Milyen üzenete van a kínai államelnök hszincsiangi Ürümcsi látogatásának?
Július 12-én és 13-án Hszi Csin-ping kínai államelnök Hszincsiang–Ujgur Autonóm Terület Ürümcsi városába tett látogatást, az elmúlt tíz évben immár második alkalommal.
A kínai államelnök a Hszincsiangi Egyetemre, az Ürümcsi Nemzetközi Szárazföldi Kikötőbe, és a Hszincsiang–Ujgur Autonóm Terület Múzeumába is ellátogatott.
Az egyetemen a kínai államelnök megismerkedett a hszincsiangi tehetségfejlesztéssel. A Hszincsiangi Egyetemen van egy Egyetemi Történelmi Múzeum, amelyben a Kínai Kommunista Párt tagjainak közel százéves erőfeszítésének dokumentumai láthatóak.
A marxizmus elmélete az egyetem elismert tantárgya. Yu Xiusong, a tantárgy alapítója régen elmondta, hogy a helyi sajátosságok figyelembe vételével tanítják a marxizmus-leninizmust.
Az Ürümcsi Nezmetiközi Szárazföldi Kikötő a kínai Hszincsiang nyitásának fontos helye. 2014. áprilisban a kínai államelnök hszicsiangi látogatásán elmondta, hogy Hszicsiang pótolhatatlan státuszú és szerepű a Selyemút Gazdasági Övezet építésében. Most a kikötő kulcsfontosságú része a Selyemút Gazdasági Övezetnek. A látogatása során a kínai államelnök elmondta, hogy az Övezet és Út végrehajtásával a kínai Hszincsiang nem távoli terület többe, hanem magterületté és fontos csomóponttá vált.
13-án délelőtt a kínai államelnök a Tianshan kerület Guyuanxiang községébe is ellátogatott. A község 2019-ben a nemzeti egység példája lett, és elismerést kapott Pekingből. A kínai államfő elmondta, hogy a munkákat végre kell hajtani az alapszervezetekben, és meg kell ismerni az emberek gondolatait.
A múzeumban rengeteg kulturális emlék bizonyítja, hogy Hszincsiang már régóta Kína elválaszthatatlan része.