felelős nagy országok a világban, ezért a két országnak a többoldalúságot fenntartva meg kell védeni a nemzetközi igazságot, együttműködést, tárgyalást, nyitást és befogadást.
Emmanuel Macron szerint Franciaország kész arra, hogy nyitott és együttműködő hozzáállással több eredményt érjenek el Kínával több fontos területen, illetve növeljék az együttműködést Kína és az EU között is. Macron reméli, hogy a két fél együtt felgyorsítja az EU–Kína befektetési egyezmény korábbi hatályba lépését.