Az írásos emlékek szerint már majdnem 4000 évvel ezelőtt a Shang dinasztiában is használták. Legalábbis egy időszámításunk kezdetekor élt történész arról számol be, hogy a híres despotának, Zhou császárnak elefántcsontból készült evőpálcikái voltak, amelyekkel kivívta környezete csodálatát.

Pedig a nagyon régi múltban, évezredekkel korábban a kínaiak is főként hússal táplálkoztak ? a nagy darab húsokhoz pedig inkább kés és hatalmas villaszer? szerszámok illenek. Ám később egyre kevesebb lett a táplálék és egyre több az ember. Az ókori Kínában a lakosság létszáma ugrásszer? növekedésnek indult: a húsról ilyen körülmények között át kellett térni más táplálékra. A köles és a rizs vált a fő élelmiszerré, a húst bizony lényegesen kisebb adagokban mérték. És a kisebb darabokhoz már nem volt szükség a hatalmas villákra: megjelent tehát az evőpálcika. Igy az emberek azt a kevéske táplálékot is kis adagokban és sokáig ették, alaposan megrághatták. Ráadásul egy ilyen eszközzel lényegesen könnyebb volt kihalászni a levesből is a kis húsdarabokat. A folyamat persze lassan ment végbe: a villa és az evőpálcika évszázadokon keresztül egymás mellett állt a kínaiak asztalán, de végül az utóbbi kiszorította a villát.

Sokan úgy vélik, hogy a speciális kínai ételkészítési mód, amikor a serpenyőben rázogatva sütik ? méghozzá villámgyorsan ? az ételt, szintén kedvezett a pálcikák elterjedéséhez. A gyors sütéshez ugyanis mindent kicsire kell vágni ? a kicsiny darabok megragadásához pedig ideális eszköz az evőpálcika.

A lényeg azonban egyértelm?en az évezredeken keresztül tartó élelmiszerhiány volt: ez magyarázza egyébként az evőpálcika elterjedése mellett a kínai etikett és szokásrendszer számos elemét is: így például a régi Kínában a vendég előszőr csupán egy-egy kisebb falatot evett és csak vendéglátójának határozott unszolására, gyakran erőszakos rábeszélésére illett komolyan nekilátnia az ételhez. Szóval mértékletességet kellett tanusítani és főként: meg kellett osztani az ételt másokkal. Ezért teszik le ma is a vendéglőben az asztal közepére ? és nem a vendég elé ? az ételt, hogy mindenki vehessen belőle. Ez alól legföljebb a rizs és a leves a kivétel.

Így aztán az evőpálcika a kínai étkezés elidegenithetetlen részévé vált ? egyeduralmát ma sem veszélyezteti igazán semmi. A régi kínai filozófusok pedig egész elméletet alkottak a pálcikák köré. Így például összefüggésbe hozták a kis evőeszközöket az ellentétek egységének elméletével. Ez persze elég merész feltételezés: az azonban tudósok nélkül is nyilvánvaló, hogy az evőpálcika használata ha nem is a filozófiai gondolkodást, a kézügyességet mindenképpen fejleszti.