Már 38 ezer szerelvény fordult meg Kína és Európa között – a Chang’an nevű vonat Xi’ant és Budapestet köti össze

2021-05-24 15:58:56

„2016 júniusában hivatalosan elindult a rendszeres tehervonat közlekedés Kína és Európa között. Az elmúlt öt év során a vasúti összekötettés felgyorsította a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok fejlődését, elősegítette az Övezet és Út kezdeményezés együttműködéseiben résztvevő országok összekapcsolódását. Eddig a Kína és Európa között közlekedő szerelvények száma elérte a 38 ezret. Összesen 3,4 millió konténer árut szállítottak 22 európai ország 151 városába, bekapcsolódva az egész Európára kiterjedő logisztikai és disztribúciós hálózatba” – hangoztatta Jin Xiandong (Csin Hszian-tung), a kínai Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság szóvivője május 18-án tartott sajtótájékoztatóján.

Statisztikai adatok szerint idén áprilisban 1218 szerelvényt indítottak Kína és Európa között, amelyek 117 ezer konténer árut szállítottak. Ez 24%-os, illetve 33%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Több mint 2000 évvel ezelőtt a Han-dinasztia császári diplomatája, felfedező Zhang Qian (Csang Csien) elindult Chang’anból (Csangan) és nemzetközi kapcsolatépítései nyomán megnyílt az ősi selyemút. Manapság a Xi’anból (Hszian) induló Chang’an (Csangan) nevű Kínát Európával összekötő vonat 44 országot és régiót érintve - beleértve Budapestet, a közép-kelet-európai logisztikai központot - tölti be „hasonló” küldetését. A vonat egymástól közel 10 ezer kilométerre fekvő területeket köt össze.

A xi’ani Xinzhu (Hszincsu) állomás teherpályaudvaránál a nehéz teherautók sűrűn követik egymást. Ez a régen kisforgalmú állomáshely ma a Chang’an vonat érkezési és indulási pontja, mára a legnagyobb nemzetközi logisztikai csomóponttá vált északnyugat-Kínában.

A 28 éves Hu Wei (Hu Vej) nem régóta dolgozik itt, mint a Shaanxi (Senhszi) Nehéz Teherjárművek Import és Export Vállalatának romániai projektmenedzsere. A közelmúltban a cége egy autóalkatrész szállítmányt indított vasúton Budapestre, majd Romániába. „A rakomány szállítása körülbelül 15-18 napig tart Xi’anból Budapestre, majd mindössze 1 napra van szükség a Budapestről Romániába történő átszállításhoz. Régen a rakományt tengeri úton szállítottuk, ami több mint 50 napig tartott. A vasúti szállítás jelentősen javítja európai ügyfeleink elégedettségét.”

Shao Bo’er (Sao Poer) a Xi’an Nemzetközi Szárazföldi és Kikötői Kombinált Szállítási Vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy Budapest és más európai csomópontok révén alapvetően sikerült teljes körűen lefedni a célzott térségeket. „Megterveztük egész Európa elérését. Először létrehoztunk néhány csomópontot, például a lengyelországi Marasevicet, a német Duisburgot, Hamburgot, valamint Budapestet. E csomópontok révén sok irányba el tudunk jutni.”

Tavaly óta a Covid-19 járvány hatása miatt sok az olyan áru, amelynek szállítását eredetileg vízi vagy légi úton tervezték, ám a fejlemények felgyorsították a vasúti szállítás iránti ígényt. Tavaly a Chang’an vonat 3720 szerelvényt indított, illetve fogadott, összesen 2,811 millió tonna árut szállított, ami 70%-kal, illetve 60%-kal volt több az előző év azonos időszakához képest, vagyis új rekordot ért el.

Jelenleg a Chang’an vasútüzemeltetés és áruszállítás fő mutatói a legjobbak az országban. Ennek hátterében az is ott van, hogy hatékony támogató szolgáltatásokat biztosítanak az állomáson. Itt nemrég hozták létre például azt a komplex szolgáltatási csarnokot, ahol a kormányzati, a vasúti illetékesek és a vámhatóság munkatársai is dolgoznak. A csarnokban található nagy elektronikus képernyőn nyomon követhetik a vonat közlekedési útvonalát, a rakomány volumenét, az érintett állomásokat és más információkat. Az ügyfelek egy helyen bonyolíthatják le a szállítással kapcsolatos összes eljárást. Tao Yan (Tao Jan), a vasútállomás alkalmazottja elmondta, hogy a komplex szolgáltatási csarnok logisztikai támogatásával is csökken az ügyfelek számára szükséges eljárások száma, és így időt takarítanak meg nekik.

Néhány nap alatt négy konténer autóalkatrész került például a Chang’an vonat rakterére. A célpont Budapest, több tízezer mérföldre.

A Mahart Konténer Központ a kínai-európai vonatok két budapesti termináljának egyike. Fábián Zoltán, a központ ügyvezető igazgatója elmondta, hogy amikor e vasútvonalon a szállítás megindult, a Kínából érkező áruk mennyisége robbanásszerűen megnövekedett. A szállított csomagok nemcsak Kínából származnak, hanem az Övezet és Út kezdeményezés mentén fekvő más országokból is. A konténer központ forgalmának legalább 25%-át a kínai áruszállítás és kínai konténerek adják. A fuvarozók nemcsak kínaiak, sokan a világ más részeiből valók.

A kínai-európai vonatok elindítása, illetve rendszeres működtetésük nemcsak lerövidíti a Kína és Európa közötti térbeli és időbeli távolságot, hanem fontos szerepet játszik a kínai-európai kereskedelem változásában, előmozdítja a vonat induló- és végállomása, valamint a többi csomopont közötti gazdasági cserekapcsolatok bővülését. Például a budapesti központ Magyarország mellett lefedi Románia, Szlovákia, Ausztria, Horvátország és más országok piacát is. A Chang’an nevű vonat sűrűn jár Xi’an és Budapest között. A két város optimistán tekint a jövőbe.

Zhai Ruopeng (Csaj Zsuo-peng), a Xi’an Nemzetközi Szárazföldi és Kikötői Csoport főigazgató-helyettese a szolgáltatások fejlesztéséről a következőket mondta: építettük egy a szárazföldi-kikötői terminálhoz kapcsolódó felhő platformot, hogy információs és digitális eszközökkel segítsük a vállalatokat, s hogy pontos szolgáltatásokat nyújthassunk a számukra. A vállalatok élvezhetik a Kína és Európa között közlekedő tehervonatok által nyújtott biztonságot a nemzetközi logisztikában.