Xi Jinping gondolatai a járvánnyal kapcsolatban
2021-12-29 16:34:41
Idén sem volt könnyebb a járványhelyzet. Egyes országok átpolitizáltak a járványt, ami súlyosan korlátozta a vakcina globális köztermékké válását.
Tavaly Xi Jinping kínai államelnök a francia elnöknek küldött táviratban először mondta, hogy egészségügyi sorsközösséget kell alkotni. Ettől kezdve sokszor elmondta ezt a gondolatát a nemzetközi platformokon.
Idén májusban a kínai államfő a Globális Egészség Csúcstalálkozón öt javaslatot tett a járvány ellen, amivel fontos keretet hozott létre az egészségügyi sorsközösség építéséhez.
A világjárvány soha nem látott óriási kihívást hozott az emberiségnek, az országoknak egységesen és együttműködve kell harcolni ellene. Az egészségügyi sorsközösség pedig tökéletesen megfelel ennek a gondolatnak.