Xi Jinping üdvözlő táviratot küldött a kínai külföldre irányuló rádió elindulásának 80. évfordulója alkalmából

2021-12-03 19:31:19

A kínai külföldre irányuló rádió elindulásának 80. évfordulója alkalmából Xi Jinping kínai államfő üdvözlő táviratot küldött, hogy szívélyes üdvözletét fejezze ki a CMG tagjainak és jó kívánságát fejezze ki a kínai külföldre felé irányuló rádiót támogató nemzetközi barátoknak.

Xi Jinping táviratában rámutatott, hogy az elmúlt 80 esztendőben a KKP vezetésével a kínai külföld felé irányuló rádióért felelős dolgozók mindig dicsőséges hagyományt terjedtek, sem felejtették el az eredeti ideájukat, akik átfogóan megmutatták Kína fejlődését és pozitívan mesélték a kínai történeteket.

Xi Jinping táviratában leszögezte, hogy azt reméli, hogy jövőre a kínai külföld felé irányuló rádióért felelős dolgozók továbbra is ragaszkodnak az innovációhoz, megerősítik a nemzetközi kommunikációk képességének kiépítését, létrehozva ezzel a globális első osztályú, új típusú médiát. Ennek köszönhetően még jobban megvalósítják a kínai nemzet fellendüléséről szóló álmát és még fontosabb szerepet játszanak az emberiség sorsközönség kiépítésében, tette hozzá Xi Jinping.

December 3-án délután a kínai külföldre irányuló rádió elindulásának 80. évfordulója alkalmából megtartott szeminárium Pekingben is bonyolított le. Ebben olvassák Xi Jinping üdvözlő táviratát.

Huang Kunming, a KKP Központi Bizottságának tagja részt vett a szemináriumon és beszédet mondott. Elmondása szerint a CMG tagjainak lelkiismeretesen kell tanulniuk Xi Jinping államfő táviratának szellemét, és még jobban vállalniuk kell a külföld felé irányuló kommunikációk fellelőségét. Jövőre a rádión, a honlapon, és más típusú médián keresztül széles körben terjesszék a kínai fejlődési utat, a kínai álláspontot és a kínai történetet, nyilatkozta Huang Kunming.

1941. december 3-án a Yanani Xinhua Rádió működtette a japán nyelvű rádiót, ez a kínai nép külföld felé irányuló rádió elindulását jelképezte. Jelenleg a CMG összesen 44 nyelven bonyolítja le a nemzetközi kommunikációkat.