Xi Jinping államelnök beszéde a SESZ Vezetői Tanácsának 21. ülésén

2021-09-17 17:06:00

Az elmúlt 20 évben a Sanghaji Együttműködési Szervezet virágzóan fejlődött, a tagországai jól együttműködtek és jelentős eredményeket értek el. A szervezet, illetve a tagországai mindig kitartottak a kölcsönös bizalmas és kölcsönös előnyök, az egyelőség elve és a tárgyalások mellett, illetve tiszteletben tartják a sanghaji szellemet. Közös erőfeszítéseket tesznek a politikai bizalomért, megvédik a biztonságot és a stabilitást, tervezik a virágzást, vállalják a nemzetközi igazságosságot a világ békéjéért, fejlődéséért és az emberség haladásáért. Fontos szerepet játszanak az új típusú nemzetközi kapcsolatok és az emberiség egységének kialakításában, közölte Xi Jinping kínai államelnök szeptember 17-én.

Szeptember 17-én Xi Jinping kínai államelnök a videokapcsolaton keresztül vett részt a Sanghaji Együttműködési Szervezet Államfői Tanácsának 21. konferenciáján, és fontos beszédet tartott.

Xi hangsúlyozta, hogy a SESZ már újabb történelmi időszakba lépett, a sanghaji szellemmel a tagországai többet együttműködnek a biztonság és a nyitás ügyeiben, tanulnak egymástól, betartják az igazságosságot, erős és egységes SESZ-t építenek, hogy jobban hozzájáruljanak a világ fenntartható békéjéhez és közös virágzásához.

Xi Jinping államelnök még kijelentette, hogy a tagországok megtartják saját társadalmi rendszerüket, támogatást nyújtanak egymásnak, hogy saját úton fejlődjenek, illetve saját országukban választást és más fontos politikai rendezvényeket tartanak, és nem fogadják el, hogy más országok beleavatkozzanak a belügyeikbe. Országuk fejlődésének sorsa a saját kezükben van.

Kína már több mint 100 országnak, illetve nemzetközi szervezeteknek közel 1 milliárd 200 millió vakcinát nyújtott, amivel a világ első helyén áll. Kína idén összesen 2 milliárd vakcinát nyújt a világnak, elmélyíti együttműködéseit a fejlődő országokkal, hatékonyan használja Kína a COVAX-nak adományozott 100 millió dollárt, és hozzájáruljon ahhoz, hogy az emberiség győzelmet arasson a járvány ellen, tette hozzá Xi.

Xi Jinping beszédében kifejtette, hogy az elkövetkező három évben Kína 1000 szegénységfelszámolásról szóló kiképzési lehetőséget nyújt a SESZ-nek, 10 Lubani műhely alakul, hogy 30 együttműködési programot hajtsanak végre a „Selyemúti Család” című projekt keretében közegészségügyi, szegénységfelszámolási, kulturális és oktatási ügyekben.

A nemzetközi ügyek megoldása érdekében az ENSZ alapokmány és a nemzetközi szabályok alapján közösen tárgyaljanak, tartsák meg a többoldalúságot, ellenezzék a nemzetközi szabályok elleni fenyegetéseket és a szeparatizmust, mondta Xi.


Xi még kifejtette, hogy programot már indítottak meg annak érdekében, hogy fogadja Irán a SESZ újabb tagországa legyen, emellett Szaúd-Arábia, Egyiptom és Katar a szervezet újabb párbeszédi partnere lesz. Bízik abban, hogy a bővült SESZ-család együttműködjen a világ más haladási szervezetekkel közösen építsék a világ békéjét, hozzájáruljon a globális fejlődéshez és védjék meg a nemzetközi szabályokat.