Isten háta mögötti erdei zugban találtak menedéket a természetbe visszavágyó kínaiak

A délkelet-kínai Zhejiang tartomány Shaoxing (Csöcsiang Saohszing) városának egyik völgyében, egy keskeny ösvényen áthaladva, gyönyörű kis település látványa tárul elénk. Akik már jártak ott, mind modern „barackvirágos kertnek” nevezik a falut, ahogyan a 4. században a Dongjin (Tungcsin) dinasztiai költő Tao Yuanming (Tao Jüen-ming) írta a versében: olyan, mint az utópia a nyugati kultúrában.

Ezt az alig több mint 5000 négyzetméteren elterülő mini falut a hegyek három oldalról veszik körül. Benne házak, kertek, zöldségföldek, teaház és egy patak, amely minden ház mellett folyik. Néhány állandó lakosa között van például építészmérnök, író, illusztrátor és divattervező.

„Ez egy falu, amely távol van a város zajától. Nagyjából 40-50-en járnak ide rendszeresen, s jelenleg 4-5 ember már állandó lakosa. Shengtianshe (Sengtienso) falu mára az ismerősök közösségévé vált. Négy éve működtetjük ezt a kis közösséget. Eleinte csak én és a társam laktunk és dolgozunk itt, akkoriban csak a mi házunkat lehetett itt látni. Később többen is eljutottak ide, akik közül akadtak néhányan, akik nem idegenkedtek kipróbálni: milyen is a vidéki élet. Nagyobbá tettük a nyilvános tereket, létrehoztunk egy kertet, a szabad házakból vendégszobákat alakítottunk ki, így egyre többen csatlakoztak hozzánk. Van közöttük divattervező és forgatókönyvíró is, akik számára nem gond, hogy nem a városközpontban laknak, sőt!” – mondta Xiao Lei (Hsziao Lej), Sengtianshe falu egyik alapítója.

A 39 éves Xiao az észak-kínai Hebei (Hopej) tartományban nőtt fel, eddigi életének nagyobbik részét nagyvárosokban töltötte. A sanghaji Tongji Egyetemen (Tungcsi) végezte tanulmányait, majd néhány évig egy állami szintű várostervezési intézetben dolgozott. Amikor visszatekint nagyvárosi életére, a következő kulcsszavak ugranak be neki: metró, az éjjel-nappali boltok és ételek házhozszállítása. Egyszer Xiao olvasott egy könyvet, amely egy japán ügyvédnő és családja 5+2 stílusú életmódjáról szólt. Hétközben Tokióban laktak, de a hétvégén a föld közelében, vidéki élettel töltötték az idejüket. Ez a minta Xiao számára is vonzónak tűnt.

Cao Dongchuan (Cao Tung-csuan) és Xiao Lei csoporttársak voltak az egyetemen. Bár nem ugyanabban a városban dolgoztak. Az évek során továbbra is szoros kapcsolatot tartottak fenn és amikor mindkettőjük némileg belefásult éppen akkori munkájába, a két jó barát úgy döntött, hogy felmond és visszavonul valahová vidékre. 2016-tól kezdve egy éven át kutattak a legideálisabb hely után, bejárva szinte egész Zhejiang tartományt. Felkerestek több mint 70 falut, míg végül megtalálták ezt az elhagyatott lakatlan helyet Shaoxing völgyében. Nem volt utcája sem, a két férfi 1km-t gyalogolt, s már majdnem visszafordultak, amikor a gesztenyeerdő közepén megtaláltak egy épségben lévő kunyhót. Ez a romantikus hangulat hirtelen megragadta Xiao lelkét. Azon nyomban úgy döntöttek, hogy ott telepednek le.

„20 évre béreltük ezt a helyet, és az igényeinknek megfelelően rengeteget változtattunk rajta. A kanyargós lépcső két kis udvarra vezet, az egyik a kínai rózsák kertjére néz, a másik mellett egy sziklakert található. Helyi sziklákkal védtük meg a patak medrét, amely kicsit vadnak néz ki, miközben megvan a szépsége. Ahol régen a tűzifát tárolták, ott csináltunk egy teaházat. Akik szeretnének, idejöhetnek egy csésze teára elcsendesedni. Távolabb az udvartól van egy kis tavacska, ahol mindenki kedvére horgászhat, vagy elmélkedhet. Hogy miért csak 9 szoba van összesen? Mert ennyi az ideális a közösségünknek és a falu vonzereje is pont ebben rejlik” – magyarázta Xiao.

Xinchang (Hszincsang) járásban, ahol ez a mini falu fekszik, van egy nagyon híres hegység, a Tianmu (Tienmu) hegység, amelyet a Tang-dinasztiai egyik legnagyobb költő Li Bai (Li Paj, i.sz. 701-762) versében is megemlít. Azt mondják, Li Bai legalább kétszer járt ott. Xie Lingyun (Hszie Ling-jün) a kínai táj- és pásztorköltészet egyik alapítója szintén gyönyörködött az ottani vidékben. Elmondható, hogy a Tang-dinasztia legnépszerűbb 300 versének szerzői közül a fele meglátogatta a Tianmu-hegységet. A Shengtianshe faluból az ember elé táruló táj majdnem ugyanaz, mint amit az Északi-Song-dinasztiai (Szung) A több ezer mérföldnyi hegyek és folyók című 10 méter hosszú festményen ábrázoltak. „Talán innen eredt a hagyományos kínai esztétika” – mondta Xiao Lei.

A több ezer mérföldnyi hegyek és folyók című 10 méter hosszú festmény

Shengtianshe állandó látogatóinak száma félszáz körül van, közülük sokan távmunkában dolgoznak az interneten keresztül, vagy szabadúszók. A gyakori látogatókat is két csoportba sorolják: egyesek minden hétvégét itt töltenek, mások, akik főleg bizonyos terület szakértői – például a tervező, író, forgatókönyvíró és ügyvéd –, inkább egy házat bérelnek, és legalább egy hónapig maradnak.

Pan Yi (Pan Ji) divattervező egy évvel ezelőtt költözött a faluba. Ő a település harmadik állandó lakója Xiao Lei és Cao Dongchuan után. Férje csak a hétvégén csatlakozik hozzá a városban végzett munkája miatt. A fő udvar az hely, ahová ő is szeret kiülni. Mellette van egy közös konyha, amelyet bárki használhat. A közepén található három méter hosszú asztal lehetővé teszi, hogy egyszerre minden lakó körbeülje. Pan Yi férje szeret főzni, így általában minden hétvégén megtalálható itt.

„A szobákat mindenkinek az élet- és munkaigényei alapján terveztük meg. A divattervező házának például az első emelete az élettér, a földszint a munkahelye, ahová besüt a nap. Ott vendégeket fogad, alkot, fotókat készít és szerkeszt. A háza mögött található patak, a sziklák, vad növényzet és virágok is hozzájárulnak ahhoz, hogy jól érezze magát. Egyre több állandó vendégünk van, de amikor üresek a házak, kis panzióként használjuk őket.”

Xiao Lei úttörőnek tekinti magát. Úgy gondolja, mivel sokan vágynak a vidéki életre és képesek élni a nagyvárosokon kívül, igény van arra, hogy egy olyan helyet teremtsenek, ahol a hasonló gondolkodású emberek együtt élhetnek, miközben mindenkinek van egy kis otthona, ahol azt tesz, amihez kedve van. „Itt nem kell aggódnunk a szocializáció miatt, mindenki oda megy és ott és addig marad, ahol és ameddig jól érzi magát. A faluban minden viselkedés spontán, és nem a szolgáltatói kapcsolat az, ami engem is összeköt a többi lakóval” – magyarázta Xiao.

Xiao éves kiadásai nem haladják meg az 1000 jüant (kb. 45000 forint), de úgy érzi megtalálta a belső békéjét és egyúttal gazdagnak is érzi magát. A nagyvárosokban az emberek a fogyasztáson keresztül enyhítik a rájuk nehezedő nyomást, ám őt ebben a helyzetben kielégíti a falu menedzselése, ami tartósabb belső gazdagságérzetet ad neki.

„A nagyváros azt üzeni nekünk, hogy a verseny és a karrierünk a legfontosabb, már a gyerekeinknek is különórákra kell járniuk, hogy versenyképesek legyenek. De itt a faluban a természet azt mondja nekünk, hogy menjünk játszani a madarakkal és a bogarakkal. Itt már nem használok arclemosót, és nagyon ritkán veszek új ruhát. A költségek nagyobb részét kertészeti anyagok teszik ki” – mondta Xiao.

Xiao Lei és Cao Dongchuan idejük 80%-át a faluban töltik, de ez nem jelenti azt, hogy nyugdíjasként élik az életüket. Reggel fél hétkor kelnek, 4-5 órát dolgoznak eredeti szakmájukban, majd a tervezést és az ebédet követően egy kis pihenés után kezdődik a kertészkedés, vagy néha az új látogatók fogadása. Nem ritkán éjfélkor térnek nyugovóra.

„Az este a legélvezetesebb időszak. Néha lampionokat tartva a kezünkben megyünk az erdőbe és csak nézzük a Holdat. Igazából sokan képesek arra, hogy távol lakjanak a városoktól, és mi abban vagyunk az úttörők, hogy ennek az új életmódnak a felfedezésvel egy másik lehetőséget kínálunk a többieknek” – fogalmazott Xiao.