Egy europid fehér ember, aki örökre otthonának tekinti Xinjiangot

Aki először találkozik a 83 éves Li Yizuval (Li Ji-cu), az ősz, göndörhajú és kék szemű europid, vagyis nyugati kinézetű férfivel, ösztönösen is angolul kezdene vele társalgásba.

Li „genetikailag” nem ázsiai. Egy kínai család fogadta örökbe és nevelte fel Kína fővárosában, Pekingben. Hogy hosszú éveket töltött Pekingben, kiejtéséből könnyű megállapítani.

„Csak azt tudom, hogy 1938-ban az észak-kínai Tianjinben (Tiencsin) születtem. Soha nem találkoztam a vérszerinti szüleimmel, az örökbefogadó szüleim később hoztak Pekingbe, ahol felnőttem. Semmit nem tudok a vérszerinti szüleimről, fogalmam sincs, hogy melyik országból jöhettek. Ezért – szoktam mondani az embereknek, akik megszólítanak – ne hívjatok külföldinek. Kínai vagyok, még pontosabban: xinjiangi (Hszincsiang)”.

Li gyermekkorát Pekingben töltötte és tanulmányait is itt végezte. Nem kis részben a kalandvágy vezette, amikor a geológiai földmérést és kutatást választotta az egyetemen. 1961-ben, miután végzett, Li továbbtanulásra jelentkezett az északnyugat-kínai Xinjiangba (Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület), amely az ország ásványi kincsekben egyik leggazdagabb térsége. Egy évvel később meg is érkezett Xinjiangba, s azóta a mai napig e távol kínai régióban él.

1964-ben egyik egyetemi osztálytársa levélben bemutatott neki egy lányt, aki szintén geológusként dolgozott, de a Xinjiangtól 2000 kilométerre fekvő keleti Shanxi (Sanhszi) tartományban. Hosszú levelezés és találkozások után jobban megismerték egymást, és végül 1965-ben összeházasodtak, de külön éltek. 1972-ben a felesége úgy döntött, hogy átköltözik Xinjiiangba, hogy együtt dolgozzon Li Yizuval az 156. számú szénbánya geológiai kutatócsoportjánál Urumqiban (Urumcsi).

Munkája révén Li a hegyeken, a Gobi-sivatagon és más tájakon keresztül értékes ásványok után kutatva bejárta egész Xinjiangot. Nyugdíjba vonulása után nem akart otthon üldögélni, így önként jelentkezett nyilvános előadások megtartására, a sokszínű geológiai tudomány népszerűsítésére. Mintegy 900 előadást tartott már a munkája során szerzett személyes tapasztalataival színesítve iskolákban, kormányzati szervezetekben és más közösségekben. 73 évesen még egy földrajzi dokumentumfilmes csapatot is elkísért, hogy ismét átutazza Xinjiiangot. Hosszú évek terepmunkája nyomot hagyott az egészségén is, ezért egyik térde gyengesége miatt botot kell használnia. Amikor Xinjiagnról esik szó, hamar nagyon beszédessé válik.

„Szeretek fényképezni, egyetemista koromban már elkezdtem fotózni. Ezt a hobbimat ma is folytatom. Kiválasztok egy-egy szép zenét, majd egy barátom összeszerkeszti mindezeket rövid videókba, én pedig feltöltöm őket a WeChat fiókomba, amit sok-sok ismerősöm követ. Hadd gyönyörködjenek bennük! A mi Xinjiangunk valóban nagyon szép, a táj rendkívül változatos, nem csak a Gobi-sivatag van itt. A kisebb etnikai csoportok nagyon barátságosak és vendégszeretők. Ahogy szoktam mondani, szépek a hegyek, szépek a vizek, de még szebbek az emberek. Annyira megszoktam már Xinjiangot, hogy már nem is tudom elképzelni az életemet másutt. És minél idősebb vagyok, annál boldogabbnak érzem itt magam” – mondta Li Yizu, aki többek közt azért döntött úgy, hogy Xinjiiangban marad, mert a korai éveiben, utazásai során sok segítséget kapott a helyiektől. Többek közt ingyen élelmet és baráti idegenvezetést.

Li több mint 10 ezer fényképet készített Xinjiiang tájairól és lakóinak mindennapi életéről, amelyek az elmúlt hat évtized hihetetlen változásait is rögzítették.

„Mondhatom, hogy keresztül-kasul bejártam egész Xinjiiangot. Vegyük példaként Qiemo (Csie-mo) járást. Amikor először jártam ott, Qiemo egy mély szegénységgel küzdő járás volt, az ottani kormányhivatalnok havi fizetése 40 jüan (mai árfolyamon 1800 forint) volt. A 70-es években ismét elmentem oda előadást tartani. Addigra a jáde lelőhelye mellett a térségben kőolajat is találtak. A város főtere gyönyörűen megszépült. Mondtam is a helybelieknek, hogy amikor idejöttem a 60-as években a fő utcát 5 perc alatt végigsétáltam, most fel sem ismertem a régi helyeket. A lakhelyemmel szemben álló eredetileg háromemeletes épületet lebontották, jelenleg a helyén áll a xinjiangi nők oktatási központja, egy több mint tíz emeletes nagy épület. A fényképezőgépemmel meg is örökítettem” – mondta Li.

Annak ellenére, hogy már 83 éves, Li Yizunak még mindig éles az elméje. A digitális világban való tájékozódáshoz szükséges ismereteket is elsajátította, fotóit online albumokba tölti fel, hogy megoszthassa őket. Az online album gazdáját egyedi módon nevezte el: „kínai tamariszkuszfa a fennsíkon”.

„Ezek a képek az igazi Xinjiangot mutatják, egy gyönyörű, vendégszerető helyet, amely méltó az egész életen át tartó felfedezésre” – mondta Li, és szóba hozta a manapság Nyugaton elterjedőben lévő Xinjianggal kapcsolatos híreszteléseket:

„Csak be akarják feketíteni Kínát, ami tényleg tisztességtelen viselkedés, én mondom. Amit én teszek közzé, azokat mind a saját szememmel láttam, megtapasztaltam és őszinte szívvel osztom meg. Meggyőződésem, hogy Kína mai fejlettségi szintjét nem érhette volna el a Kínai Kommunista Párt iránymutatása nélkül. Egyes nyugatiak botorságokat állítanak, rágalmakat terjesztenek. Miért? Mert Kína erősebbé vált, és Amerika ezt nem hajlandó elfogadni. A világ hegemón hatalmának tekinti magát, akár a haderejét tekintve, akár a pénzügyek irányításában, akár a kultúra terjesztésében. Mit tehetnek hát? Támadják, rágalmazzák Kínát” – mondta.

Arcának, testalkatának „külföldi” megjelenésével még mindig felhívja magára az emberek figyelmét, de Li nem foglalkozik származásának felderítésével. „Soha nem kértem útlevelet, és nem is voltam külföldön. Élvezem az életemet a hazámban, Kínában.”

„Nagyon hálás vagyok azért, ami ma körülvesz. Szeretném megosztani a xinjiangi tapasztalataimat minél több emberrel, amíg az egészségem engedi” – mondta Li mosolyogva, amikor a terveiről kérdezték.