A kínai–európai kereskedelmi együttműködések új tendenciája a járvány után

2020-08-20 16:45:32

2020-ban van a Kína és az Európai Unió közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 45. évfordulója. Hogy hogyan segítik a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok magasabb szintre lépését a járványmegelőzés idején, a kínai és az európai fél számára sürgősen megoldandó probléma.

Tudósítónk a minap interjút készített Tien Shihonggal, a Pekingi Szolgáltatáskereskedelmi Szövetség főtitkárnőjével, egyben a Kínai–Európai Kereskedelmi Szövetség volt helyettes vezetőjével. Az interjújában Tien asszony azt mondta, hogy az elmúlt években a kínai–európai stratégiai partnerség új szintre lépett, több új fejlődési lehetőséget teremtett a két félnek és a világnak.

Tien Shihong,a Pekingi Szolgáltatáskereskedelmi Szövetség főtitkárnője

Tien Shihong,a Pekingi Szolgáltatáskereskedelmi Szövetség főtitkárnője

Tien Shihongbeszélt arról is, hogy a járványmegelőzés idején Kína és Európa őszintén segítette és támogatta egymást, ennek alapján a kétoldalú kapcsolatok még jobban erősödtek. Például a járvány kitörésének elején több uniós tagállam segélyanyagokat szállított Kínának. Ám amikor a járvány Európában terjedt, akkor Kína is pozitívan reagált az európai segélykérésre, ugyanakkor kedvezményt nyújtott Európának a járványmegelőzési anyagok vásárlásakor. Ez szilárd alapot teremtett a járvány utáni együttműködések elmélyítésének, tette hozzá Tien.

De a főtitkárnő utalt arra is, hogy a hirtelen jött járvány bizonyos mértékben befolyásolta a kínai–európai kereskedelmi kapcsolatok normális fejlődését. Az európai reálgazdaság recesszióban van, az ott működő kínai vállalatok tevékenységei is nehézségbe ütköznek, egyebek között a gyártóüzemeket a érte a legsúlyosabb veszteség. Például január és június között a kínai Hisense európai fiókjához jutott megrendelések száma kétharmadával csökkent, ez több tízmillió eurós veszteséget jelent. Ennek hatására a Hisense az egész európai piacon sok alkalmazottat bocsátott el.

Emellett a koronavírus-járvány befejezése után több európai kis és közepes méretű vállalat valószínűleg csődbe megy. Rövid időn belül a pénzügyi szervek hiteltevékenységei is problémákkal néznek szembe. Az európai bankokhoz képest a különböző kínai bankok még gyengébb válságálló képességgel rendelkeznek.

Az interjúban szóba kerültek az európai infrastrukturális létesítmények területén lebonyolított kínai befektetések is. Tien Shihong úgy nyilatkozott, hogy Közép-Kelet-Európában és Dél-Európában található a legtöbb kínai befektetésű infrastrukturális létesítmény. Habár az érintett térségeket kevésbé súlyosan érintette a koronavírus-járvány, mint más európai részeket, de mégis hiány van munkaerőből. Például a kínai befektetésű bosznia-hercegovinai autópálya építése a munkaerőhiány miatt ideiglenesen le is állt. Fontos megemlíteni azt is, hogy a különböző felek közös erőfeszítéseinek köszönhetően a magyar–szerb-vasútvonal és a horvátországi Peljesac-híd kiépítése zökkenőmentesen zajlik, mondta Tien Shihong.

Ezzel kapcsolatban a főtitkárnő úgy nyilatkozott, hogy a járvány befejezése után a kínai–európai kereskedelmi együttműködések várhatóan visszapattannak. A kétoldalú egészségügyi, szektorláncú befektetés, a kínai–európai vonatok és az online kereskedelem egyaránt új üzleti lehetőségekre várnak. Tien Shihongot hallják.

„A járványból láthatjuk a kínai–európai szektorlánc és kínálati lánc gyengeségét. A jövőben Kína és Európa a kölcsönös politikai bizalom alapján fejleszti együttműködéseit a közegészségügyi és az illetékes területeken. Először is, jövőre az EU-ban a járványmegelőzési gyógyszerek iránti kereslet bővül, ez kedvezően hat a kínai gyógyszerek exportjára. Másodszor, az európai gyártóüzemek bővítik a kínai termelését, ezzel felgyorsítják a befektetéseiket Kínában. Harmadszor, fellendülnek a kínai–európai online kereskedelmi együttműködések. Például megerősítik a digitális kereskedelmet, az online kulturális kereskedelmet, a távközlési szolgáltatásokat és a technológiai importokat.”

Értesülések szerint a járványmegelőzés idején az okos megoldások használatát, a big datát, és az 5G-t magába foglaló új technológiák előnyeit széles körben felismerték. A járvány után mind Kína, mind az EU egyaránt bővíti az együttműködéseket az illetékes területeken.

Más hírek szerint most a kínai és az európai fél már közös nevezőre jutott az online kereskedelmi együttműködési példazóna létrehozásáról. Eszerint online platformon folytatják a digitális kereskedelmet, a technológiai exportot és a távközlési szolgáltatásokat.

Emellett a járvány után az európai országok többnyire szembenéznek a termelés helyreállításával és a gazdasági fellendüléssel kapcsolatos problémákkal. Ezzel kapcsolatban a különböző uniós tagállamok egymás után vezetnek be intézkedéssorozatot a foglalkoztatás elősegítése és az emberek élete biztosításának érdekében.

Tien azt javasolta, hogy ebben a helyzetben a közlekedési infrastrukturális létesítmények mellett a kínai vállalatoknak még részt kell venniük az energetikai és a távközlési projektek kiépítésében. A különböző kínai pénzügyi szerveknek fel kell gyorsítaniuk a digitális szerkezeti átalakulást, ezzel népszerűsítve az online pénzügyi szolgáltatásokat, tette hozzá Tien Shihong.

„A következőkben a kínai vállalatoknak több figyelmet kell szentelniük az európai egészségügyi és orvosi projekteknek. Emellett fel kell vásárolniuk kitűnő európai márkákat is, hogy a márkák hírnevét felhasználva bővítsék a kínai vállalatok befolyásoló erejét a helyszínen. Azt is fontos megemlíteni, hogy jelenleg a logisztikai korlátozások miatt a kereskedelmi vállalatoknak számára a kínai–európai vonatok igazán jó választás lettek.”

Jelenleg Tien Shihong főtitkárnő és a kollégái teljes erővel foglalkoznak a 3. Kínai Nemzetközi Importexpó (CIIE) előkészítésével. Az európai vállalatok részvételéről szólva a főtitkárnő így beszélt:

„A járvány globális terjedésének helyzetében, áprilisban online platformon tartották a 3. CIIE-ről szóló tájékoztatót. Mindig törekszünk a kiállítási módszerek innovációjára, megerősítve ezzel a vállalatok bizalmát a részvételben.”

Statisztikai adatok szerint eddig a 3. CIIE keretében az összes kiállítási területnek már több 60%-ára kötöttek szerződést. Több mint 1000 külföldi vállalat jelezte részvételét, például a német vállalatok száma meghaladta a százat. A Volkswagen, a BMW, a Carl Zeiss AG, a Siemens, és más hagyományos márkák mellett idén több új német cég is részt vesz a CIIE-n.

Az előző két Kínai Nemzetközi Importexpón is részt vett Tien Shihong azt mondta, hogy Németország mindig a CIIE fontos résztvevője volt. Tavaly a 2. Kínai Nemzetközi Importexpón több mint 200 német vállalat vett részt, 14,8 milliárd amerikai dollár értékű szerződést kötöttek.

Tien Shihong beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány csak ideiglenes. Az európai vállalatok pozitív részvétele mögött a kínai gazdaság perspektívája iránti optimizmusuk és bizalmuk áll. Jövőre a különböző európai vállalatok a CIIE platformot felhasználva továbbra is bővítik kínai tevékenységeiket, bepótolva ezzel a járvány miatti veszteségeiket, fogalmazott a főtitkárnő.