Beszédes számok adnak képet Tibet fejlődéséről

2021-06-01 10:41:17

A turisztikai szezon beköszöntével egyre több utazó érkezik Tibetbe, ahol élvezhetik térség egyedülállóan szép természeti és különleges kulturális környezetét. Számos helyszín közül választhatnak. A Nimu megyei Karu faluban található Árpa Borműhelyben például Deqingbaizhen (Töcsingpajcsen) és a családja – a vendéglátóhely tulajdonosai és üzemeltetői – úgy vélik, hogy bár a borműhely berendezése egyszerű, a turisták itt eredeti receptúra szerint készülő, hiteles árpabort kóstolhatnak meg. A borműhely működtetésén kívül Deqingbaizhen két házat bérelt ki egy utazási társaságnak. A lánya ugyancsak a turizmusból él, egy idegenforgalmi irodánál dolgozik. A házak bérbe adásából származó bevétele havi 2000 jüan, a lánya jövedelme 2800 jüan, ez a két tétel évente közel 60 ezer jüant tesz ki. „A mai élet már sokkal jobb, mint korábban. Még az árpabor is illatos lett” – mondta mosolyogva Deqingbaizhen.

Az utóbbi években a természeti környezet védelmének szem előtt tartásával Tibet sokat fektetett a turisztikába és a kultúrába, a fennsík biológiai környezetének megóvásába, a zöldiparba, a tiszta energia használatába, a modern szolgáltatások elterjesztésébe, a csúcstechnológiát képviselő digitális technológiába, a határkereskedelembe és a logisztikába. Kína tizenharmadik ötéves terve során Tibetben ezek az ágazatok fejlődésnek indultak, a hét fő iparág több mint 190 milliárd jüan hozzáadott értéket termelt.

Laurence Brahm, a kínai Globalizációs Központ (The Center for China and Globalization) vezető kutatója az elmúlt években hosszabb ideig dolgozott Tibetben. A környezetvédelmi helyzetet jellemezve példaként elmondta: amikor rendkívül távoli területeken járt, gyakran látta, tapasztalta, hogy még a nomád területeken is napenergiát használnak. Szerint Tibet jól kihasználja a napenergiát, ezzel is védve a környezetet. Ez nagyon fontos lépés. Mindannyian tudjuk, hogy a napenergia felhasználásának milyen jelentősége van a zöld energia fejlesztése céljából.

Számos kínai turista számára Tibet a fizikailag és a kulturálisan is távoli világot jelenti. Nimu megye gazdag történelmi és kulturális erőforrásokkal rendelkezik. Alig több mint 80 kilométerre fekszik Lhasa (Lhásza) városától. Megközelítése nem gond, ezért sok turista célpontjává vált. Az utóbbi években Nimu megye sokat fektetett a tibeti stílusú otthoni szálláshelyek kialakításába, a szellemi kulturális örökség ápolásával fejlesztette a turizmust, ösztönözte a szegény családokat, hogy kapcsolódjanak be az idegenforgalmi projektekbe a foglalkoztatás és a jövedelem növelése érdekében.

Statisztikai adatok szerint a tizenharmadik ötéves terv idején Tibetbe összesen 157,6 millió belföldi és külföldi turista érkezett, az idegenforgalomból származó jövedelem elérte a 212,59 milliárd jüant, ami 2,3-szorosa, illetve 2,4-szerese volt a tizenkettedik ötéves terv időszakában mértnél. Irányítottan 75 ezer regisztrált szegény háztartást sikerült megszabadítani a szegénységből.

Az utóbbi években a digitális technológiai ipar gyorsan fejlődött Tibetben. Az információs infrastruktúra erőteljes fejlesztését követően 2020 végére a tibeti informatizációs index a 2015. évi 63,3-ról 75,8-ra emelkedett. Több mint 300 szoftver- és informatikai szolgáltató vállalat működik Tibetben, a digitális gazdaság mérete meghaladja a 33 milliárd jüant, ami fontos hajtóerő lett a régió gazdaságának, magas színvonalú fejlődésének elősegítésében.

A Lhasai Csúcstechnológiai Zónában fekvő Tibeti Ningsuan Technology Group Co., Ltd. jelenleg Tibet legnagyobb felhőszámítási adatközpontja. Jiang Ning (Csiang Ning) a cég elnöke elmondta, hogy a tibeti jellemezően alacsony hőmérséklet alacsonyabbá teszi az adatkezelés költségeit Kína más tartományaihoz és a világ legtöbb országához viszonyítva. A vállalat 2015-től van jelen Tibetben, az összes befektetésük értéke 11,8 milliárd jüan; az adatközpont területe 645 ezer négyzetméter, 70 ezer számítógépszekrény fér el benne. A terv szerint a projekt három szakaszra oszlik, az első szakasza már befejeződött és beindult a próbaüzem.

Tibet digitális gazdaságot ösztönző politikáinak köszönhetően a Ningsuan Technology Group Co., Ltd. gyorsan fejlődik. A vállalkozások későbbi felépítésének és fejlesztésének biztosítása érdekében Tibet 200 millió jüant fizet az önkormányzat kötvényeiből, emellett a vállalkozások kedvezményeket nyújt például a villamos energia szolgáltatás árában és egyéb infrastrukturális területen.

A kínai kormány a közelmúltban közzétette a Tibet Békés Felszabadulása és Jóléte című fehérkönyvet, amiben átfogóan bemutatja az eltelt 70 év eredményeit.

Az adatok tükrében: 1951-ben Tibet GDP-je mindössze 129 millió jüan volt, 2020-ban GDP-je meghaladta a 190 milliárd jüant. 2020-ban a tibeti városi és vidéki lakosság egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelme megduplázódott 2010-hez képest. A vidéki lakosok egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelme 18 egymást követő évben kétszámjegyű növekedést mutatott, a növekedési ütem az első helyen áll az országban. Tibetben a születéskor várható élettartam az 1951. évi 35,5 évről 2019-re 71,1 évre emelkedett. Nemcsak a gazdaság, a megélhetés, az infrastruktúra és az oktatás színvonala javult jelentősen, de közben a kulturális és vallási tevékenységeket is megvédték, illetve tiszteletben tartották.

A már idézett Laurence Brahm a tibeti oktatás helyzetéről szólva megállapította: az elmúlt években Tibetben dolgozott, s úgy gondol nagyon fontos, hogy Tibet jelentős előrehaladást ért el az oktatás és a környezetvédelem terén. Mára sokan megszabadultak a szegénységtől, mind több tibetinek van lehetősége arra, hogy felsőoktatási képzésben vegyen részt.

A fehérkönyv szerint Tibet békés felszabadítása előtt a tibeti emberek több mint 90%-ának nem volt saját háza és a megélhetésük sem volt biztosított. 2020-ban a tibeti vidéki lakosság egy főre jutó saját lakóterülete elérte a 41,46 négyzetmétert, míg a városi lakosokra 33,4 négyzetméter jutott. Mindezekkel összefüggésben az autonóm területen élők boldogság indexe is jelentősen javult. A fehérkönyvben szereplő adatok, tények révén a külvilág is meggyőzdhet róla, hogy a kínai kormány helyes politikája a tibeti embereket a jólét és a fejlődés útjára vezette. Qi Zhala (Csi Csa-la), a Tibeti Autónom Terület elnöke röviden felvázolt néhányat a régió jövőbeli – a tizennegyedik ötéves terv időszakára vonatkozó – fejlesztési céljaiból. „A tizennegyedik ötéves terv végén a tibeti városi és vidéki lakosság egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelmét az országos átlagra, vagy annak közelébe hozzuk. Az alapvető közszolgáltatások fő mutatói szintén közel állnak majd az országos átlaghoz. Az ökológiai civilizáció rendszerét tökéletesítjük és a honvédelem kapacitását is átfogóan emeljük. 2035-re az egész országgal együtt alapvetően Tibetben is megvalósul a modernizáció” – hangoztatta Csi.