Hszi: Törekedjünk sikeres téli olimpiára
Hszi Csin-ping kínai államelnök az újév első munkanapján ellátogatott a 2022-es téli olimpiai helyszínekhez, és elmondta, hogy Kína kiemelkedő téli olimpiát ígért a nemzetközi közösségnek, néhány évi törekvések után minden elkészült. Bízunk abban, hogy Kína képes megszervezni egy csodálatos és sikeres téli olimpiát.
Január 4-én délelőtt Hszi megérkezett a Nemzeti Gyorskorcsolyacsarnokba, a látogatásának első állomására, ahol a verseny működtetési terveiről és a szolgáltatási biztosítás előkészületeiről tájékozódott. Elmondta, fontos, hogy zöld, nyitott, romlatlan, okos, takarékos és magas technológiai szintű téli olimpiát rendezzenek. Fontosnak kell tartani az integrált hasznosítást és az alacsony szén-dioxid-kibocsátást mind az újonnan épített, mind az átalakított stadionokban. A cél az, hogy az olimpiai játékok után ezek a stadionok más célokra is használhatók legyenek, például sportjátékokra, testedzésre, kulturális és szabadidős rendezvényekre, kiállításokra és közhasznú tevékenységekre.
A Gyorskorcsolyacsarnok mellett fekvő Médiaközpontba látogatva Hszi megismerte, hogyan működik a hírközlőterem, a média munkaszobák és az okos étterem. Kifejtette, hogy a járványellenőrzési munka a legnagyobb kihívás a pekingi téli olimpia számára. A médiaközpontnak biztosítania kell nemcsak a tudósítás és a közvetítés biztonságos működését, hanem a járványellenőrzést is. Reményét fejezte ki, hogy a belföldi és külföldi tudósítók teljes körűen, mélyreható történetekkel mutatják be a pekingi téli olimpiát a világnak.
Aznap délben Hszi szemlét tartott az olimpiai faluban, amely szállásterületből, köztérből és működtetési zónából áll. A verseny idején több mint 3000 ágyat biztosítanak a sportolóknak és a delegációk munkatársainak. Hszi szerint nagyon jó ötlet, hogy az olimpia után az olimpiai faluból bérlakások lesznek a Pekingben dolgozó fiatal szakemberek számára. A régi pekingi stílusú négyszögletes udvar tervezési koncepciója bemutatja az ősi város egyedi varázsát.
Emlékeztette az ottani munkatársakat, hogy a sportolóknak és az edzőknek a szállás, az étkezés, a pihenés, a szórakozás és az egészségügyi ellátás iránti igényeik kielégítése olyan munka, amely sok részletre kiterjedő gondolkodást igényel. Ez különösen igaz az olimpiai faluban, ezért biztonságos, barátságos és kényelmes környezetet kell teremteni a sportolók, különösen a fogyatékkal élő sportolók számára. Hszi köszönetét fejezte ki a szolgáltatóknak és az önkéntes munkatársaknak a kemény munkájukért.
Aznap délután Hszi az olimpiai működtetési központba is ellátogatott, ott megismerte a városi működés koordinációs mechanizmusát és a sürgősségi kezelési terveket az olimpia idejére.
Látogatásának utolsó állomása egy hajdani mozdonygyárból átalakított edzőbázis volt. Ott találkozott az éppen felkészülő sportolókkal, edzőkkel és szolgáltatási munkatársakkal. Bátorította a sportolókat, mondván: „Nem sok sorsdöntő eseménnyel találkozhat az ember életében. Sokan öt évet, akár tíz évet is edzettek e lehetőségért, és minden felkészülés ebben a pillanatban dől el.” Sok sikert kívánt a sportolóknak az olimpiára, mire élénk tapssal válaszoltak és egyhangúan azt mondták: készen vagyunk!