Xinjiang: kényszermunka vagy esély a jobb életre? A helyváltoztatás szabadsága, vagy röghöz kötés?

A „kényszermunka” egy olyan kártya, amit a Nyugat előszeretettel alkalmaz Kína és – ezúttal – az északnyugat-kínai Xinjiang (Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület) kormányzata ellen. A közelmúltban az amerikai képviselőház külügyi bizottsága elfogadta az úgynevezett „Ujgur kényszermunka megelőzéséről” szóló törvényt, amellyel ismét befeketítik Kína nevét azzal a céllal, hogy hamis állításokkal felháborodást keltsenek a nemzetközi közvélemény körében, majd széles körben szankciókat hozzanak kínai szervezetekkel és egyénekkel szemben.

A Kína rossz hírét keltők szándékosan figyelmen kívül hagyják például azt a tényt, hogy a polikristályos szilícium előállítását és a gyapot betakarítását már nagyrészt gépesítették. A Kína-ellenes „kutatók” – mint amilyen például Adrian Zenz – alaptalan híresztelésekkel befeketítik Xinjiang hírnevét az „emberi jogokra” hivatkozással. Céljuk az, hogy ellehetetlenítsék Xinjiangot, meggyengítsék részvételét a globális értékláncban és rontsák Kína nemzetközi versenyképességét. Végső céljuk tehát, hogy korlátozzák Kína fejlődését Xinjiangon keresztül, s ez már nem lehet titok a nemzetközi közösség számára sem.

Mi vajon a valós helyzet az ujgur nemzetiségű őslakosokkal Xinjiangban, illetve Kína-szerte? Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott kutatási jelentésből választ kaphatuk a kérdésre.

„Öt gyárba látogattunk el a dél-kínai Guangdong tartományban (Kuangtung) és ott közel 70 xinjiangi alkalmazottal készítettünk interjúkat. Köztük voltak kirgizek, ujgurok és tádzsikok. Az anyanyelvükön beszéltünk velük. Kiderült: valamennyien saját akaratukból jöttek Guangdongba. A havi fizetésük legalább 3500-4000 jüan, de vannak olyanok is, akik havonta 6500 jüant, sőt 7000 jüant keresnek. A jövedelemszintjük kétségkívül magasabb, mint a xinjiangi átlagjövedelem” – mondta a xinjiangi származású PhD Chen Ning (Csen Ning), a jelentés egyik szerzője.

Chen Ning a guangzhoui (Kanton) Jinan (Csinan) Egyetem kutatóintézetének vendégkutatója, jelenleg a Shanghai Egyetem történész szakos doktorandusza. Chen Urumqiban (Urumcsi), az autonóm terület székhelyén született és nőtt fel. Az egyetemen az ujgur nyelvi szakot választotta, emiatt az elmúlt évtizedben szoros kapcsolatot tartott ujgur emberekkel. Nyelvtudásának köszönhetően az egyetemi tanulmányai mellett Chen általános iskolai tanárként dolgozott egy évig egy szegénység ellen küzdő faluban a dél-xinjiangi Kashgar (Kasgár) város területén.

A terepkutatások és a szakmai gyakorlat során rájött, hogy helyes ugyan az oktatás támogatása és hasznosak az alkalmi alapítványi gyűjtések, hosszútávon ezek nem nagyon segítik a regionális fejlődést. Fontosabb náluk az, hogy megtanítsák a helybelieket alapvető készségekre és felkészítsék őket a munkalehetőségek elfogadására. Mesterképzési tanulmányai idején Chen Ning a xinjiangi Turpan régióban végzett kutatást. Házról házra járva a vidéki munkaerő erőforrások helyzetével és hasznosításával kapcsolatos vizsgálódása során rájött, hogy a foglalkoztatás kulcsfontosságú a helyi fejlődéshez.

Amikor Chen kezébe került az ASPI (Ausztrál Stratégiai Politikai Kutatások Intézete) nevű agytröszt által közzétett Kína-ellenes beszámoló az úgynevezett xinjiangi „kényszermunkáról”, a Xinjiangban felnőtt kutató nem akarta elhinni, hogy a jelentést a szülőhelyéről fogalmazták. Soha nem volt erősebb az eltökéltsége arra, hogy megmutassa a világnak, mi a valóság Xinjiangban. Gondolatait megosztotta kollégájával, a szintén xinjiangi PhD Nilufer Gheyrettel, és együtt úgy döntöttek, hogy kutatásba kezdenek Guangzhouban, az ott dolgozó xinjiangi munkások körében.

Nilufer Gheyret és Chen Ning

„Az interjúk során egy 20-as éveiben járó kirgiz lány példéul elmondta nekünk, hogy irodai munkát akart végezni, amikor Guangdongba érkezett, de a cégek magas követelményeket támasztottak az irodai dolgozók kommunikációs készségeit illetően. A minimum követelmény volt, hogy a jelentkezőnek jól kell tudnia írni, olvasni, és beszélni mandarinul. Ezért keményen tanulni kezdett, hogy a hiányoságait bepótolja, és végül kapott is egy irodai munkát az egyik helyi vállalatnál. Mint mondta, mindennap tanulhat valami újat, aminek nagyon örül. Példaként megjegyezte, a számítógép használatától a bonyolult Excel-táblázatok készítéséig mindent megtanult lépésről lépésre” – idézte fel Nilufer Gheyret, a Jinan Egyetem vendégkutatója.

A munkalehetőség nagy jelentőséggel bír a xinjiangiak számára. Mivel Dél-Xinjiang szegény természeti erőforrásokban, egyre több xinjiangi utazik Kína délkeleti partvidékére jobb munkalehetőségekért. Az emberi erőforrások természetes áramlása nagymértékben javítja a boldogulni vágyók életkörülményeit.

Nilufer Gheyret felidézte, hogy egy Guangdongban dolgozó kirgiz nő elmondta neki, hogy ő és a férje összesen több mint 9000 jüant (több mint 410 ezer forint) keres havonta, s már vettek egy 87 négyzetméteres lakást a xinjiangi szülővárosukban. Emellett tudják támogatni lányuk egyetemi tanulmányait, amire régebben nem is mertek gondolni. Nilufer a kínai médiának adott egyik interjújában elmondta, hogy az önkéntes és szabad mobilitás mindenki joga. „Miért kellene csak Xinjiangban élniük az ujgurok generációinak? Nem gondoljuk, hogy ők is szabadon utaznának más helyekre is? Sok xinjiangi nemzetiségi utazik például télen Hainanba (Hajnan). Adrian Zenz szerint ez is a kulturális asszimiláció jelensége?” – tette fel a kérdést.

„Mivel mindanniyan xinjiangiak vagyunk, nagyon örültünk, amikor láttuk, hogy a földieink lépésről lépésre saját maguk megszerezik azt, amit szeretnének az életükben. A beszélgetőtársaink között voltak, akik továbbra is ezekben a cégekben akartak maradni, vannak, akik idővel vissza szeretnének térni Xinjiangba, hogy vállalkozást alapítsanak, és vannak olyanok is, akik lakást szeretnének vásárolni ott Guangdongban, hogy szüleik is csatlakozhassanak hozzájuk. Amikor tehát azt látom, hogy ’kényszermunkásoknak’ minősítik őket, miközben tudom, hogy valójában jobb életet terveznek és azért dolgoznak... kicsit nevetségesnek érzem a vádat” – mondta Nilufer Gheyret.

Amikor a kutatók a vállalatvezetőkkel beszéltek, ők elmondták nekik, hogy a xinjiangi származású munkások jól tűrik a nehézségeket, a nagyobb tudásigényű posztokon keményen tanulnak és gyorsan elsajátítják a készségeket, és hosszabb ideig – legalább félévig – maradnak. Persze vannak, akik akár 3-5 évig is kitartanak. Az állandó és tapasztalt alkalmazottak nagyban hozzájárulnak a vállalkozás sikeres működéséhez.

Miután interjút készítettek több mint 70 xinjiangi munkással és a menedzsmenttel, Chen Ning megértette, egyes nyugati politikusok olyan sakkozók, akik mindegyik játékukat az úgynevezett „emberi jogok” nevében játsszák és csak nyerni szeretnének. De a sakkfigurák egyáltalán nem érdekelik őket.

„Azt javaslom a nyugati médiának, szervezeteknek és embereknek, akiknek nehézségeik vannak Xinjiang megértésével kapcsolatban, hogy csak jöjjenek el Xinjiangba, nézzék meg maguk, hogy mik is a tények és utána hozzák meg saját ítéletüket. Az ausztrál jelentésben főleg műholdas felvételek, dokumentumok és sajtójelentések alapján írták le feltételezéseiket Xinjiangról, hogy ily módon kritizálják a munkaerő belső migrációjával kapcsolatos kínai politikát. A kényszermunka vádja akár a jog szintjén, akár az erkölcs és igazságosság szintjén nagyon komoly dolog, mégha teljesen alaptalan is. Szerintem a dokumentum alkotóinak el kellene menniük Xinjiangba, hogy találkozzanak a valósággal. Szóval: üdvözöljük őket Xinjiangban” – fogalmazott Chen Ning egy tévéműsornak adott interjújában.