Hszi Csin-ping nagyobb eredmények elérésére ösztönözte a hadsereget
A Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusától kezdve a KKP Központi Bizottsága és a Központi Katonai Bizottság erőfeszítéseket tettek a kínai álom, illetve az erős hadsereg álmának megvalósítására, a vezetésükkel politikák, reformok, technológiák, illetve tehetségek révén előmozdították a hadsereg fejlesztését, törvénnyel kormányozták a hadsereget, és történelmi nagy eredményeket értek el a honvédelem és a hadsereg építésének terén, közölte Hszi Csin-ping kínai államelnök július 27-én a Kínai Népi Reform és Katonai Múzeumban, amikor megtekintette a honvédelemmel és a hadsereg építésével kapcsolatos kiállítást. A hős kínai népi hadsereg új szakaszt kezdett az erős hadsereg építésében, hangsúlyozta a kínai államelnök.
A kínai államfő emlékeztetett, 5 év múlva lesz a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg létrehozásának 100. évfordulója. Hszi Csin-ping elmondta, hogy a Párt új kori gondolatait és katonai stratégiai gondolatait betartva kell továbbra is előrehaladni, és erőfeszítéseket kell tenni a 100 éves cél megvalósítására, folyamatosan új szakaszokat kell indítani az erős hadseregnek, és stratégiai támogatást kell adni a kínai nemzet megfiatalodásának.