Xi Jinping írásbeli beszédet tartott a COP26 csúcs Világvezetői Csúcstalálkozóján

2021-11-01 23:17:49

Egyre nyilvánvalóbbak a klímaváltozás által hozott negatív hatások, így sürgősebb a globális fellépés, közölte Xi Jinping kínai államelnök írásbeli beszédében az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezmény aláíró felei 26. konferenciájának (COP26) Világvezetői Csúcstalálkozóján november 1-jén.

E téma kapcsán Xi Jinping három javaslatot említett.

Az első a multilateralizmus védelme, írta a kínai államfő. Xi Jinping szerint a klímaváltozást beleértve a globális kihívások ellen a multilateralizmus a legjobb „recept”, és az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezménye és a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény alaptörvénye a nemzetközi társadalomnak az együttműködésekhez.

Az államelnök második javaslata, hogy figyelni kell a valódi tevékenységekre. Xi Jinping elmondta, hogy csak a tevékenységeknek köszönhetően válhatnak a remények valósággá. A feleknek meg kell tartani az elkötelezettségüket, és a megvalósítható célok alapján elő kell mozdítaniuk az intézkedések megvalósítását, közölte Xi Jinping.

Az utolsó pont pedig, hogy fel kell gyorsítani az átalakítást a zöld gazdaságra, írta Xi Jinping. A technológiai innovációk alapján elő kell mozdítani az energia, az ipar és a fogyasztás szerkezetének átalakítását, és a zöld fejlesztést, jelentette be Xi Jinping.

A kínai államelnök még a kínai kormány politikai és gazdasági eredményeit is bemutatta. Kína az emberiség és a természet sorsközösségét kialakítva, az ökológia prioritását követve zöld és alacsony szén-dioxid-kibocsátás úján halad, és ez alapján folyamatosan előmozdítja az ipari szerkezet megújítását, mondta Xi Jinping. Határozottan korlátozzuk az energiaintenzív és magas szén-dioxid-kibocsátású projektek korlátlan fejlődését, nagy erőfeszítéseket teszünk a megújuló energiák terén, közölte a kínai államelnök.

Nemrégiben a kínai kormány kiadta az új fejlesztési gondolatokról szóló átfogó tervének precíz tanulásával és a karbonsemlegesség feladatának jó végrehajtásával történő megvalósításához kapcsolódó javaslatait, illetve a vonatkozó tevékenységek tervét a karboncsúcs 2030-ig történő eléréséről. A jövőben több tervet ad ki az energia, az ipar, az építészet, a közlekedés területén és a szén-, az elektromos, az acél- és a cementiparban, mondta az államelnök.

„A gyakorlat az igazi kormányzás.” – Xi Jinping egy klasszikus kínai mondást idézett, és rámutatott, Kína kész arra, hogy nagyobb együttműködéssel minden fellel együtt harcoljon a klímaváltozás ellen, és megvédje az emberiség közös Földjét.

A Világvezetői Csúcstalálkozót rendeznek november 1-jétől 2-áig Glasgowban az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezmény aláíró felei 26. konferenciájának során.