Már több mint 40 ezer vasúti szerelvény fordult meg Kína és Európa között

2021-06-28 10:41:20

Június végéig a Kína és Európa között közlekedő vonatok száma meghaladta a 40 ezret, a szállított áruk összértéke 200 milliárd amerikai dollár felett volt. A rendszeres tehervonat összeköttetéssel egy naponta közlekedő, nagy kapacitású és alacsony széndioxid-kibocsátású szárazföldi szállítási csatornát sikerült bejáratni.

2011 márciusában indult el az első tehervonat a délnyugat-kínai Chongqing (Csungking) városból a német Duisburgba. 2016 júniusában pedig hivatalosan is elindult a rendszeres tehervonat közlekedés Kína és Európa között. Az elmúlt öt év során a vasúti összekötettés felgyorsította a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok fejlődését, elősegítette az Övezet és Út kezdeményezés együttműködéseiben résztvevő országok összekapcsolódását.

A 75082-es számú szerelvény a Liuzhou (Liucsou) Déli Logisztikai Központból Oroszország fővárosába, Moszkvába indult. A rakomány része 57 rakodógép és 4 motoros gréder a Guangxi Liugong (Kuanghszi Liukung) Group gyártásában. Ez azt jelzi, hogy a Guangxi tartományban gyártott termékek megfelelnek a magas minőségi követelményeknek. Kínai termékek sora jut el így Európába és az Övezet és Út nemzetközi együttműködésben résztvevő országokba. Jelentések szerint ennek a vonatnak a teljes futásteljesítménye nagyjából 11 ezer kilométer, az utazási ideje körülbelül 20 nap; havonta egy vagy két szerelvény közlekedik.

He Xiangping (Ho Hsziang-ping), a Kínai Vasút Csoport nanningi kirendeltségének igazgató-helyettese elmondta, arra törekszenek, hogy a Kínát Európával összekötő vasútvonal, illetve a tehervonat nyújtotta lehetőségeket kihasználva bejussanak a nemzetközi piacra, felgyorsítsák Liuzhou (Liucsou) és a környező területek exportorientált gazdaságának fejlődését.

Statisztikai adatok szerint az idei év májusában a kínai-európai tehervonatok száma az 1357 szerelvénnyel új egy havi rekordot ért el. Az áruk mennyisége 40%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Június 18-án elindult az első határokon átnyúló e-kereskedelem B2B export kínai-európai vonat. A nagyértékű e-kereskedelmi árukat szállító 50 konténer Sichuan (Szecsuan) tartomány székhelyéről, Chengduból (Csengtu) indult. Teljes futásteljesítménye több mint 9800 kilométer, s a tervek szerint 12 nap múlva érkezik meg a lengyelországi Malasevicbe. Az áruk legkorábban 15 nap múlva jutnak el a fogyasztókhoz.

Az utóbbi öt évben a Kína és Európa között közlekedő tehervonatok elősegítették a vasút mentén fekvő országok közötti összekapcsolódást, a gazdasági és kereskedelmi együttműködést, valamint a közös ipari fejlődést. A vonatok 73 útvonalon közlekednek, 22 európai ország több mint 160 városába futnak be, a kapcsolódó logisztikai disztribúciós hálózat pedig egész Európára kiterjed.

A vasúti összeköttetés nemzetközi népszerűsége nőtt, a vasút mentén fekvő országok és térségek egyre inkább élnek a kínálkozó lehetőséggel. Ezzel kapcsolatban Rashid Alimov, a Sanghaji Együttműködési Szervezet volt főtitkára elmondta: a kínai-európai vonatok áthaladnak Közép-Ázsián és Oroszországon, s megérkeznek a hollandiai Rotterdamba. Egy nagyon befogadó és nyitott projektről van szó. A vonat biztonságos és megbízható, a szállítás hatékony. Mondhatni: a járvány idején az útvonal mentén fekvő országok gazdaságainak +mentőövévé+ vált, amit az adatok is igazolnak. 2020-ban körülbelül 12,5 ezer szerelvény fordult meg Kína és Európa között, az előző évhez képest az áruszállítás teljes volumene 56%-kal nőtt. Mindez jelentős bővülést jelent.

A vonatok rakományainak összetétele egyre gazdagabb: 53 kategóriában több mint 50 ezer fajta áru. Köztük például gépkocsik, gépek és berendezések. A szállított áruk értéke évről évre nő. A 2015. évi 1%-ról 2020-ban 7%-kal emelkedett a Kína és Európa közötti teljes árukereskedelemben. A Covid-19 járvány kitörése óta a szerelvények 11,99 millió darab, összesen 94 ezer tonna járványmegelőzési anyagot szállítottak Európába. Carlos Santana, a spanyolországi vasúti vállalat vezérigazgatója azt mondta, hogy a járványellenes küzdelemben a vonat nagyon fontos szerepet játszott, Spanyolországba rengeteg ezzel kapcsolatos áru érkezett vasúton.

Zhao Lijian (Csao Li-csien), kínai külügyi szóvivő tájékoztatóján hangoztatta, hogy 2011 óta a kínai-európai vonatok járatai és útvonalai folyamatosan bővülnek, 22 európai országba közvetlenül szállítanak, a logisztikai disztribúciós hálózat pedig egész Európára kiterjed. „2011. március 19-én elindult az első kínai vonat Európába a délnyugat-kínai Chongqingból a német Duisburgba, ez azt jelentette, hogy az új + acél teve + teherhordó vonatok munkába álltak Kína és Európa között. A járvány időszakában ezek a szerelvények továbbra is rendesen és zökkenőmentesen közlekedtek, az +élet csatornájává+ válva a különböző országok járvány elleni közös küzdelméhez hozzájárulva. Ennek fontos szerepe volt a vasút mentén fekvő országok népeinek biztonsága, egészségi állapota szempontjából.”

A kínai-európai vonat üzleti lehetőségeket nyújt számos bel- és külföldi vállalatnak, előnyöket jelent az útvonal mentén fekvő országok lakosságának és elősegíti ezen államok gazdaságának fejlődését.

A gazdasági integráció nemzetközi trendjének időszakában az Övezet és Út kezdeményezés szükségességét és hasznát illetően a nemzetközi konszenzus egyre szélesebb. A jövőben bővíteni fogják a kínai-európai vonatok fejlesztésének skáláját, javítják működésük minőségét és jövedelmezőségüket, bővítik az áruk forrását. A cél, hogy kívánatos piaci környezetet teremtsenek a vonatok fenntartható és egészséges fejlesztéséhez. Ennek érdekében fel fogják gyorsítani az információs platformok és intelligens kikötők építését a vonatok számára, és a turisztikai ágazat irányába is lépni szeretnének.

A Xi’anból (Hszian) induló Chang’an (Csangan) nevű vonat 44 országot és régiót érint beleértve Magyarországot. A vonat egymástól 10 ezer kilométerre fekvő területeket köt össze. Jelenleg a Chang’an vasútüzemeltetés és áruszállítás fő mutatói a legjobbak az országban.